NB II-es felkészülés: a Békéscsaba két győzelemmel hangolt a rajtra

R. Z.R. Z.
Vágólapra másolva!
2022.07.24. 20:35
null
A Békéscsaba (lilában) mindkét mai mérkőzését megnyerte (Fotó: Békéscsaba 1912 Előre/Facebook)
Az NB II-es bajnokság kezdete előtt egy héttel hat másodosztályú csapat is lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését. A BFC Siófok 5–1-re megverte a Bicskét, míg a kétszer is pályára lépő Békéscsaba két magabiztos győzelmet aratott. Délután az FC Ajka a Dorogot, míg a Kazincbarcika a Csákvárt látta vendégül. Előbbi meccsen a dorogiak egy fejes góllal nyertek, míg utóbbi találkozón a Csákvár 3–0-s győzelmet aratott a korán emberhátrányba kerülő Kazincbarcika ellen.

NB II-ES FELKÉSZÜLÉS

Kolorcity Kazincbarcika SC–Aquital FC Csákvár 0–3 (0–0)
Kazincbarcika: Megyeri I G. – Szemere, Szekszárdi, Ur, Süttő – Heil – Székely D., Csatári, Nagy J. – Szabó B., Takács T.Cserék: Megyei II G., Lippai, Dvorschák, Sztankó, Hleba, Ádám F., Kurdics, Pálinkás, Kálnoki-Kis Zs.Vezetőedző: Varga Attila
Csákvár: Auerbach – Murka, Vaskó, Karacs, László – Mészáros D. – Gazdag V., Magyar Zs. – Tamás, Hornyák, Baracskai.Cserék: Koval, Fejős, Kirilló, Torvund, Körmendi, Alaxai.Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Torvund (11-esből), Körmendi, Karacs
Kiállítva: Szekszárdi

FC Ajka–Dorogi FC 0–1 (0–0)
FC Ajka: Horváth – Csákány (Fodor), Görgényi (Jagodics), Tar, Présinger (Csemer) – Tóth (Tajthy), Csizmadia (Doncsecz), Kenderes (Vogyicska), Zsolnai, Sejben (Molnár) – Szarka (Dragóner).Vezetőedző: Kis Károly
Dorogi FC: Molnár – Albert, Barna, Berkó, Gyurácz – Tóth, Lénárth, Magyari, Papp – Paudits, Szedlár.Cserék: Vajda, Ferkó, Kopornai, Lakatos, Lustyik, Nagyházi, Rácz, Szalai, Szerencsi, Sztojka, Kovács, Vígh.Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Kovács O.

BFC Siófok–Bicskei TC (NB III) 5–1 (2–1)
Siófok: Hutvágner – Polényi G., Varjas Z., Debreceni, Varga – Krausz, Szakály A. – Nyári, Balogh B., Girsik – Horváth P.Cserék: Kovács D., Major, Nikházi, Pataki, Elek B., György, Nyitrai, Vágó, Dénes, Kulifay, Varjas L.Vezetőedző: Domján Attila
Gólszerző: Szakály A. (2), Varjas Z., Pataki (11-esből), Elek B., ill. Sóron

Békéscsaba 1912 Előre–FK Tisza (szerb III.) 6–2 (2–1)
Békéscsaba:
Bukrán – Mikló, Bora, Fazekas L., Puskás, Mágocsi, Zvara, Kitl M., Horváth P., Máris, Hamed. Cserék: Czinanó, Lukács R., Szabó Cs., Sipos. Vezetőedző: Brlázs István Gábor
Gólszerzők: Máris (2), Kitl M., Hamed, Bora, Lukács R., ill. Mészáros Á., Milikics

Békéscsaba 1912 Előre–Körösladányi MSK (NB III) 4–2 (2–1)
Békéscsaba:
Czinanó – Bor, Szabó Cs., Albert I., Szabó Zs., Szabó P., Sipos G., Váradi Á., Lukács R., Cservenák, Ilyés. Cserék: Tóth A., Babinyecz, Bónus, Oláh Á., Varga T. Vezetőedző: Brlázs István Gábor
Gólszerző: Oláh Á. (2), Szabó P., Murvai (öngól), ill. Pusztai, Farkas J.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik