NB II: ingyenes belépő a vigaszdíj a csalódott drukkereknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.23. 12:47
A labdarúgó NB II-ben szereplő FC Tatabánya vezetősége a klub honlapján kért elnézést a Kisvárdán mutatott gyalázatos játékért és a súlyos vereségért azoktól, akik elkísérték a csapatot. A klub számukra ingyenes belépőt biztosít a hétvégi, ZTE elleni bajnoki mérkőzésre.

A klub honlapján megjelent közleményt az alábbiakban szó szerint idézzük:

„A Kisvárdán mutatott játékra legalább annyira nincs mentség mint az eredményre, ez úton is elnézést kér a klub azoktól a lelkes szurkolóktól, akik még ilyen messze is elkísérték a csapatot. Számukra a ZTE elleni találkozón ingyenes belépőjegyet biztosít a klubvezetés, amit hétköznap 9 és 15 óra között a székházban vehetnek át Várdai jegyük bemutatásával. Amennyiben az időpont nem megfelelő, azt kérem a klub telefonszámán jelezzék, és kollégámmal egyeztetnek megfelelőt.

Jövő héten szombaton a ZTE csapata látogat a Grosics Stadionba. Kérünk minden szurkolót, hogy ebben a nehéz helyzetben zárjanak össze, mutassák meg, hogy minden körülmények között a csapat mellett állnak és hangosan biztassák a csapatot, hogy a fiúk ismét a jobbik arcukat tudják mutatni, és megnyerni ezt a rendkívül fontos találkozót.

Bízunk abban, hogy a múlthoz hasonlóan ismét be tudja bizonyítani a Bányász közössége, hogy felül tud emelkedni mindenen, és közösen megtalálja az előre vezető utat. HAJRÁ BÁNYÁSZ!"

A Tatabánya az eddig eltelt hat fordulóban négy pontot szerzett, ezzel az NB II 15. helyén áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik