A Csákvár fontos három pontot szerzett a Soroksár ellen

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2021.02.28. 13:50
null
A Csákvár fontos három pontot szerzett a Soroksár ellen (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)
Az első félidőben ugyan gyorsan vezetést szerzett a Csákvár, de 40 percen keresztül a Soroksár irányította a játékot. Pászka kiállítása aztán döntően befolyásolta a folytatást, a hazaiak a szünet után akár gólkülönbséget javíthattak volna a labdarúgó NB II 26. fordulójában rendezett találkozón.

 

LABDARÚGÓ NB II
26. FORDULÓ
AQVITAL FC CSÁKVÁR–SOROKSÁR SC3–0 (2–0)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, zárt kapuk mögött. Vezette: Szilágyi Sándor (Punyi Gyula, Kis Zoltán)
CSÁKVÁR: Markek – Major G., Csató (Albert I., 62.), Vaskó, Kocsis B. – Posztobányi (Nándori, 73.), Mészáros D. – Sejben (Baracskai, 62.), Madarász, Mim (Murka, 62.) – Vörös (Baranyai, 69.). Vezetőedző: Visinka Ede
SOROKSÁR: Abu – Gárdos, Csontos, Takács Zs., Pászka – Hudák, Csernik (Kópis, 68.) – Szerető (Erdélyi, 60.), Derekas, Ramadan (Tóth D., 60.) – Magyari (Ladányi, 76.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Madarász (11-esből, 1–0) a 8., Vörös (2–0) a 42., Mim (3–0) az 54. percben
Kiállítva: Pászka (Sejben fellökéséért) a 39. percben
MESTERMÉRLEG
Visinka Ede
: –A kiállításig remekül játszott a Soroksár, nem véletlenül áll közvetlenül az élmezőny mögött. A második gólunk után megnyugodtunk, s kimondottan jól futballozva nyertünk. Nagyon fontos győzelmet arattunk.
Lipcsei Péter: –Büszke vagyok játékosaimra, mindent megtettek a jó eredmény elérése érdekében. Nem mehetek el szó nélkül a játékvezető ítélete mellett, Pászka kiállításával nagyon belenyúlt a meccsbe.

ÖSSZEFOGLALÓ

A tavaszi idényben remek formában lévő, még gólt sem kapó Soroksár ellen a három pont reményében lépett pályára a kiesés elől menekülő csákvári együttes. Mindkét gárda több meghatározó játékosát is nélkülözni volt kénytelen a verőfényes napsütéses vasárnap délutáni összecsapáson. Tányéros Ádám és Daru Bence, illetve Szécsi Gergő, Valencsik Dávid, Korozmán Kevin és Lovrencsics Balázs is kénytelen volt sérülés, illetve betegség miatt kihagyni a találkozót.

A hazai együttes Madarász Márk jogos tizenegyesével gyorsan megszerezte a vezetést (az ősszel 3–3-nál kivédte büntetőjét Abu Attila, majd ki is kapott csapata), ám azt követően átvette az irányítást a Soroksár. A fővárosiak teljesen beszorították kapuja elé a Csákvárt, de Markek Tamásnak csupán egyszer akadt igazi védenivalója. Derült égből villámcsapásként érte a vendégeket, amikor a szünet előtt nem sokkal Szilágyi játékvezető kiállította Pászka Lórándot, s nem sokkal később Vörös Tamás ki is használta a soroksáriak zavarát. A szünet után már csak az volt a kérdés, hogy a biztos vezetése tudatában megnyugodó hazai gárda hány góllal nyeri meg az összecsapást, nos,Mim góljának köszönhetően 3–0 lett a vége.

26. FORDULÓ
Február 28.

Aqvital FC Csákvár–Soroksár 3–0
Szentlőrinc–PMFC 0–0
Budaörs–FC Ajka 2–7
BFC Siófok–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–3
Kazincbarcika SC–Nyíregyháza Spartacus 0–2
Szolnoki MÁV FC–Gyirmót FC Győr 1–2
Békéscsaba 1912 Előre–Dorogi FC 1–1
ETO FC Győr–DEAC 1–0
Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi FC 4–0
DVSC–Vasas FC 1–2

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC26166459–23+3654
2. Vasas FC26157446–27+1952
3. Gyirmót FC Győr26162836–22+1450
4. Pécsi MFC26139435–16+1948
5. Budaörs261321143–38+541
6. Szombathelyi Haladás26117837–25+1240
7. Soroksár SC25116834–27+739
8. Nyíregyháza Spartacus26116924–21+339
9. Szolnoki MÁV FC26109725–250 39
10. FC Ajka251131147–37+1036
11. ETO FC Győr261061037–29+836
12. Békéscsaba 1912 Előre2689929–37–833
13. Kaposvári Rákóczi FC26791027–39–1230
14. BFC Siófok26921537–43–629
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia26851325–44–1929
16. Dorogi FC26781123–37–1429
17. Szentlőrinc25841322–40–1828
18. FC Csákvár26681240–49–926
19. Kazincbarcika SC25661319–36–1724
20. Debreceni EAC2652121–51–3015

 

A kiállítás után kihasználta emberelőnyét a házigazda (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)
A kiállítás után kihasználta emberelőnyét a házigazda (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)

 

PERCRŐL PERCE

Vége a mérkőzésnek.

88. perc: Murka jobb oldali beadása után Nándori 18 méterről a jobb sarok mellé lőtt.

86. perc: Madarász jobb oldali szabadrúgása után Nándori fejesét a bal kapufa hárította.

84. perc: Madarász gurította vissza a labdát Albert, aki 30 méterről óriási löketet eresztett meg, lövése alig kerülte el a jobb felsőt.

80. perc: Baracskai Roland harmadjára került kecsegtető helyzetbe, de ballábas lövése centikkel ismét elkerülte a bal alsót.

76. perc: Magyari Szilárdot Ladányi Gergő váltja a hajrára.

73. perc: Utolsó hazai csere: Posztobányi helyére Nándori érkezett.

73. perc: Murka a jobb oldali alapvonalról pontosan gurított vissza, Madarász középről, 10 méterről szétforgácsolta a felső lécet.

72. perc: Baracskai óriási versenyfutást nyert a soroksári védőkkel szemben, 16 méteres lövése centikkel kerülte el a bal alsót.

69. perc: Baranyi Ádám váltotta Vöröst a Csákvárnál.

68. perc: Csernik helyére Kópis érkezik a Soroksárnál.

62. perc: Hármas hazai csere: Mimet Murka, Csatót Albert, Sejbent Baracskai váltja.

6

0. perc: Kettőt cserél a Soroksár: Szerető és Ramadan helyére Erdélyi és Tóth Dominik érkezik.

54. perc: Mim remek cselekkel tisztára játszotta magát a balösszekötő helyén, majd 10 méterről, jobbal kilőtte a bal alsót, 3-0.

46. perc: Csere nélkül folytatódik a mérkőzés.

A játékvezető lefújta az első félidőt.

42. perc: Nem tudtak felszabadítani a soroksári védők a tizenhatoson belül, a labda Vörös Tamás elé pattant, aki a tehetetlen Abu mellett, 5 méterről higgadtan a bal sarokba gurított, 2-0.

39. perc: Pászka a tizenhatos vonala előtt néhány centivel, vállal ütközött Sejbennel. A játékvezető azonban szabálytalannak ítélte meg megmozdulását és kiállította a vendégek védőjét.

 

Sejben Viktor (15) nem csak a támadásokból, hanem a védekezésből is kivette részét
Sejben Viktor (15) nem csak a támadásokból, hanem a védekezésből is kivette részét

38. perc: Hudák 20 méteres lövését biztosan fogta Markek.

35. perc: Vörös Tamás 18 méteres lövését szép vetődéssel tolta szögletre Abu Attila. Madarász szögletét Vaskó 10 méterről kaupra bombázta, Takács azonban az utolsó pillanatban blokkolni tudta a lövést.

Az elmúlt percekben teljesen beszorította kapuja elé a Soroksár vendéglátóját.

27. perc: Röviden mentettek a hazai védők, a labda éppen Ramadan elé került, de 11 méteres lövését óriási bravúrral tolta ki a léc alól Markek Tamás.

21. perc: Vaskó tisztára játszotta magát a jobbösszekötő helyén, majd éles szögből 10 méterről a hosszú sarok mellé bombázott.

14. perc: Már az ötödik szögletet végezheti el Pászka, ám egyelőre rendre tisztázni tudtak a hazai védők.

8. perc: Madarász higgadt ítélet-végrehajtónak bizonyult, 1-0.

7. perc: Abu Attila a labdát nem, Madarász lábát azonban eltalálta, jogos a tizenegyes és a sárga.

5. perc: Mi maradt ki? Mim bal oldali begurítását Madarász középről, öt méterről, senkitől sem zavartatva a bal kapufa mellé gurította.

2. perc: Pászka jobb oldali szögletét a rövid saroknál Takács próbálta kapura lőni, de Csatóról az alapvonalon túlra pattant.

Verőfényes napsütésben kezdődött a találkozó Csákváron (Fotó: Fejér_megyei_Hírlap_Kricskovics_Antal)
Verőfényes napsütésben kezdődött a találkozó Csákváron (Fotó: Fejér_megyei_Hírlap_Kricskovics_Antal)

 

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés: a hazaiak tiszta sárgában, a vendégek tiszta fehérben léptek pályára.

Mindkét csapat meglepő összeállításban kezdi a találkozót: betegség, illetve sérülés miatt a hazaiaknál Tányáros Ádám és Daru Bence, a vendégeknél, Szécsi Gergő, Valencsik Dávid, Korozmán Kevin és Lovrencsics Balázs is hiányzik a múlt héten pályára lépett tizenegyből.

A tavasszal remek formát mutató Soroksár ellen tenne lépést ma délután a bent maradás kiharcolása felé a csákvári gárda. Nem lesz egyszerű dolga, hiszen a Lipcsi Péter dirigálta együttes az idei bajnoki fordulókban még gólt sem kapott, egyaránt nullára hozta le a Nyíregyháza, a Győri ETO és a Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzéseit.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a továbbra is kiesésre álló Csákvár a tavasz eddigi meglepetéscsapatával, a 2021-ben három meccsen hét pontot gyűjtött Soroksár ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik