NB II: idei nézőcsúcs lesz a keleti rangadón; Kulcsár Sándor a DVTK-nak szurkol

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.13. 07:16
null
Koman Vladimir (szemben) fontos szerepet játszhat a keleti rangadón (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország)
A labdarúgó NB II 16. fordulójában keleti rangadóra kerül sor, az első helyezett DVTK a 11. pozícióban álló Nyíregyháza Spartacust fogadja vasárnap 15 órától. A miskolciak az utóbbi évek legmagasabb nézőszámát várják, mivel klubhonlapjuk arról számolt be, hogy 24 órával a kezdés előtt 6000 jegy már elkelt a derbire, ilyen magas nézőszámra pedig 2020 márciusa óta nem volt példa.

A listavezető DVTK két idegenbeli 3–0-s győzelemmel hangolt a Nyíregyháza elleni rangadóra, Szegeden és Csákváron is magabiztos sikert aratott. Amióta Kuznyecov Szergej átvette Dragan Vukmirtól a diósgyőriek irányítását, kilenc győzelem mellett mindössze egy döntetlen és egy vereség a mérlegük. A tréner érkezése óta a DVTK igyekszik birtokolni a labdát, illetve dominálni, de Szegeden és Csákváron kissé hátrébb húzódva gyors ellentámadásokat vezetett.

A győzelmek mindig jó hangulatot teremtenek, de nem az a lényeg, hogy mi történt a korábbi mérkőzéseken, hanem az, hogy mi lesz vasárnapecsetelte a miskolciak honlapján a tréner. – A srácok pontosan tudják, milyen csapat érkezik Diósgyőrbe, és milyen jelentősége van ennek a párharcnak. Az ilyen mérkőzéseken bármi megtörténhet, hiszen a rangadóra mindig felszívják magukat a csapatok. Az utóbbi időben javuló formát mutat a nyíregyházi csapat, kerete tele van magas, erős játékosokkal, akik ennek megfelelően a futball fizikai oldalát részesítik előnyben a játékkal szemben. Harcos csapat érkezik, amely várhatóan visszaáll a saját kapuja elé, támadásépítésben pedig az előreívelt labdák jellemzik őket, a lecsorgókat erőszakos módon igyekeznek megszerezni, illetve nagyon bíznak a pontrúgásokban is. A vasárnap, szerda, vasárnap sorozat harmadik meccsét is meg akarjuk nyerni, hogy utána legyen idő feltöltődni, és kijavítani az eddig előbukkant hibákat. Amikor sorban játsszák a csapatok a mérkőzéseket, akkor nincs idő új taktikát gyakorolni, helyette a regeneráción van a hangsúly.”

Kuznyecov korábbi munkahelyein látott már néhány presztízsmérkőzést, hiszen 2020 októberétől a görög Panathinaikosz másodedzője volt Bölöni László mellett, korábban pedig az orosz Szpartak Moszkvánál szintén másodedzőként, majd Oleg Kononov menesztése után néhány meccsen megbízott vezetőedzőként dolgozott.

Sejtem mi vár ránk, mert a moszkvai és az athéni szurkolók is egész évben a Szpartak Moszkva–CSZKA Moszkva, illetve a Panathinaikosz–Olympiakosz Pireusz városi derbit várják, és amikor eljön a meccsnap, akkor forró hangulatot teremtenek. Engem játékosként és edzőként is feldob a teli lelátók látványa, mert végső soron az a célunk, hogy minél több embert szórakoztassunk. A taktika készen áll, a játékosok tudják, mit vár el tőlük a szakmai stáb, amit hideg fejjel és forró szívvel kell végrehajtani.”

A diósgyőrieknél a Szegeden megsérült Holdampf Gergő hosszú időre kiesett, Könyves Norbert folytatja a rehabilitációt, a derekával bajlódó Póser Dániel pedig elkezdte az edzéseket. A szerdán a biztonság kedvéért pihenő Gera Dániel, Koman Vladimir, Szőke Adrián hármas a miskolci remények szerint vasárnap már újra rendelkezésre áll.

A Diósgyőr korábbi támadója és edzője, a FC Bihor Oradea (Nagyváradi Bihar FC) jelenlegi elnöke, Kulcsár Sándor is ott lesz a vasárnap 15 órakor kezdődő rangadón; a miskolciak meghívták korábbi kiváló játékosukat, aki elfogadta a meghívást.

A DVTK-stadion avatóján is itt voltam és mindig nagy örömmel érkezem Diósgyőrbe – mondta a diósgyőri klubhonlapon Kulcsár Sándor. – Remek csapatunk volt, itt éltem át a pályafutásom legszebb időszakát, ez a klub állt a legközelebb a szívemhez, a Békéscsaba mellett itt szerettem a legjobban játszani. Én is Diósgyőr-szurkoló leszek ezen a meccsen. A Nyíregyházához viszont nem fűznek olyan kellemes emlékek. Néhány hónapja van szerencsém betölteni a nagyváradi labdarúgó klub elnöki tisztségét; felkértek, én pedig úgy gondoltam, hogy tudok segíteni, ezért elvállaltam a feladatot. Egyelőre a harmadik vonalban szerepelünk, de nagyon merész terveink vannak, a következő idénytől mindenképpen szeretnénk megcélozni a feljutást. Tervben van Nagyváradon is egy 16 ezer fő befogadóképességű stadion építése, ennek elkészültéig szeretnénk stabil élvonalbeli csapatot kovácsolni.”

Huszák Géza, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője is tudja, hogy az év mérkőzése vár csapatára.

Ez az év mérkőzése, remélem, minden játékosom átérzi ennek a súlyát, tudjuk, hogy a két szurkolótábornak mit jelent ez a meccs, és külön készülnek erre az összecsapásra – vázolta a tréner a Szpari honlapján. – Számomra különösen pikáns a találkozó, mert mindkét együttesben futballoztam és voltam edző is mindkét gárdánál, voltak örömteli és kevésbé boldog pillanatok egyaránt. Az ilyen meccsekért érdemes futballozni, és bármelyik osztályban játszik a Diósgyőr és a Nyíregyháza, ez mindig rangadó. Szerdán nem tartalékoltunk külön a vasárnapi mérkőzésre, de voltak olyan játékosaim, akiknek négy sárga lapjuk volt, szerencsére számíthatok rájuk a derbin. Jó hangulatú, parázs mérkőzésre számítok Miskolcon.”

Az első osztályban 24 meccset vívott a két csapat, ebből 8 alkalommal nyert a Szpari, hétszer a DVTK, kilencszer döntetlen született. Az NB II-ben a borsodiak mérlege jobb, 16 sikerükkel szemben 11 nyíregyházi győzelem áll, hét alkalommal remi lett a vége. A vasárnapi az 59. ütközet lesz a két együttes között. Miskolcon egyébként legutóbb 1995-ben nyert a Spartacus, akkor 1–0 lett a végeredmény a szabolcsiak javára.

A vasárnap 15 órakor kezdődő rangadóról az NSO-n online közvetítést olvashatnak!

A 17. FORDULÓ PROGRAMJA
November 13.
11.30:
MTK Budapest–Pécsi MFC (Tv: M4 Sport)
13.00: Credobus Mosonmagyaróvár–Szombathelyi Haladás
13.00: Budafoki MTE–BFC Siófok
13.00: Gyirmót FC Győr–Kolorcity Kazincbarcika SC
13.00: Békéscsaba 1912 Előre–Soroksár SC
13.00: Dorogi FC–Tiszakécskei LC
13.00: Szentlőrinc–FC Ajka
15.00: Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC

15.00: HR-Rent Kozármisleny–ETO FC Győr
15.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Aqvital FC Csákvár

Az állás
1. Diósgyőri VTK 16 11 1 4 31–16 +15 34
2. Pécsi MFC 16 8 8 18–10 +8 32
3. MTK Budapest 16 9 3 4 48–28 +20 30
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 16 8 4 4 21–16 +5 28
5. Gyirmót FC Győr 16 8 3 5 28–18 +10 27
6. Soroksár SC 16 7 5 4 27–24 +3 26
7. FC Csákvár 16 6 6 4 22–19 +3 24
8. Szombathelyi Haladás 16 6 5 5 19–20 –1 23
9. BFC Siófok 16 6 5 5 19–22 –3 23
10. ETO FC Győr 16 6 4 6 18–14 +4 22
11. Nyíregyháza Spartacus 16 6 3 7 25–20 +5 21
12. Szentlőrinc SE 16 5 5 6 22–24 –2 20
13. FC Ajka 16 5 4 7 22–23 –1 19
14. Tiszakécske 16 5 4 7 15–20 –5 19
15. Kazincbarcika 16 5 4 7 19–26 –7 19
16. Mosonmagyaróvár 16 5 3 8 17–25 –8 18
17. Budafoki MTE 16 4 6 6 17–23 –6 18
18. Békéscsaba 1912 Előre 16 3 5 8 23–29 –6 14
19. Kozármisleny 16 3 2 11 14–33 –19 11
20. Dorogi FC 16 2 4 10 15–30 –15 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik