NB II: Feczesin Róbert elnyűhetetlen? – „Igen, az vagyok”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.03.01. 06:45
A Vasas nyerte meg 2–1-re a labdarúgó NB II 26. fordulójának csúcsrangadóját: Feczesin Róbert duplájával az utolsó öt percben fordítani tudott az éllovas Debreceni VSC otthonában. A találkozó után az angyalföldi csatár mellett Berecz Zsomborral és a Loki kapusával, Gróf Dáviddal beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Vasas duplázó csatára, Feczesin Róbert úgy érzi: nehéz mérkőzést sikerült megnyerniük a DVSC ellen.

„Próbáltuk ráerőltetni az akaratunkat az egész találkozón a Debrecenre. Az, hogy mégis az ellenfél szerezte meg a vezetést, külön nehézséget okozott, de ezután sem változtattunk a játékunkon, hanem próbáltuk azt csinálni, amit előtte, és ennek meg is lett az eredménye. Lehet, hogy a Debrecennek közrejátszott a hétközi, elég hosszúra nyúló kupamérkőzése is, mert a végén jóval föléjük tudtunk nőni.”

Videónkban beszél arról, hogy elnyűhetetlennek érzi-e magát, illetve, hogy bejelentkeztek-e az angyalföldiek az NB II-es bajnoki címért.

A debreceniek kapusa, Gróf Dávid arról beszélt: csapata inkább küzdött, mint jól játszott.

„De mi tudtuk megszerezni a vezetést, és csak saját magunkat okolhatjuk, mert valahogy ki kellett volna bírni, hogy 1–0-ra behúzzuk. Lehet, hogy egy kicsit a hétközi százhúsz perc a végén szerepet játszott, de akárhogy is, ezt meg kellett volna nyerni.”

Az NSO Tv videójában arra is kitér, milyen együtt dolgozni Huszti Szabolccsal, illetve a jövőjére is rákérdeztünk, hiszen továbbra is a Ferencváros játékosa, jelenleg kölcsönben szerepel a DVSC-ben.

Sok tévés meccset játszunk, változtatnunk kellett – Schindler

LABDARÚGÓ NB II
26. FORDULÓ
DVSC–Vasas FC 1–2
(Sós B. 66., ill. Feczesin 86., 88. –az elsőt 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 26 16 6 4 59–23 +36 54
2. Vasas FC 26 15 7 4 46–27 +19 52
3. Gyirmót FC Győr 26 16 2 8 36–22 +14 50
4. Pécsi MFC 26 13 9 4 35–16 +19 48
5. Budaörs 26 13 2 11 43–38 +5 41
6. Szombathelyi Haladás 26 11 7 8 37–25 +12 40
7. Soroksár SC 25 11 6 8 34–27 +7 39
8. Nyíregyháza Spartacus 26 11 6 9 24–21 +3 39
9. Szolnoki MÁV FC 26 10 9 7 25–25 0 39
10. FC Ajka 25 11 3 11 47–37 +10 36
11. ETO FC Győr 26 10 6 10 37–29 +8 36
12. Békéscsaba 1912 Előre 26 8 9 9 29–37 –8 33
13. Kaposvári Rákóczi FC 26 7 9 10 27–39 –12 30
14. BFC Siófok 26 9 2 15 37–43 –6 29
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 26 8 5 13 25–44 –19 29
16. Dorogi FC 26 7 8 11 23–37 –14 29
17. Szentlőrinc 25 8 4 13 22–40 –18 28
18. FC Csákvár 26 6 8 12 40–49 –9 26
19. Kazincbarcika SC 25 6 6 13 19–36 –17 24
20. Debreceni EAC 26 5 21 21–51 –30 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik