NB II: csatár után rutinos kapus érkezett a sereghajtóhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 16:09
A labdarúgó NB II sereghajtójánál, a Soproni VSE-nél folytatja a pályafutását Kunsági Roland – számolt be róla a klub honlapja.

A 27 éves, 188 centiméter magas kapus a Budapest Honvéd második csapatának színeiben mutatkozott be az NB II-ben. A másodosztályban szerepelt még a REAC, a Ferencváros II, a Mezőkövesd és a Soroksár együttesében is, legutóbb – a 2016–2017-es szezonban – az ETO FC Győr játékosaként futballozott, míg 2017 őszén nem volt csapata.

Kunsági Roland a Ferencvárosnál eltöltött időszakában az első osztályban is pályára léphetett, 2012. március 3-án a Debrecen ellen védett egy NB I-es bajnokin.

A kapus a szezon végéig szóló írt alá szerződést a Sopronnal. A támadó Szabó Viktor után így tehát ő a soproniak második új szerzeménye a téli átigazolási időszakban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik