Nem született gól Csizmadia Csaba visszatérő mérkőzésén

Vágólapra másolva!
2021.10.24. 12:50
null
Tóth Keve (fehérben) középre lőtt labdái rendre kavarodást okoztak a budafoki 16-oson belül (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II 13. fordulójában a 15. Budafok a 17. helyezett Budaörsöt fogadta. Mindkét félidő úgy zajlott le, hogy komolyabb helyzet egyik csapat előtt sem adódott. A Budafok visszatérő edzője Csizmadia Csaba biztosan nem ilyen bemutatkozásról álmodott. 

LABDARÚGÓ NB II

13. FORDULÓ

BUDAFOKI MTE–BUDAÖRSI SC 0–0
Budafoki MTE Sporttelep
,300 néző. Vezette: Takács Tamás (Király Zsolt, Bede Tamás)
BUDAFOK: Horváth A. – Szalai D., Jagodics M., Fótyik, Kotula M. (Kalmár O., 57.) – Micsinai, Soltész I. – László D. (Szabó M., 67.), Adorján K. (Zuigeber, 57.), Ihrig-Farkas – Kovács D.Vezetőedző: Csizmadia Csaba
BUDAÖRS: Tóth G. – Tóth K., Gyurácz, Fényes, Pintér D. – Sajbán Miklós, Zsidai (Kapronczai, 62.), Lengyel B. (Molnár Cs. 90+1.) – Vankó I., Halmai Á. (Horváth R., 81.), Winkler A. (Petneházi, 62.)Vezetőedző: Gabala Krisztián
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Csaba
: – Hasonló mérkőzésre számítottam, a vendégek az edzőváltás óta sokkal szervezettebben játszanak. A bajnoki legnagyobb pozitívuma, hogy nem kaptunk gólt.
Gabala Krisztián: – Ha pozitívan akarok értékelni, azt mondanám, szereztünk egy pontot idegenben, de háromért jöttünk. A hazaiaknak jót tett az edzőváltás, mert bár a játékuk nem változott, a hozzáállásuk igen.

ÖSSZEFOGLALÓ

Április menesztését követően a mai Budaörs elleni bajnoki mérkőzésen már ismét Csizmadia Csaba ült vezetőedzőként a Budafok kispadján. Az első félidőben látottak alapján biztosra vehetjük, hogy lesz min dolgoznia a visszatérő szakembernek, hiszen a Budafok egyáltalán nem tudott felülkerekedni a szintén gyengélkedő Budaörsön a 45 perc során. Igaz a budaörsiek se mutattak sokat, egy-egy erőtlen kísérletet leszámítva egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk.

A második játékrész csak egy kicsivel hozott több izgalmat, mint az első. Ez főleg abból adódott, hogy a hazai csapat igyekezett ellenfele fölé kerekedni, de ziccerig a Budaörshöz hasonlóan nem tudtak eljutni. A hajrában aztán jöhetett volna a budaörsi meglepetés gól, de a csereként beállt Horváth Olivér találatát les miatt érvénytelenítették.

13. FORDULÓ
Október 24.
III. Kerületi TVE–Siófok 2–0
Nyíregyháza–Szolnok 2–0
ETO FC Győr–PMFC 0–1
Soroksár–Szentlőrinc 0–1
Tiszakécske–DVTK 1–2
Dorog–Aqvital FC Csákvár 0–2
Budafok–Budaörs 0–0
Békéscsaba–Kecskemét 1–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Vasas 0–0
Szombathelyi Haladás–Ajka 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Szombathelyi Haladás1384115–5+1028
2. Vasas FC1383224–11+1327
3. Kecskeméti TE1375121–11+1026
4. Nyíregyháza Spartacus1365222–15+723
4. Diósgyőri VTK1365222–15+723
6. Szentlőrinc SE1458117–11+623
7. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1363416–10+621
8. Pécsi MFC1353512–12018
9. Dorogi FC1353511–15–418
10. ETO FC Győr1345419–17+217
11. BFC Siófok1338215–13+217
12. Szolnoki MÁV FC1344517–22–516
13. Budafoki MTE1343617–17015
14. FC Ajka1343617–18–115
15. Soroksár SC1443718–25–715
16. FC Csákvár1335517–18–114
17. Budaörs1326515–21–612
18. III. Kerületi TVE1324712–24–1210
19. Békéscsaba 1912 Előre1316616–24–89
20. Tiszakécske1321113–32–192

 

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: Véget ért a mérkőzés, nem született gól Csizmadia Csaba visszatérő mérkőzésén.

90+1. perc: Ismét cserélt a Budaörs, Lengyel Béla helyére Molnár Csaba érkezett.

90. perc: Kettő perc a hosszabbítás.

89. perc: Zuigéber szabadrúgását követően Jagodics fejelt kapura, Tóth védett.

86. perc:Kalmár Olivér kapott sárga lapot.

85. perc: Majdnem ott az első gól! Horváth Roland közelről a budafoki kapuba bombázott, de lesen állt, így nem született érvényes találat.

81. perc: Cserélt a Budaörs, Halmai Ádám helyére Horváth Rolandérkezett.

80. perc: Petneházi gondolt egyet és 18 méterről kapura lőtt, Horváth védett.

80. perc: Pintér cselezte be magát a 16-oson belülre, de mire lövőhelyzetbe kerülhetett volna Szalai már kirúgta a labdát.

78. perc: Eddig kellett várni a mérkőzés eddigi legnagyobb helyzetére, egy középre lőtt labda Zuigébert találta meg, aki 10 méterről kapura lőtt, de Tóth bravúrral védett.

73. perc: Petneházi 17 méterről tekerte kapura, a labda felpattant Horváth előtt, de a hazai kapus ígyis védeni tudott.

72. perc: Gyors egymásutánban két szögletet is elvégzett a Budaörs, de helyzet egyik után sem alakult ki...

67. perc: Ismét cserélt a hazai csapat, László Dávid helyére Szabó Máté érkezett.

64. perc: Zuigeber fejelt kapura, de Tóth hárítani tudott. Érezhetően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a hazai gárda.

62. perc: Kettőt cserélt a Budaörs is, Zsidai helyére Kapronczai, Winkler helyére Petneházi érkezett.

61. perc: László passza után Kovács lőtt kiszorított helyzetből a kapu mellé.

58. perc: Winkler 18 méteres lövését fogta magabiztosan Horváth.

57. perc: Kettőt cserélt a Budafok, Adorján Krisztián helyére Zuigeber Ákos, Kotula Máté helyére Kalmár Olivér érkezett.

A mérkőzés sajnos ott folytatódott, ahol az első félidő végén abbamaradt, a csapatok mezőnyben gyűrik egymást, a kapuk nem forognak veszélyben...

46. perc: Elkezdődött a második félidő, csere egyik oldalon sem történt a szünetben.

Fótyik Dominik (fejvédőben) átjászhatatlan volt az első félidőben (Fotó: Dömötör Csaba)
Fótyik Dominik (fejvédőben) átjászhatatlan volt az első félidőben (Fotó: Dömötör Csaba)

45. perc: A játékvezető nem hosszabbított, véget ért az első félidő. Reméljük a második játékrész színvonalasabb játékot hoz majd.

41. perc: Kotula rántotta le Halmait, sárga.

41. perc: Adorján a jobb szélről ívelt szabadrúgásból a kapu elé, az ötös sarkánál érkezett Ihrig-Farkas, aki kapura fejelt, a labda Tóthról kipattant, de a budaörsi védők végül tisztázni tudtak.

31. perc: Gyors budaörsi kontra végén Winkler lőtte oldalhálóba a labdát.

29. perc: A jobb oldali szögletet Adorján végezte el, középen Fótyik tisztán érkezett, de a kicsit mögé érkező labdát csak a kapu fölé tudta fejelni.

28. perc: Jobb oldalról középre lőtt labdára Kovács Dávid érkezett, de mielőtt lőhetett volna Gyurácz András szögletre mentett.

22. perc: Pintér Dominik buktattaLászló Dávidot az oldalvonal mellett, sárga lap.

18. perc: 17 méterről végezhetett el szabadrúgást a Budaörs, de Vankó a kapu fölé tekerte a labdát.

15. perc: Ihrig-Farkas cselezte be magát középre, majd 17 méterről kapura lőtt, de Tóth kitolta a bal alsóba tartó labdát.

10. perc: Tóth Keve élesen középre lőtt labdája a védőkről Vankó Imre elé került, a vendégek támadójának 12 méteres lövését Horváth András hárította.

7. perc: Bal oldali budaörsi támadás végén Pintér cselezte be magát a 16-oson belülre, de Jagodics szögletre tisztázott.

2. perc: Jobb oldali hazai szögletet követően Jagodics robbant be az ötösön belülre, de a vendég védők kifejelték a labdát.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Budaörs indította útjára a labdát.

Pályán a csapatok, a Budafok piros-feketében, a vendég budaörsiek tiszta fehérben játszanak ma.

A Budaörs egyfajta mumusa a budafokiaknak, hiszen a 2012/2013-as szezontól kezdve egyhuzamban hét alkalommal is nyerni tudtak ellenük.

Vankó Imre, a Budaörs támadója korábban évekig a Budafok csapatát erősítette. A támadóta budaörsiek honlapja kérdeztea mérkőzés előtti várakozásairól.„Ezúttal is három pontért lépünk pályára. Bizakodó vagyok, hogy kellő önbizalommal, jó játékkal ez meg is valósul. Ha kell, akkor egy góllal, a fő, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.” – nyilatkozta Vankó.

„Apró lépésekben kell gondolkodnunk, mert egy győzelem nagyon komoly erőt és lendületet tud adni. Ezért most az a legfontosabb, hogy nyerjünk egy mérkőzést.”–nyilatkozta a csapat honlapjánaka Budafok visszatérő vezetőedzője, Csizmadia Csaba.

A két csapat legutóbb 2019/2020-as másodosztályú bajnoki idényben találkozott egymással. Budafokon a Budaörs nyert 3–2-re, míg fordított felállásban a Budafok aratott 1–0-ás győzelmet.

„A korábban említett kritikus időszak hosszabb, nehezebb lett annál, mint amire számítottunk és jelentős energiákat emésztett fel.Úgy érezzük, most érkezett el a váltás pillanata. Bízunk Csizmadia Csaba új lendületében és abban, hogy a mostani helyzetben ő tudja megtalálni a legjobb megoldást.indokolta a budafokiak honlapján az edzőváltás okait Oláh Lóránt klubigazgató.Mint azt portálunk is megírta, az NB I-es kiesését követően a Budafok 12 fordulót követően csupán a 15. helyen állt a másodosztályú tabellán, így az eddigi vezetőedző Boér Gábor helyét, a visszatérő közönségkedvenc Czizmadia Csaba vette át.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a héten edzőváltáson átesett Budafok a már szeptember folyamán edzőt váltott Budaörs ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik