A Gyirmót legyőzésével véget ért az Ajka rossz sorozata

HORVÁTH GÁBORHORVÁTH GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.10.04. 16:50
null
Zamostny Balázs (fehérben) remek akciót követően szerezte meg a vezetést a hazaiaknak (Fotó: Penovác Károly)
Remek második félidei teljesítményének köszönhetően győzte le az Ajka a forduló előtt még második Gyirmótot a labdarúgó NB II 11. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB II
11. FORDULÓ

FC AJKA–GYIRMÓT FC GYŐR 2–0 (0–0)
Ajka
, Városi Sportcentrum, 1500 néző. Vezette: Rúsz Márton (Kis Zoltán, Máyer Gábor)
FC AJKA: Horváth D.–Görgényi, Heffler T., Tar, Présinger–Tóth G., Szekér– Csizmadia, Zamostny (Szűcs K., 93.), Rétyi R. (Stoiacovici, 84.)– Nagy K.Vezetőedző: Kis Károly
GYIRMÓT FC GYŐR: Hársfalvi– Major, Hudák, Széles, Szegi– Vass Á.– Nagy P., Szatmári I. (Hajdú Á., 70.), Heffler N.– Simon A., Varga B.Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Zamostny (48.), Rétyi R. (60.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Hét percet kellett várni az első eseményre, ekkor Simon András került lövőhelyzetbe, Horváth Dánielnek kapaszkodnia kellett, hogy kiüsse a léc alá tartó labdát. A vendégek voltak az aktívabbak, az FC Ajka nem tudott kibontakozni, jobbára védekezett a házigazda. Rákapcsolt a közönség, amely hangosan buzdította övéit, igyekezett a zöld-fehér csapat is, de továbbra sem tudott veszélyesen futballozni.

Több mint fél órát kellett várni az első ajkai helyzetre, amiből viszont csaknem gól született, Rétyi szép egyéni akciója végén a bal kapufáról pattant ki a labda. Miközben Hársfalvi is bemutatott egy védést, a másik oldalon Horváth Dánielt ismét megdolgoztatták a vendégek, a hazai hálóőr a nagyobb helyzeteknél is magabiztos volt.

A második játékrész szép ajkai góllal kezdődött: Zamostny Balázs és Nagy Krisztián összjátékából előbbi lőtt a kapuba (1–0). Feldobta az Ajkát a gól, a jól futballozó hazaiak a 60. percben kettőre növelték előnyüket, a gólpasszt ezúttal is Nagy Krisztián adta, a a befejező pedig Rétyi Róbert volt. A Gyirmóton lett volna a sor, hogy harcoljon az egyenlítésért, ám Kis Károly legénysége nagyon jól tartotta nyomás alatt ellenfelét.

Ezután fordult a kocka, a vendégek tudtak nehezen kibontakozni, játékba lendülni. Akadt ugyan lehetőségük Simon Andráséknak, de még szépíteni sem tudott a Gyirmót. Megérdemelten győztek a Veszprém megyeiek, és öt nyeretlen meccs után örülhettek újra három pontnak. 2–0

11. FORDULÓ
Október 4. (vasárnap)
Soroksár–DVSC 1–1
Dorogi FC–Budaörs 0–2
DEAC–Békéscsaba 1912 Előre 0–2
PMFC–BFC Siófok 1–0
Kaposvári Rákóczi FC–Szolnoki MÁV FC 1–0
FC Ajka–Gyirmót FC Győr 2–0
Vasas FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–1
Kazincbarcika SC–Aqvital FC Csákvár 2–1
ETO FC Győr–Szentlőrinc 0–1
Nyíregyháza Spartacus–Szombathelyi Haladás 0–1

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC1173124–9+1524
2. Budaörs117418–12+621
3. Békéscsaba 1912 Előre1155114–8+620
4. Gyirmót FC Győr1061316–9+719
5. Nyíregyháza Spartacus1161410–8+219
6. Szolnoki MÁV FC1153310–100 18
7. FC Ajka1151521–16+516
8. Szombathelyi Haladás1144315–10+516
9. Pécsi MFC1144311–8+316
10. Soroksár SC1143412–13–115
11. Kazincbarcika SC1143412–15–315
12. Dorogi FC104339–12–315
13. Vasas FC1135317–16+114
14. Kaposvári Rákóczi FC1135314–140 14
15. ETO FC Győr1134416–13+313
16. BFC Siófok1132615–21–611
17. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1032510–16–611
18. Szentlőrinc1132610–18–811
19. Debreceni EAC11298–20–126
20. FC Csákvár103710–24–143

 

PERCRŐL PERCRE

93. perc: VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

92. perc: Zamostnyt Szűcs Kristóf váltotta

91. perc: Hársfalvi kapott sárga lapot.

91. perc: Büntető az Ajkának. Nagy Krisztián lépett ki és húzta el a kapus mellett a labdát, Hársfalvi pedig szabálytalankodott. Nagy Krisztián lőtte a tizenegyest, Hársfalvi nagyot nyújtózva hárított, Nagynak a kipattanót sem sikerült a kapuba juttatnia.

90. perc: Három perc a hosszabbítás.

88. perc: Szegi kapott sárga lapot, miután felvágta Nagy Krisztiánt.

84. perc: Rétyit Stoiacovici Dávid váltja a hazaiaknál

81. perc: Nagy Patrik reklamálásért kapott sárga lapot.

77. perc: Nagy Patrik szabadrúgása nem talált célt.

73. perc: Hajdú kapott jó labdát, amelyet szeretett volna átpörgetni Horváth Dánielen, de a próbálkozás elkerülte a kaput.

70. perc: Szatmári helyett Hajdú Ádám a pályán.

64. perc: Szegi hibázott ziccerben, komoly szépítési lehetőség volt.

62. perc: Tart figyelmeztette sárga lappal a játékvezető.

60. perc: GÓÓL! 2–0 az FC Ajkának! Nagy Krisztián lépett ki a védők közül egy remek labdával, önzetlenül Rétyi Róbert elé tálalt, aki nem hibázott, 2–0.

54. perc: Vass Ádám sárga lapot érően szabálytalankodott a vendégek 16-osa előtt.

52. perc: Varga maradt le épphogy az ajkai kapu előtt egy beadásról.

48. perc: GÓÓL! Vezet az FC Ajka. A jobb oldalon vezettek támadást a hazaiak, Nagy Krisztián túljutott védőjén, középre adását Zamostny Balázs lőtte a hálóba, 1–0.

Egyik csapatban sem volt csere.

46. perc: FOLYTATJUK.

A játékrész hajrájára némileg magához tért az FC Ajka, de a vendégek összességében jóval veszélyesebben futballoztak. Az eredmény ugyanaz: egyik csapat sem tudott gólt elérni.

45. perc: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ.

33. perc: Kontrázott a Gyirmót, Szatmári ziccerét Horváth D. bravúrral hárította.

32. perc: Az első hazai helyzet rögtön kapufát ért. Rétyi cselezte be magát a 16-oson belülre a bal oldalon, lövése kijött a bal kapufáról, Zamostny ismétlését Hársfalvi védte.

Többet birtokolja a Gyirmót a labdát, veszélyesebbek is a vendégek, az ajkaiak nem tudnak ellenfelük kapuja elé kerülni.

27. perc: Szatmári próbálkozott, Horváth D. szögletre ütötte a labdát.

21. perc: Szekér Ádám kapott sárga lapos figyelmeztetést egy elkésett szerelési kísérletért.

16. perc: Heffler Norbert kapott jó labdát a bal oldalon, egy csellel becsapta védőjét, de nem találta el a kaput. Nagy helyzet volt.

14. perc: Tar nem tudott felszabadítani, így Simon remek helyzetbe került, de kapu fölé bombázott

A meccs érdekessége, hogy testvérek is szerepelnek a két oldalon: a hazaiak kapitánya, Heffler Tibor öccsével, Norberttel néz farkasszemet a vendégtámadásoknál.

7. perc: Simon András életerős lövésénél nagyot védett Horváth Dániel.

Nagyjából 1500 néző gyűlhetett össze a pálya körül.

Az ajkaiak öt nyeretlen mérkőzést követően léptek pályára a gyirmót ellen (Fotó: Penovác Károly)
Az ajkaiak öt nyeretlen mérkőzést követően léptek pályára a gyirmót ellen (Fotó: Penovác Károly)

1. perc: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Kiderül, az öt forduló óta nyeretlen Ajka mire jut az előző három bajnokiján hét pontot szerző Gyirmót ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik