NB II, Kelet: kikapott a Szpari, a Mezőkövesd és a Vasas is

Vágólapra másolva!
2012.11.10. 15:47
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 13. fordulójában szombaton nem sok babér termett az idegenben pályára lépő csapatoknak. A Véber György irányította Mezőkövesd, az élmezőnyben állomásozó Nyíregyháza és a feljutásra pályázó Vasas is otthonától távol szenvedett vereséget. Az Orosháza három, nyeretlenül megvívott mérkőzés után legyőzte a sereghajtó Kazincbarcikát, míg a Putnok minimális különbséggel múlta felül a Szolnokot.
LABDARÚGÓ NB II
KELETI CSOPORT, 13. FORDULÓ
DVSC-DEAC–VASAS 3–0 (3–0)
Debrecen, zárt kapuk mögött. Vezette: Lovas (Kormány II G., Kulcsár J.)
DVSC II: Szécsi G. – Kuti, Albert I., Böszörményi, Engel – Gál M., Kiso – Birtalan (Angyal, 79.), Sl. Bouadla (Kovács M., 88.), Ferenczi J. – Szécsi M. (Bereczki D., 90.). Edző: Szalánczi Tamás
VASAS: Szatmári Z. – Ferkó, Lucas, Nikolov, Katona M. – Simek (André, 61.), Reidan (Mundi, 61.), Thiago, Deyvison (Kovács D., 74.) – Szilágyi P., Bobo. Vezetőedző: Szapor Gábor
Gólszerző: Böszörményi (1–0) a 10., Szécsi M. (2–0) a 34., Szécsi M. (3–0) a 40. percben
MESTERMÉRLEG
Szalánczi Tamás: – A Vasast legyőzni mindig óriási fegyvertény, ráadásul a győzelemhez jó játék is párosult. Örülök, hogy kihevertük az előző fordulóban elszenvedett békéscsabai vereséget. Ezek a mérkőzések a bizonyítékai annak, hogy jó úton járunk.
Szapor Gábor: – A sok sérülés megölte a mai játékunkat…
DUNAKANYAR-VÁC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 2–1 (1–0)
Vác, 250 néző. Vezette: Bognár T. (Takács G., Gyürüsi)
VÁC: Dombó – Farkas P., Páles, Benke V., Króner – Rása – Kákonyi, Papp K., Király P. (Gulyás G., 81.), Pap R. (Rusvai, 81.) – Palásthy N. (Kelemen P., 79.). Vezetőedző: Mózner János
NYÍREGYHÁZA: Balogh J. – Ur, Ambrusz, Farkas A., Mészáros M. – Minczér – Csorba Sz. (Simon A., 79.), Davidov, Petneházi (Pákolicz, a szünetben), Kovács Á. – Germán (Montvai, 79.). Szakmai igazgató: Brekk János
Gólszerző: Pap R. (1–0) a 17., Csorba Sz. (1–1) a 63., Rusvay (11-esből, 2–1) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Mózner János: – Jó mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk.
Brekk János: Az első félidővel sem én, sem a játékosok nem tudnak elszámolni, a másodikkal pedig a játékvezetők…
PUTNOK VSE–SZOLNOKI MÁV FC 2–1 (1–1)
Putnok, 300 néző. Vezette: Farkas T. (Kovács II G., Becséri G.)
PUTNOK: Botló – Szögedi, Kovács R., Bányai, Crisan – Zabos, Zimányi (Illés R., 63.), Bene, Luptak (Matis, 75.) – Elek B. (Monyók, 69.), Olasz D. Edző: Kócsi József
SZOLNOK: Rézsó – Kiprich Dániel, Tamási G., Pintér L., Rokszin – Tisza K. (Bohner, 56.), Mile, Lengyel B., Szepessy R. – B. Tóth (Kocsis, 81.), Vári (Kállai I., 63.). Vezetőedző: Bontovics Ferenc
Gólszerző: Szepessy R. (0–1) a 19., Zimányi (1–1) a 37., Olasz D. (2–1) a 80. percben
Kiállítva: Illés R. (dulakodásért) és Mile (dulakodásért), mindkettő a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Kócsi József másodedző (az eltiltott Koszta Péter vezetőedző helyett): – Győzelemre játszottunk, és ennek meg is lett az eredménye. Fegyelmezetten futballoztunk, rászolgáltunk a sikerre.
Bontovics Ferenc: – Nem tudok mást tenni, mint gratulálni a hazaiaknak a győzelemhez…
OROSHÁZA FC–KAZINCBARCIKAI SC 2–1 (1–0)
Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 250 néző. Vezette: Urbán E. (Kelemen A., Butkai)
OROSHÁZA: Molnár F. T. – Kerepeczki, Milenkovics, Futaki, Szabó N. – Ács L., Varga R., Ondrejó, Végh A. (Juhász N., 71.) – Tóth D. (Szabó A., 81.), Szabó T. (Kerekes I., 85.). Edző: Csizmadia Imre
KAZINCBARCIKA: Szabó Á. – Nyitrai, Privigyei, Fehér B., Szala – Kovács P., Ngalle, (Horváth B., a szünetben), E. Messi (Emanuel, 75.), Maicon (Tátrai, 61.), Luiz – George. Vezetőedző: Kiprich József
Gólszerző: Futaki (1–0) a 22., Tóth D. (2–0) a 69., Maicon (2–1) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Imre edző (az eltiltott Major László helyett): – Nehéz, küzdelmes mérkőzésen ennyivel mindenképpen jobbak voltunk az egyébként szimpatikusan játszó vendégcsapatnál.
Kiprich József: – Ha helyzetekre játszanák a mérkőzéseket, sok pontunk lenne, így viszont nagyon kevés...
CEGLÉDI VSE–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 1–0 (0–0)
Cegléd, 200 néző. Vezette: Becséri D. (Szpisják, Mohos)
CEGLÉD: Miski – Robson, Miklósvári, Koncz Zs., Farkas I. – Kenderes, Nagy L., Szkunc (Bácskai, 13.), Juhász D. – Medgyesi (Brdarics, 90.), Kormos (Balog M., 88.). Vezetőedző: Ványi Zsolt
MEZŐKÖVESD: Szántai – Bényei, Szalai V., Lakatos B., Nagy P. (Bagi I., 60.) – Dobos A. (Bogdány, 73), Sigér, Bognár I., Lipusz – Hamar Á., Szabó V. Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Koncz Zs. (11–esből, 1–0) a 84. percben
Kiállítva: Miski (buktatta Szabó Viktort) a 13., Sigér (második sárga lap után) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Ványi Zsolt: – Hatalmas fegyelmezettséggel, óriási szívvel, jól játszva sikerült fontos győzelmet aratnunk.
Véber György: – Megérdemelten nyertek a hazaiak.

AZ ÁLLÁS
1. Békéscsaba Előre 12 6 5 1 25–14 +11 23
2. Orosháza FC 13 7 6 26–26 0 21
3. Dunakanyar-Vác 13 6 3 4 21–18 +3 21
4. Vasas 13 6 3 4 17–15 +2 21
5. Nyíregyháza Spartacus 13 6 3 4 17–16 +1 21
6. Mezőkövesd-Zsóry 13 6 2 5 17–14 +3 20
7. Budapest Honvéd II-MFA* 12 6 2 4 21–19 +2 20
8. Putnok VSE 13 5 3 5 22–22 0 18
9. Ferencvárosi TC II* 13 5 3 5 21–21 0 18
10. Balmazújváros 12 5 1 6 16–17 –1 16
11. Ceglédi VSE 12 4 4 4 24–22 +2 16
12. Szeged 2011 12 4 4 4 20–20 0 16
13. DVSC-DEAC* 13 4 3 6 21–23 –2 15
14. Szolnoki MÁV FC 13 3 4 6 13–17 –4 13
15. Újpest FC B* 12 4 8 14–23 –9 12
16. Kazincbarcikai SC 13 3 2 8 15–23 –8 11
*Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik