NB II: Csatótól megvált az ETO, Dobos az új vezetőedző

V. Gy., K. Zs.V. Gy., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.22. 17:41
null
Dobos Barna itt még szegedi edzőként (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Közös megegyezéssel szerződést bontott az ETO FC Győr vezetősége Csató Sándor vezetőedzővel, és Dobos Barnát bízta meg a labdarúgó NB II 11. helyén álló csapat szakmai munkájának irányításával.

 

A klubhonlap az elmúlt fordulók eredménytelenségével, illetve a mutatott játékkal indokolja a Csató Sándorral való szakítást kimondó vezetőségi döntését. Dobos Barna hétfőn 2022. június 30-ig szóló szerződést írt alá, keddtől már ő irányítja a csapatot.

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy múltú, tradicionális klubhoz kerültem. A következő időszak feladata a csapat felmérése és a jövő évi keret összeállítása ahhoz, hogy jobb eredményt érjen el a klub, mint amit az elmúlt években sikerült” – idézi a klubhonlap Dobos Barnát, alighanem a következő idényre vonatkozó tervekre tekintettel „feljutási küzdelmekben rutinos” szakembernek nevezve.

A gyógyszerész és közgazdász végzettséggel is rendelkező pro licences edzőt 2012-ben nevezték ki a Dunaújváros élére. A csapatot előbb az NB II-be, majd az élvonalba juttatta, és 2019-ben az NB I-be vezette a Zalaegerszeget is.

A ZTE-től tavaly februárban távoznia kellett – a csapat kieső helyen állt az NB I-ben –, és a vártnál rosszabb szereplés miatt, 2020 végén idő előtt zárult le legutóbbi vezetőedzői munkája is az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál.

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 29 18 6 5 64–25 +39 60
2. Vasas FC 29 16 8 5 48–29 +19 56
3. Gyirmót FC Győr 29 16 5 8 38–24 +14 53
4. Pécsi MFC 29 14 10 5 36–18 +18 52
5. FC Ajka 29 15 3 11 55–39 +16 48
6. Soroksár SC 29 14 6 9 43–33 +10 48
7. Nyíregyháza Spartacus 29 13 7 9 29–22 +7 46
8. Szombathelyi Haladás 29 12 9 8 38–25 +13 45
9. Budaörs 29 13 3 13 48–45 +3 42
10. Szolnoki MÁV FC 29 11 9 9 28–30 –2 42
11. ETO FC Győr 29 11 7 11 41–31 +10 40
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 29 10 6 13 30–47 –17 36
13. Békéscsaba 1912 Előre 29 9 9 11 31–42 –11 36
14. Dorogi FC 29 8 10 11 26–38 –12 34
15. Kaposvári Rákóczi FC 29 7 11 11 29–43 –14 32
16. BFC Siófok 29 9 3 17 39–48 –9 30
17. Kazincbarcika SC 29 8 6 15 23–42 –19 30
18. Szentlőrinc 29 8 5 16 23–45 –22 29
19. FC Csákvár 29 6 10 13 42–52 –10 28
20. Debreceni EAC 29 5 1 23 24–57 –33 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik