NB II: egy év után visszatért Ajkára az U-válogatott védő

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 14:11
null
Kovács Nikolasz visszatért Ajkára (Fotó: fcajka.hu)
A labdarúgó NB II-ben jelenleg ötödik helyen álló FC Ajka hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kölcsönbe visszatér a Paksi FC-től az U21-es válogatott védő, Kovács Nikolasz.

A pályafutását Kenderesen kezdő, utánpótlásjátékosként Debrecenben, az FTC-nél, az MTK-nál és a Honvédnál is megforduló Kovács Nikolasz utóbbi klub színeiben a 2017–2018-as idényben mutatkozott be az első osztályban, majd a fővárosi piros-feketék előbb Balmazújvárosba adták kölcsön, aztán a 2019–2020-as évad közben Ajkára került, ahol másfél év alatt 35 mérkőzésen lépett pályára a másodosztályban, s közben az U21-es válogatottba is behívták.

A 2021–2022-es évadot ismét a kispestieknél kezdte meg, de a téli átigazolási időszakban Paksra távozott, s az NB I-ben összesen hét mérkőzésen kapott lehetőséget.

Az új idényben viszont az élvonalban egy mérkőzésre lett nevezve, melyen nem lépett pályára, a paksiak harmadosztályú tartalékcsapatában két találkozón játszott.

Az FC Ajka honlapján arról írt, hogy Kovács egy évre kölcsönbe érkezett a csapathoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL
Érkezők:
Fodor Péter (Mol Fehérvár II), Jagodics Bence(Siófok), Kovács Nikolasz (Paksi FC – kölcsönbe), Molnár Márkó (Budaörs), Nagy Benjámin (Illés Akadémia), Zsolnai Richárd (DVTK)
Távozók: Heffler Tibor (?), Lehoczky Roland (MTK – kölcsönből vissza), Murka Benedek (Vasas – kölcsönből vissza, onnan Csákvár), Ronnie Roberts (ghánai, ?), Stoiacovici Dávid (Csepel UFC 2022), Vizler László (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Bőle Lukács (Budapest Honvéd),Debreceni Zalán (Szombathelyi Haladás), Dezamits Dominik (Szombathelyi Haladás), Kádár Tamás (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Varga Barnabás (Gyirmót FC Győr)

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Kelemen Dávid (FK Csíkszereda – Románia), Lorentz Márton (BFC Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Ribár Milán, Volter Patrik
Kiszemeltek:
Távozók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Bognár Dávid (kazincbarcikai kölcsön után Kozármisleny),Bognár István (MTK Budapest, legutóbb kölcsönben Arisz Limassol – Ciprus), Medgyes Sinan (MTK Budapest), Pethő Bence (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (diósgyőri kölcsön után Dorog), Debreceni Ákos (szegedi kölcsön után BFC Siófok), Dezamits Dominik (Mosonmagyaróvár), Kesztyűs Barna (PMFC), Kocsis Bence (PMFC), Kovács Nikolasz (FC Ajka), Nyári Patrik (III. Kerületi TVE-kölcsön után BFC Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik