Takács Tamás mesterhármasával simán nyert a Csákvár

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 16:50
null
A kék mezes csákvári alakulat remek első félidőt produkált (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB II 12. fordulójában a mezőny hátsó részében tanyázó Csákvár pillanatnyi esélyt sem adott a forduló előtt negyedik helyen tanyázó Szegednek, s 45 perc alatt eldöntötte a három pont sorát. Sőt, a szünet után újabb gólokat szerezhettek volna a hazaiak, ám ekkor már elhibázták ziccereiket. A vendégek csupán az utolsó percekben tudtak kozmetikázni az eredményen, ám ezért nem járt pont.

LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–SZEGED-CSANÁD GA 3–1 (3–0)
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Farkas Tibor (Varga Gábor, Király Zsolt)
CSÁKVÁR: Auerbach – Major G., Tányéros Á., Dulló, Bencze M. – Mészáros N. (Bakos Sz., 70.), Posztobányi – Mim (Molnár R., 70.), Kártik (Murai, 83.), Torvund (Körmendi, 93.) – Takács T. Vezetőedző:Mónos Tamás
SZEGED: Takács J. – Ódor (Bitó, 79.), Temesvári, Vári B. (Farkas A., 79.), Kővári R. – Simon Á., Kovács M. – Dobos Á. (Gajdos Zs., 57.), Horváth K. (Lestyán, 57.), Gréczi M. (Germán, 57.) – Haruna. Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Takács T. (1–0) a 25., Takács T. (2–0) a 29., Takács T. (3–0) a 42., Germán (3–1) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Mónos Tamás: – Nagyon boldog vagyok, hogy nem csak jól, de gólerősen is futballoztunk. Eddig is benne volt a gól a játékunkban, ám eddig elhibáztuk ziccereinket. A szünet után végleg lezárhattuk volna a meccset, de győzelmünket így sem fenyegette veszély.
Dragan Vukmir: – Gratulálok a hazaiak megérdemelt győzelméhez, mi ezúttal nagyon gyengén játszottunk.

ÖSSZEFOGLALÓ

A vendég szegedi együttes hálóját a tizenkettedik fordulóig egyetlen csapatnak sem sikerült egynél többször bevenni. Erre vasárnap este a csákvári Takács Tamás 45 perc alatt egymaga háromszor mattolta a Tisza-partiak védelmét. A korábban oly stabil vendéggárdára ezúttal rá sem lehetett ismerni az első félidőben, úgy vezettek három góllal a hazaiak a szünetben, hogy még a szerencse is elpártolt mellőlük, hiszen Takács Tamás mesterhármasán felül több gólt is szerezhettek volna.

A térfélcserét követően aztán negyedóráig még kimondottan tetszetősen futballozott a hazai legénység, ám az utolsó fél órában már csak előnye őrzésére figyelt. Még ha szépítettek is a szegediek az utolsó percekben, a csákváriak megérdemelt győzelmét nem fenyegette veszély.

12. FORDULÓ
Október 17.

Kecskemét–Nyíregyháza 0–0
Siófok–Békéscsaba 2–2
Soroksár–Szombathelyi Haladás 1–0
Budaörs–Szentlőrinc 1–1
Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–1
Diósgyőri VTK–Dorog 2–0
Ajka–Tiszakécske 5–1
Pécsi MFC–Budafok 3–1
Szolnok–ETO FC Győr 0–2
Október 18.
20.00: Vasas–III. Kerületi TVE (Tv: M4 Sport)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Kecskeméti TE1274120–10+1025
2. Szombathelyi Haladás1274113– 4 +925
3. Vasas FC1172223–11+1223
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1262416–10 +620
5. Diósgyőri VTK1255220–14 +620
6. Nyíregyháza Spartacus1255220–15 +520
7. Dorogi FC1253411–13 –218
8. ETO FC Győr1245319–16 +317
9. Szentlőrinc SE1238115–11 +417
9. BFC Siófok1238115–11 +417
11. FC Ajka1243516–16 015
12. Pécsi MFC1243511–12 –115
13. Szolnoki MÁV FC1143415–18 –315
14. Soroksár SC1243518–23 –515
15. Budafoki MTE1242617–17 014
16. Budaörs1225515–21 –611
17. FC Csákvár1124513–16 –310
18. Békéscsaba 1912 Előre1215615–23 –8 8
19. III. Kerületi TVE1114610–23–13 7
20. Tiszakécske1221012–30–18 2

PERCRŐL PERCRE

A játékvezető lefújta a találkozót.

94. perc: Takács Tamás időhúzásért sárgát kapott.

93. perc:Torvund helyére Körmendi érkezett.

91. perc: Major 10 méteres lövését bravúrral hárította Takács.

Három perc lesz a hosszabbítás.

90. perc:Bakos kapott sárga lapot egy korábban elkövetett szabálytalanságért.

87. perc:GÓL!!! Simon szabadrúgást ívelt a csákvári kapu előterébe, Germán pedig 8 méterről a jobb sarokba fejelt, 3–1.

83. perc: Hazai csere: Kártikot Murai váltja az utolsó percekre.

83. perc: Tányéros kapott sárga lapot reklamálásért.

79. perc. Cserél a Szeged: Vári és Ódor helyére Farkas és Bitó érkezik.

73. perc: Molnár Rajmund került kecsegtető helyzetbe, de a jobbösszekötő helyéről, 10 méterről az oldalhálóba lőtt.

72. perc: Haruna hozta a frászt a hazai szurkolókra, az ötösről teljesen üresen lőhetett, Auerbach kitenyerelte a labdát, s bár az ismétlést a hálóba lőtte, mindezt lesről tette ...

70. perc: Kettőt cserél a hazai együttes: Mészárost Bakos, Mimet Molnár váltja.

63. perc: Mim bolondította meg a szegedi védelem bal oldalát, beadását Takács Tamás középről, 8 méterről a bal sarok mellé fejelte.

57. perc: Hármas szegedi csere: Horváth helyére Lestyán, Dobos helyére Gajdos, Gréczi helyére Germán érkezett.

56. perc.Kővári könyökölte le Mimet, villant a sárga.

55. perc:Kártik kapott sárga lapot, miután akasztotta Horváthot.

47. perc: Takács Tamás-Kártik-Torvund volt a labda útja, utóbbi 5 méterről óriási helyzetből a vetődő Takács Jánost találta el.

47. perc: Mim lépett ki a jobbösszekötő helyén, éles szögből azonban az oldalhálóba bombázott.

46. perc:Csere nélkül folytatódik a második félidő.

Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő.

42. perc: GÓL!!! Horváth Krisztofer jobb oldali szabadrúgását Kovács teljesen tisztán fejelhette kapura, Auerbach azonban bravúrral kitenyerelte a labdát. A megszerzett labdával aztán gyors kontrát vezettek a hazaiak, Torvund a bal oldalról megtalálta a jobbösszekötő helyén egyedül felejtett Takács Tamást, akinek első lövését még blokkolták a védők, ám a visszapattanó labdát egy higgadt csel után 5 méterről a kapu közepébe gurította, 3–0. MESTERHÁRMAS!

Kártik remekül fogta össze a csákvári gárdát  (fotó:Fejér Megyei Hírlap Kricskovics Antal)
Kártik remekül fogta össze a csákvári gárdát  (fotó:Fejér Megyei Hírlap Kricskovics Antal)


34. perc:Bencze buktatta az oldalvonal mellett meglóduló Dobost, jogos a sárga.

Az idei bajnokságban most fordul elő először, hogy a szegedi együttes egynél több gólt kap egy meccsen.

29. perc:GÓL!!! Bal oldali hazai szöglet után nem tudtak felszabadítani a szegedi védők, Torvund az ötösről kapura kotorta a labdát, ám egy védőről lepattant, Takács Tamás azonban 3 lépésről a kapuba bombázott, 2–0.

25. perc: GÓL!!! Kártik a jobbösszekötő helyén a tizenhatoson belülről Takács Tamás fejére varázsolta a labdát, aki Temesvári mögül, 7 méterről a léc alá fejelt,1–0.

21. perc: Mi maradt ki? Takács mesterien sarkalta a mögötte érkező Kártik elé a labdát, aki egyedül léphetett ki így a balösszekötő helyén, 10 méterről azonban a hosszú sarok mellé helyezett.

14. perc: Kártik vezette rá nagy lendülettel Temesvárira a labdát, a védő a tizenhatos vonala előtt nem sokkal fellökte a hazaiak támadóját. Bencze Márk lapos szabadrúgását Takács János bravúrral ütötte ki a jobb sarok elől.

12. perc: Torvund remekül tekert a bal oldali szögletzászlótól a kapu elé, Takács János úgy ütötte el a labdát Takács Tamás elől, hogy a hazaiak csatárát is eltakarította az ötös sarkánál. Ezt az NB I-ben a videóbíró visszanézte volna...

10. perc: Ismét Mim okozott fejfájást a szegedi védelem bal oldalának, beadásáról azonban Takács Tamás és Torvund Alexander is lemaradt.

9. perc:Kovács Milán a jobb oldali alapvonal közeléből keményen középre lőtte a labdát, de Auerbach résen volt és kivetődve hárított.

6. perc: Posztobányi határozott labdaszerzése után Mim indult meg a jobb oldalon, élesen a kapu elé tekerte a labdát, de Takács Tamás lemaradt a beadásról.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak tiszta kékben, a vendégek fehérben léptek pályára.

A bemelegítésnél megsérült a szegediek első számú kapusa, így Takács Jánosnak kellett beugrani (fotó: Fejér Megyei Hírlap Kricskovics Antal)
A bemelegítésnél megsérült a szegediek első számú kapusa, így Takács Jánosnak kellett beugrani (fotó: Fejér Megyei Hírlap Kricskovics Antal)

Negyedórával a kezdés előtt kénytelen volt változtatni előre megadott tizenegyén Dragan Vukmir. A bemelegítés során megsérült a kapus Molnár-Farkas Tamás, helyette Takács János került a kezdőbe.

A vendég szegedi együttes bő keretében három olyan játékos is található, akik korábban az Aqvital gárdáját erősítették. Gajdos Zsolt, Farkas Aurél, majd legutóbb, nyáron Daru Bence tette át székhelyét a Tisza-parti kék-feketékhez. Közülük utóbbi kisebb sérülés miatt ezúttal el sem utazott csapatával Csákvárra.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a játéknap előtt hátulról negyedik, nyolc forduló óta nyeretlen Csákvár a sorozatban ötödik győzelmére készülő, elölről negyedik Szeged-Csanád GA ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik