A dorogi Dlusztus (22) fejese volt az első gólszerzési lehetőség a meccsen (Fotók: Vajda János/Észak-Magyarország )


LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK–DOROGI FC 2–0 (10)

Diósgyőr, 1663 néző. Vezette: Vad II (Becséri, Aradi)
Diósgyőri VTK: Póser – Szeles, Hegedűs J., Szatmári – Eperjesi, Zsemlye, Molnár G., Oláh B., Bokros (Bárdos, 83.) – Könyves (Horváth Z., 62.), Hornyák (Zsolnai, 59.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Dorogi FC:  Tulipán – Kárász (Nyíri, a szünetben), Dlusztus, Izing, Papp M. – Lénárth (Nagyházi, 68.) – Girsik, Szerencsi (Barna, 89.), Hajdú (Pohner, 89.), Szedlár – Szabó L. (Csillag, 75.). Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Könyves (10.), Eperjesi (65.)

MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: – Értékes győzelmet arattunk, arra készültünk, hogy ma mindenképpen nyernünk kell. Nehéz ellenfél volt a Dorog, igazolta a hírnevét, szervezett volt a játéka. Jókor rúgtuk a gólt, utána megbecsültük a labdát, az ellenfélnek egyetlen helyzete volt, amikor eladtuk a labdát. A második félidőben megvolt a meccs, nem engedtük az ellenfelet a kapunk elé, aztán sikerült növelni az előnyünket, és ezután már éreztem, hogy megvan a meccs.
Fenyvesi László: – Készültünk a meccs első negyedórájára, hogy ne kapjunk gólt, sajnos, ez nem jött össze és hátrányba kerültünk. Az első félidőben kombinatív, kreatív foci játszottunk, több komoly helyzetet is kidolgoztunk. A második félidőben is megvoltak a lehetőségeink, sajnos, nem tudtunk kihasználni egyet sem, így a Diósgyőr megnyerte a mérkőzést. 

ÖSSZEFOGLALÓ


A Diósgyőri VTK–Dorogi FC bajnokira négy veretlen meccsel a háta mögött érkezett a vendégcsapat, a forduló előtt három nyeretlen találkozónál tartó hazaiakhoz. A vendéglátónak mindenképpen győznie kellett, nem csak azért, hogy megelőzze a Dorogot, hanem azért is, hogy közelebb kerüljön célja eléréséhez, a remélt feljutás kiharcolásához. A meccs első helyzete ugyan a vendégek előtt adódott, de Dlusztus fejese a léc fölé szállt, a 10. percben Könyves Norbert viszont a piros-fehéreket juttatta előnyhöz, miután az Oláh Bálinttól kapott remek átadást a kapu jobb oldalába vágta (1–0). A hátrányba került dorogiakban nem mutatkozott nagy erő az egyenlítésre, a Diósgyőr pedig beérte azzal, hogy kontroll alatt tartja a meccset, és nem engedi a kapuja elé a vendégeket. Sok helyzet nem is volt emiatt az első játékrészben, a Dorognak a 32. percben volt az egyetlen, kaput eltaláló lövése, Szabó Lukás révén, ami Póserben akadt el.

A második játékrész elején nem a piros-feketék voltak közelebb az egyenlítéshez, hanem a Diósgyőr tett többet azért, hogy megszerezze a megnyugtató második találatot. Igaz, hogy hazai lehetőségek után Dlusztusnak ismét akadt egy veszélyes fejese, de válaszként, egy pontrúgást követően, a 65. percben a DVTK megszerezte a második találatát. Molnár Gábor sarokrúgása után, a csereként beállt Horváth Zoltán által fejjel megcsúsztatott labdába Eperjesi Gábor még beleért, így őt ünnepelhették a társai (2–0).

Kétgólos előnye után is megmaradt a Diósgyőr fölénye a középpályán, a dorogi játékosok nem tudták megbontani a hazaiak védekezését. Semmi nem utalt arra, hogy ezen a meccsen fordulat következhet be. Ahogy teltek a percek, úgy vált egyre egyértelműbbé, hogy ezen a meccsen nem történhet változás. A DVTK taktikus, fegyelmezett játékával, megérdemelten szerezte meg a győzelemért járó három pontot.  

12. FORDULÓ
Október 17.

Kecskemét–Nyíregyháza 0–0
Siófok–Békéscsaba 2–2
Soroksár–Szombathelyi Haladás 1–0
Budaörs–Szentlőrinc 1–1
Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–1
Diósgyőri VTK–Dorog 2–0
Ajka–Tiszakécske 5–1
Pécsi MFC–Budafok 3–1
Szolnok–ETO FC Győr 0–2
Október 18.
20.00: Vasas–III. Kerületi TVE (Tv: M4 Sport)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Kecskeméti TE1274120–10+10 25
  2. Szombathelyi Haladás1274113–  4  +9 25
  3. Vasas FC1172223–11+12 23
  4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1262416–10  +6 20
  5. Diósgyőri VTK1255220–14  +6 20
  6. Nyíregyháza Spartacus1255220–15  +5 20
  7. Dorogi FC1253411–13  –2 18
  8. ETO FC Győr1245319–16  +3 17
  9. Szentlőrinc SE1238115–11  +4 17
9. BFC Siófok1238115–11  +4 17
11. FC Ajka1243516–16   015
12. Pécsi MFC1243511–12  –1 15
13. Szolnoki MÁV FC1143415–18  –3 15
14. Soroksár SC1243518–23  –5 15
15. Budafoki MTE1242617–17   014
16. Budaörs1225515–21  –6 11
17. FC Csákvár1124513–16  –3 10
18. Békéscsaba 1912 Előre1215615–23  –8   8
19. III. Kerületi TVE1114610–23–13   7
20. Tiszakécske1221012–30–18   2


PERCRŐL PERCRE

92. perc: VÉGE a mérkőzésnek, a DVTK szerezte meg a három pontot, 2–0-s győzelemmel. Köszönjük a figyelmet!

91. perc: Pohner lőtt 12 méterről, jobbról a bal kapufa mellé. 

90. perc: Két perc hosszabbítás következik.  

89. perc: Kettős csere a Dorognál, Hajdú helyett Pohner, Szerencsi helyett Barna a pályán.  

88. perc: Nagyházi is besárgult. 

85. perc: Molnár G. lőtt balról, 17 méterről, Tulipán kapus ezúttal is nagyot védett.  

83. perc: Most a hazaiak cserélnek, Bokros jött le, Bárdos ment be. 

81. perc: Zsemlye kapott sárga lapot. 

81. perc: Zsolnai lőtt távolról a kapu fölé. 

Megvan a hivatalos nézőszám is, ami 1663 fő. 

75. perc: Ismét vendég csere, Szabó L. helyett Csillag állt be. 

74. perc: Molnár G. jobboldali szögletét húzta le a jobb kapufa előtt Tulipán, két érkező diósgyőri elől.

73. perc: Papp M. kapott sárgát mert felvágta Eperjesit

68. perc: Csere a vendégeknél, Lénárth helyett Nagyházi a pályán. 

65. perc: GÓL, 2–0! Molnár G. baloldali szögletét Horváth Z. csúsztatta a kapu felé fejjel, az ötösön belül Eperjesi szintén fejjel, még beleért a labdába, így az a kapu bal oldalában kötött ki. 

62. perc: Újabb hazai változtatás, Könyves helyett Horváth Z. folytatja. 

59. perc: Csere a DVTK-nál, Hornyák jött le, Zsolnai ment be.  

58. perc: Szerencsi jobbról érkező szögletét Dlusztus 7 méterről, csak pár centivel fejelte a jobb alsó sarok mellé. 

55. perc: Oláh B. balról, 13 méterről lőtt a kapus kezébe. 

51. perc: Molnár G. jobboldali szabadrúgásból csavart a kapu bal oldala felé, de Tulipán bravúrral kiütötte a labdát. 

49. perc: Szerencsi kapott sárga alapot. 

46. perc: Egy csere volt a szünetben, a vendégeknél Kárász helyett Nyíri állt be. 

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. 

 

Bokros Szilárd (jobbra)több lendületes akciót vezetett a bal oldalon(Fotó: Vajda János/Észak-Magyarország)

 

45+1. perc: Vége az első játékrésznek. 

45. perc: 1 perc hosszabbítás következik. 

45. perc: Molnár G. jobbról, a sarokzászló közeléből érkező szabadrúgását húzta le Tulipán kapus. 

42. perc: Könyves jobbról az alapvonal közeléből gurított a kapu elé, de középen nem volt érkező társ.   

38. perc: Hajdú lőtt a kapu fölé, 22 méterről.   

33. perc: Könyves jobbról, keresztbe ellőtt a kapu előtt.   

32. perc: Szeles labdavesztése után Szedlár iramodott meg a bal oldalon, középre adott labdáját Szabó L. laposan Póser kapusba vágta.   

27. perc: Lénárth sárga lapos figyelmeztetésben részesült.  

25. perc: A két 16-os között fociznak a csapatok. 

20. perc: Szerencsi középről, 20 méterről, szabadrúgásból lőtt a kapu fölé. 

19. perc: Szedlár baloldali elfutása után középen Szabó L. fejét kereste a beadással, de a támadó nem érte el a lasztit.  

17. perc: Újra a pályán Kárász

16. perc: Folytatódott a játék, a dorogi védő nélkül. 

15. perc: Kárász sérülése miatt áll a játék. 

13. perc: Könyves 17 méterről eleresztett lövése egy védőről pattant szögletre. 

12. perc: Kárász kapott sárga lapot Bokros fellökéséért.

Könyves Norbert (jobbra) hamar betalált és ez megadta a meccs alaphangulatát (Fotó: Vajda János/Észak-Magyarország)

10. perc: GÓL, 1–0.  Oláh B. ívelte előre a labdát, jobbra, Könyvesnek. A csatár befutott a tizenhatoson belülre, majd a kapu bal oldalába bombázott. 

5. perc: Szedlár jobbról érkező szabadrúgását Dlusztus fejelte a diósgyőri kapu fölé.   

1. perc: Megkezdődött a találkozó.

 

…és a vendég dorogiak (Fotó: Vajda János/Észak-Magyarország)

A vendégek részéről Vígh Á., Mészáros és Tóth B. sérülés miatt nem szerepelhet, és bár Oldal már bekapcsolódott a dorogiak edzésmunkájába, a DVTK elleni meccsen még nem volt keretben. A Dorogi FC kezdőcsapata egy az egyben ugyanaz volt, amelyik két hete pályaválasztóként 0–0-ra végzett az FC Ajka ellen.

 

Melegítenek a hazai játékosok (Fotó: Vajda János/Észak-Magyarország)

A hazai együttes keretében Danilovics, Orosz D., Karan mellé Polgár után Szűcs K. is feliratkozott a sérültek közé. Utóbbi két játékos kiesése miatt (is) változott a DVTK legutóbbi fordulóban felállt kezdőcsapata. A Szeged-Csanád GA elleni idegenbeli, 2–1-es vereség után a mezőnyemberek fele kicserélődött, Polgár és Szűcs K., valamint Kocsis, Bárdos és Zsolnai lett mellőzött, utóbbi trió a kispadra került. Ezzel összefüggésben vezethetett az útja a kezdőbe Hegedűs Jánosnak, Eperjesinek, Zsemlyének, Bokrosnak és Hornyáknak.

A szokásoknak megfelelően a lovak ezúttal sem hiányoztak a meccs felvezetéséből (Fotó: Vajda János/Észak-Magyarország)

 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az előző három fordulóban nyeretlen és mindössze két pontot gyűjtő Diósgyőr a veretlenségét négy játéknap óta őrző Dorog ellen.