Sándor Tamás a DEAC új vezetőedzője (Fotó: Szabó Miklós, archív)

 

„Szerdán még nem gondoltam, hogy csütörtökön sajtótájékoztatót tartok. Nem indokolnám különösebben az edzőváltást, az eredmények nem olyanok, mint amit vártunk. Az új edző(k) kiválasztásánál fontos volt a debreceni kötődés, nem bajnokcsapatot kérünk továbbra sem, hanem, hogy ez a csapat az egyetem színvonalához méltó legyen” – beszélt Jávor András, a DEAC elnöke az edzőváltásról.

A Debreceni Labdarúgó Akadémiával lesz újabban kapcsolatban a DEAC. „Fontos mérkőzések jönnek a következő hetekben, új impulzust szerettünk volna adni a csapatnak. Ennek eredménye az edzőváltás, illetve az új együttműködés is” – vélekedett Pöszmet Tibor sportigazgató a kialakult helyzetről.

„Nem sokat gondolkodtam az ajánlaton, viszont nagyon sokat vártam erre a pillanatra, hogy NB II-ben jussak szerephez. Jó eredményekre is képes lehet a csapat ezzel a kerettel” – mondta el első gondolatait Sándor Tamás a DEAC új vezetőedzőjeként, aki már ténykedett trénerként, a Lokival pályaedzőként két bajnoki címet és két Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett.

„Nehéz mit mondani, hat pontja van a csapatnak. Célunk, hogy minél több pontot gyűjtsünk, de nem könnyű a helyzetünk. Nehéz a szerda, szombat mérkőzésritmus. Igyekszünk megfelelni az egyetem és a klub elvárásainak” – mondta Györky Gábor, aki Sándor Tamás segítője lesz.

A kerettel kapcsolatban megjegyzendő, hogy Sidibe Ibrahima hamarosan már vissza is térhet a csapathoz, folyamatban van az ügye, hogy magyar állampolgár legyen – ez szabály az NB II-ben. A mérkőzések helyszíne viszont hamarosan változik. „Közel van a határozat arról, hogy a DEAC Sporttelepen játszhassuk a hazai mérkőzéseinket” – zárta a DEAC szurkolói számára örömhírrel a sajtótájékoztatót Pöszmet Tibor.

A helyszínváltoztatás azóta hivatalossá vált, az MLSZ engedélyezte a DEAC-nak, hogy 2020. október 22-től saját sporttelepén, a Dóczy József utcában játssza a hazai bajnoki és kupamérkőzéseit.

A debreceni együttes a következő fordulóban a sereghajtó Csákvárt fogadja az NB II-ben.

AZ NB II ÁLLÁSA
  1. Debreceni VSC 12 8 3 1 27–9 +18  27
  2. Budaörs 12 8 4 21–14 +7  24
  3. Gyirmót FC Győr 12 7 2 3 17–9 +8  23
  4. Békéscsaba 1912 Előre 12 6 5 1 19–11 +8  23
  5. Nyíregyháza Spartacus 12 6 1 5 12–11 +1  19
  6. Pécsi MFC 12 5 4 3 12–8 +4  19
  7. Soroksár SC 12 5 3 4 15–15 0 18
  8. Szolnoki MÁV FC 12 5 3 4 10–11 –1  18
  9. Kazincbarcika SC 12 5 3 4 13–15 –2  18
10. Szombathelyi Haladás 12 4 5 3 16–11 +5  17
11. Vasas FC 12 4 5 3 21–17 +4  17
12. FC Ajka 12 5 1 6 22–18 +4  16
13. Dorogi FC 12 4 4 4 11–17 –6  16
14. Kaposvári Rákóczi FC 12 3 6 3 14–14 0 15
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 12 4 2 6 12–18 –6  14
16. ETO FC Győr 12 3 5 4 17–14 +3  14
17. BFC Siófok 12 3 2 7 17–24 –7  11
18. Szentlőrinc 12 3 2 7 10–19 –9  11
19. Debreceni EAC 12 2 10 9–24 –15  6
20. FC Csákvár 12 4 8 15–31 –16  4