Debrecenben ért véget a Gyirmót győzelmi sorozata

Bereczky BenceBereczky Bence
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 14:20
null
Nagy volt a küzdelem a pályán, nem bírt egymással a két csapat (Fotó: Molnár Péter)
A labdarúgó NB II 27. fordulójában a sereghajtó Debreceni EAC a tavasszal öt meccséből ötöt megnyerő Gyirmótot fogadta. Az első félidőben megszerezte a vezetést az egyetemi csapat, de a vendégek gyorsan egalizálni tudtak. A második játékrészben nem forogtak veszélyben a kapuk, a végén azonban jött a dráma: Nagy Patrik a hosszabbítás utolsó utáni pillanatában büntetőt hibázott, így egy ponttal távozott a Gyirmót a cívis városból.

 

LABDARÚGÓ NB II
27. FORDULÓ

DEBRECENI EAC–GYIRMÓT FC GYŐR 1–1 (1–1)
Debrecen,
Dóczy József Utcai Egyetemi Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Takács Tamás (Albert István, Punyi Gyula)
DEAC: Tóth D.– Nagy Z. (Orosz M., a szünetben), Bényei, Papp F., Zachán, Székely D. – Nikitscher (Kundrák, a szünetben), Spitzmüller, Sándor T. (Sárosi, 62.) – Nagy K. (Bereczki, 81.), Kenderesi (Sidibe, 62.). Vezetőedző: Sándor Tamás
Gyirmót: Hársfalvi – Major M., Hudák, Széles, Kirják –Vass Á. – Radics (Szegi, 69.), Nagy P., Hajdú Á. – Simon A., Lencse (Mayer Á., 76.).Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Papp F. (22.), ill. Simon A. (26.)
MESTERMÉRLEG
Sándor Tamás:
– A pálya állapota miatt nem alakulhatott ki szép játék, de örülök, hogy a srácok szívvel-lélekkel futballoztak. Így megérdemeltük a döntetlent egy sokkal jobb erőkből álló csapat ellen, még akkor is, ha ehhez a végén szerencsénk volt a Gyirmót kihagyott büntetőjénél. Talán a sors szolgáltatott így igazságot, hiszen a tizenegyest megelőző pillanatokban két kézzel lökték ki a játékosunkat.
Csertői Aurél: – Rossz talajú pályán játszottunk egy pankrációra hasonlító mérkőzést. Igaz, a végén volt esélyünk a győzelem megszerzésére, de sajnos nem tudtunk élni vele.

ÖSSZEFOGLALÓ

A tabella alapján egyértelműen a gyirmótiak voltak a mérkőzés esélyesei, hiszen hibátlan tavaszi menetelésüknek köszönhetően beszálltak a feljutásért zajló harcba, a találkozó előtt csak két pont választotta el őket a második helytől. Nem vehették ugyanakkor félvállról a DEAC elleni összecsapást, hiszen az egyetemisták hazai pályán okoztak már meglepetést, legyőzték a Győrt, a Soroksárt és a Szolnok tizenegy meccses veretlenségi sorozatának is véget vetettek.

A DEAC remekül megszervezte a védekezését, így a találkozó elején a vendégek meddő mezőnyfölényben játszottak, nem alakult ki nagy helyzet. A 22. percben Papp Ferenc fejesével megszerezte a vezetést az egyetemi csapat, de sokáig nem örülhetett, hiszen négy percre rá Simon András góljával egalizált a Gyirmót. A folytatásban sem változott a játék képe, de a félidőig nem született újabb találat, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész sem hozott változást, a DEAC továbbra is masszívan védekezett, a vendégek mezőnyfölényben játszottak ugyan, de nem tudták feltörni a hazaiak védekezését. Igaz, folyamatos játék nem alakult ki, rengeteg volt a szabálytalanság. A hajrában felívelésekkel próbálkozott a Gyirmót, aminek a 90+3. percben meg is lett az eredménye: kapu előtti kavarodás után büntetőhöz jutottak a vendégek. A tizenegyest Nagy Patrik azonban a kapu fölé bombázta, így döntetlen lett a meccs vége.1–1

Drámai hajrában ért véget a Gyirmót győzelmi sorozata, joggal volt bosszús a lefújás után Csertői Aurél. A szervezetten futballozó DEAC összességében rászolgált az egy pontra, de továbbra sincs könnyű helyzetben.

27. FORDULÓ
Március 3.
DEAC–Gyirmót FC Győr 1–1
PMFC–Szombathelyi Haladás 0–0
Soroksár–Szentlőrinc 2–1
Dorogi FC–Aqvital FC Csákvár 1–1
Nyíregyháza Spartacus–Békéscsaba 1912 Előre 4–1
ETO FC Győr–Kazincbarcika SC 3–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szolnoki MÁV FC 3–2
Vasas FC–BFC Siófok 1–0
FC Ajka–DVSC 2–1
Kaposvári Rákóczi FC–Budaörs 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC27167447–27+2055
2. Debreceni VSC27166560–25+3554
3. Gyirmót FC Győr27163837–23+1451
4. Pécsi MFC271310435–16+1949
5. Budaörs271331144–39+542
6. Soroksár SC26126836–28+842
7. Nyíregyháza Spartacus27126928–22+642
8. Szombathelyi Haladás27118837–25+1241
9. FC Ajka261231149–38+1139
10. ETO FC Győr271161040–29+1139
11. Szolnoki MÁV FC27109827–28–139
12. Békéscsaba 1912 Előre27891030–41–1133
13. Szeged-Csanád Grosics Akadémia27951328–46–1832
14. Kaposvári Rákóczi FC277101028–40–1231
15. Dorogi FC27791124–38–1430
16. BFC Siófok27921637–44–729
17. Szentlőrinc26841423–42–1928
18. FC Csákvár27691241–50–927
19. Kazincbarcika SC26661419–39–2024
20. Debreceni EAC27512122–52–3016

 

PERCRŐL PERCRE

90+4 perc: Véget ért a mérkőzés, a tizenegyes után lefújta a játékvezető. Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.

90+4. perc: A tizenegyest Nagy Patrik kapu fölé rúgta.

90+3. perc: Büntetőt kap a Gyirmót! Székely Dávid rántotta le Simon Andrást egy kapu előtti kavarodás után.

90+1. perc:Székely Dávid szabálytalanságért, Simon András reklamálásért kap sárgát.

A játékvezető három percet hosszabbít.

89. perc: Nagy Patrik távoli lövését ütötte ki a bal alsóból Tóth Dániel.

87. perc: Egy szabadrúgás után lefejelt labdát Mayer lőtt 12 méterről fölé.

81. perc: Egy jobb oldali beadást Széles mentett szögletre Sidibe elől.

81. perc: Utolsó cserelehetőségét is kihasználja a DEAC, Bereczki váltja Nagy Krisztiánt.

76. perc: Lencse helyett Mayer Ádám érkezik a vendégeknél.

74. perc: Székely Dávid kapáslövését védte Hársfalvi.

73. perc: Hudák kapott sárgát kezezésért.

69. perc: Cserél a Gyirmót Szegi váltja Radics Mártont.

64. perc: Major kapott sárgát az Orosszal szembeni szabálytalanságáért.

62. perc:Kettős csere a hazaiaknál, Sidibe és Sárosi érkezik Sándor Tamás és Kenderesi elhagyja a pályát.

59. perc: Simon András lövését blokkolta Papp Ferenc.

57. perc: Lencse lőtt kisodródva a jobb oldalról, Tóth Dániel könnyedén fogta.

54. perc: Papp Ferenc kapott sárgát Nagy Patrik megrúgásáért.

52. perc: Lencse 28 méteres szabadrúgása jócskán fölé szállt.

46. perc: A szünetben kettőt cserélt a DEAC,Orosz Marcell érkezett Nagy Zoltán helyére, illetve Kundrák a pályán Nikitscher helyett.

46. perc: Elkezdődött a második játékrész.

45. perc:A félidő végére leült a meccs, döntetlennel vonulnak pihenőre a csapatok.

41. perc: Egy bedobás után lőtt Hajdú Ádám 14 méterről kapu fölé.

31. perc: Kirják esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető sárgát ad műesésért. A gyirmóti kispad nem boldog.

26. perc: GÓÓL! Egyenlít a Gyirmót! Kirják bal oldali beadásába Lencse ért bele, a labda így Simon András elé került, aki 3 méterről a jobb felső sarokba lőtt.1–1

Papp Ferencet ünneplik a DEAC játékosai (Fotó: Molnár Péter)
Papp Ferencet ünneplik a DEAC játékosai (Fotó: Molnár Péter)

 

22. perc: GÓÓL!Megszerezte a vezetést a DEAC! Sándor Tamás lőtt középre egy szabadrúgást a félpálya középéről, a jobb oldalról. A remekül érkező Papp Ferenc 10 méterről a bal felső sarokba fejelt.1–0

18. perc: Egy debreceni bedobás után Nagy Krisztián elé került a labda, 12 méterről, jobbról leadott lövését Hársfalvi tolta ki a léc alól.

15. perc: Simon András beadására Nagy Patrik érkezett a röviden, a jobb oldali kapufát találta el 3 méterről.

6. perc: Nagy Krisztán szögletét kifejelték a gyirmóti védők a mezőnybe, Spitzmüller kapásból 18 méterről kapu fölé lőtt.

2. perc: Simon Attila 18 méterről a jobb oldali kapufa mellé lőtt.

1. perc: A fehérben játszó DEAC kezdi a mérkőzést, a vendégek sárgában lépnek pályára.

A tabella alapján egyértelműen a gyirmótiak a mérkőzés esélyesei, hiszen hibátlan tavaszi menetelésüknek köszönhetően beszálltak a feljutásért vívott harca, a találkozó előtt csak két pont választja el őket a második helytől. Nem vehetik ugyanakkor félvállról a DEAC elleni összecsapást, hiszen az egyetemisták hazai pályán okoztak már meglepetést, legyőzték a Győrt, a Soroksárt, és a Szolnok tizenegy meccses veretlenségi sorozatának is véget vetettek.


Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a tavasszal még pontot sem vesztő Gyirmót az utolsó helyen álló újonc Debreceni EAC otthonában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik