NB II: izomsorvadás helyett „csak” Lyme-kór – Hudák Dávid kálváriája

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 09:07
null
Hudák Dávid (Fotó: Gyirmót FC)
A Gyirmót hátvédjét, Hudák Dávidot ijesztő tünetekkel kezelték, s csak egy év után futballozhatott újra.


Gyógyíthatatlan betegnek hitte magát Hudák Dávid, a Gyirmót FC Győr labdarúgója, mígnem egy pozsonyi klinikán elvégzett vizsgálat megállapította, hogy „csak” Lyme-kórban szenved. Kálváriája 2021 tavaszán kezdődött, akkor egy korábbi vállficam miatt elkerülhetetlenné vált a műtét, amelyen át is esett, miután biztossá vált, hogy csapata feljutott az élvonalba.

„A műtét után két héttel elkezdtek remegni a lábaim, nem tudtam irányítani egyiket sem    – mondta el lapunknak a 29 esztendős belső védő. – Először csak a vádlimban éreztem, aztán a combomban, végül már a vállamban is. Elmentem orvoshoz, mert ijesztő volt a remegés terjedése. A különböző MRI- és vérvizsgálatok mellett Budapesten, a Semmelweis Egyetem ritka betegségek intézetében is jártam, mindenféle tűket szúrtak az izmaimba, azt vizsgálták, hogy az agyam hogyan továbbítja a jeleket, hogyan mozgatja a végtagjaimat. Kiderült, az agy nem küld ingereket, vagyis lényegében kikapcsolta főleg a bal lábamat. Megesett, hogy egy kávézóban ültem, de képtelen voltam felállni, és két emberre támaszkodva tudtam csak hazamenni. Mivel a pontos diagnózist nagyjából egy év múlva ígérték, utánanéztem magamtól, s a tünetek alapján az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségre gyanakodtam. Mivel az orvosok sem cáfolták ezt, abban a hitben éltem, hogy nem húzom sokáig.”

Az ALS, vagyis az amiotrófiás laterálszklerózis a központi idegrendszer mozgató idegsejtjeinek pusztulását okozza, aminek következtében az izmok fokozatosan elgyengülnek, majd elsorvadnak. Hasonló betegség következtében hunyt el 2018-ban Stephen Hawking híres elméleti fizikus is.

„Gyógyszerekkel legfeljebb öt évig tartható úgy-ahogy kordában, de utána lélegeztetéssel lehet csak életben maradni. Végső kétségbeesésemben hasonló orvosi anyagokat kezdtem el olvasni, ekkor bukkantam egy német cikkre, amelyben a Lyme-kór és az ALS hasonlóságaira hívták fel a figyelmet. Pozsonyban egy klinikán elvégeztek rajtam egy Németországból származó speciális tesztet, amelynek eredményeként megállapították, hogy a Lyme-kórnak olyan variánsát kaptam el, amely az agyat támadja meg. Rejtély, hogyan kaptam el, mert kullancs legutóbb tizennyolc évesen csípett meg. A lényeg, hogy november óta antibiotikumos kezelést kapok, az izomremegésem megszűnt, és egyre erősebbnek érzem magam.”

Természetesen a védő kihagyta csapata teljes NB I-es idényét, de már annak is örült, hogy áprilistól hét NB III-as bajnokin szerepelhetett, vasárnap pedig a 83. percben pályára lépett a Dorog elleni (4–1) mérkőzésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik