A Vasas és a Pécs mestere szerint is befolyásolta a végeredményt Preklet Csaba kiállítása (Fotó: Török Attila)

Kuttor Attila, a Vasas vezetőedzője a következőket mondta a győzelem után.

„Ahogy a mérkőzés előtt mondtam, kemény ellenféllel szemben, küzdelmes mérkőzésre számítunk, s ez így is lett. Nagyon nagy fegyverténynek tartom, hogy ezt a mérkőzést egy-nullára le tudtuk hozni. Bár első félidőben voltak komoly lehetőségeink, amelyeket gólra válthattunk volna, nyilván a pécsi kiállítás hatással volt a végeredményre. Ez volt zsinórban a második meccsünk, amin nem kaptunk gólt, bízom benne, hogy ez a védekezésünk stabilitását mutatja.”

Hozzátette, öt hónapja dolgozik a Vasasnál, s a csapatépítés már sokkal előrébb tart, mint ennyi idő után tartott Mezőkövesden. Az angyalföldiek azt a futballt játsszák, amit ő elképzelt. 

A Nemzeti Sport érdeklődésére kitért arra, hogy kellemes, de egyben nehéz feladat is a csapat összeállítása egy-egy meccs előtt, hiszen a Vasas kispadja meglehetősen hosszú, ráadásul, a keretből mindenki rendelkezésre áll. Bobál Gergely is, aki a Pécs ellen csereként lépett pályára, kérésünkre róla külön is beszélt a vezetőedző.

„Mivel egy évig nem játszott, így őt újra fel kell építenünk. Ráadásul a felkészülésünk közepén érkezett, így komolyabb alapozást nem is tudtunk vele végezni. Tulajdonképpen játékkal próbáljuk felépíteni, reméljük, megtalálja azt a formáját, amit korábban a magyar élvonalban mutatott.”

Vas László, a PMFC vezetőedzője így értékelt.

„Sokat böjtölt a Vasas, hogy feljusson az első osztályba, úgy gondolom, ez idén sikerül neki. A mérkőzéssel kapcsolatban megvolt az elképzelésünk, a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy a magunk javára fordítsuk a találkozót. A második játékrész eleje jól sikerült, érvényesült, amit elképzeltünk, rá tudtuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Helyzeteink voltak, ott tudtuk tartani a labdát a Vasas kapuja előtt. A DVTK elleni meccs után azt mondtam, hogy hitehagyottan, gyáván futballoztunk, de ma büszke vagyok a játékosaimra. De nem vagyunk még minőségileg olyan szinten, hogy elviseljünk egy kiállítást. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, bár valójában elég problémás lehetek nekik, mert folyamatosan kapom a sárga lapokat. Mérkőzést befolyásoló volt az az ítélet, amit Preklet Csaba ellen meghoztak. Jogos volt egyébként a kiállítás, csapaton belül ezt meg is fogjuk beszélni ennek a következményeit, mert nem normális, ami történt. Viszont előtte volt egy szituáció, amikor akár mi is kaphattunk volna egy tizenegyest, és ha megnézzük a védőjátékos cselekedetét a fault után, akkor számomra értelmetlen Preklet egyoldalú kiállítása. De ettől függetlenül minőségében jobb csapat a Vasas, nekünk e téren előre kell lépnünk. 




LABDARÚGÓ NB II
8. FORDULÓ
VASAS SC–PÉCSI MFC 1–0 (0–0) 
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion. 870 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Csatári T., Belicza)
VASAS: Jova – Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye – Berecz, Pátkai (Szatmári, 60.), Márkvárt – Hinora (Balajti, 60., Szilágyi Sz., 90+1.), Feczesin (Bobál G., 77.), Pekár (Radó, a szünetben)
Vezetőedző: Kuttor Attila
PMFC: Helesfay – Sági, Kövesdi, Hursán, Katona – Grabant (Kónya a szünetben), Króner. Preklet, Hegedűs M. (Marques-Airosa a szünetben) – Geiger (Adamcsek, 77.), Bíró B. (Tölgyesi, 69.)
Vezetőedző: Vas László
Gólszerző: Berecz (70.)

 AZ ÁLLÁS
1. Szombathelyi Haladás8539–2+7 18
2. Vasas FC852117–8+9 17
3. Kecskeméti TE852116–8+8 17
4. Nyíregyháza Spartacus852119–12+7 17
5. Diósgyőri VTK843114–9+5 15
6. Dorogi FC84139–10–1 13
7. Szentlőrinc SE82611–7+4 12
8. Budafoki MTE832314–10+4 11
9. Szeged-Csanád Grosics Akadémia832310–6+4 11
10. Szolnoki MÁV FC732212–13–1 11
11. ETO FC Győr825113–10+3 11
12. Pécsi MFC82337–9–2 
Ezek is érdekelhetnek
Népszerű cikkek
18534