Véget ért a böjt: a nyolcadik fordulóban nyert először a Siófok

Vágólapra másolva!
2021.09.15. 17:50
null
Ebben az idényben először nyert bajnoki mérkőzést a sárga mezes siófoki csapat (Fotó: Szabó Miklós)
Megszerezte idénybeli első győzelmét a BFC Siófok, amely a labdarúgó NB II 8. fordulójában 3–2-re megverte a Szolnoki MÁV FC-t.

LABDARÚGÓ NB II
8. FORDULÓ

BFC SIÓFOK–SZOLNOKI MÁV FC 3–2 (2–1)
Siófok, Városi Stadion, 200 néző. Vezette: Sipos Tamás (Huszár Balázs, Bertalan Dávid)
SIÓFOK:
Szmola – Polényi, Horváth M., Jagodics B., Varga B. – Szakály A. (Eördögh, 62.), Varjas Z. – Kiss B., Szakály D. (Elek B., 81.), Balogh B. (Horváth P., 62.) – Cipf (Damásdi, 87.). Vezetőedző: Domján Attila
SZOLNOK:
Kovács P. – Molnár R., Szekszárdi (Kovács O., 84.), Szabó A., Lakatos Cs. – Tisza K., Sipos Z. – Rokszin, Tömösvári (Tóth L., 64.), Tóth B. – Vólent. Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Varjas Z. (5.), Kiss B. (10.), Elek B. (88.), ill. Sipos Z. (23.), Rokszin (71.)
MESTERMÉRLEG
Domján Attila:
– Jól és eredményesen kezdtünk, két góllal is vezettünk, de aztán a kapott gól után húsz percen keresztül tompán játszottunk. A második félidőben többször is lezárhattuk volna a mérkőzést, de az ellenfél kapusa jól védett. Igazságtalan lett volna, ha nem nyerünk.
Csábi József: – Az első tíz percben majdnem eldőlt a mérkőzés, de nagy munkával sikerült egyenlítenünk. A lélektani előnyt azonban nem sikerült a magunk javára fordítani, a Siófok pedig a hajrában ismét betalált. Csapatom több sebből vérzett, sok sérült vagy sérülésből visszajött játékost kellett szerepeltetnem.

ÖSSZEFOGLALÓ

2021. május 9. – bizonyos szempontokból fontos lehet az előző idényhez tartozó dátum, gondolunk ezalatt arra, hogy a BFC Siófok az említett napon nyert legutóbb bajnoki mérkőzést, míg a Szolnoki MÁV FC legutóbb ekkor szenvedett vereséget idegenben. A 8. fordulóban mindkét csapat lélektanilag fontos győzelemért szállt harcba, hiszen amíg a balatoniak hat döntetlen után egy hajrágóllal maradtak alul Kecskeméten, addig a Tisza-partiak a Vasas FC ellen elszenvedett 5–0-s vereséget követően készültek javítani.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a házigazdák mindenkit megleptek, hiszen harcosan és nagyon motiváltan kezdték a mérkőzést, melynek 10. percében Varjas Zoltán és Kiss Balázs révén már 2–0-ra vezettek. A folytatásban a vendégek fokozatosan vették át a mérkőzés irányítását, ennek köszönhetően Sipos Zoltán góljával gyorsan szépíteni is tudtak, de többre nem futotta, a szünetig hátralévő időben a mezőnyjáték dominált.

Kiss Balázs idénybeli első góljával duplázták meg előnyüket a sárga mezesek (Fotó: Szabó Miklós)
Kiss Balázs idénybeli első góljával duplázták meg előnyüket a sárga mezesek (Fotó: Szabó Miklós)

A második félidőt az elsőhöz hasonlóan nagy elánnal kezdte a siófoki együttes, amely kétszer is közel járt a harmadik góljához, de ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: a 71. percben Rokszin Ádám egyéni villanásának köszönhetően egyenlítettek a szolnokiak.

A hajrában körvonalazódni látszott a döntetlen – amely a siófokiaknak már az idénybeli hetedik lett volna –, ám a nem sokkal korábban csereként pályára lépő Elek Bence jó helyezkedésének köszönhetően megszerezte a győzelmet jelentő gólt.

A Balaton-partiak 3–2-es sikere két sorozat végét is jelentette: amíg a BFC Siófok ebben az idényben először örülhetett három pontnak, s 129 nap után érezhette újra a győzelem ízét, addig a Szolnoki MÁV FC 129 nap után kapott ki ismét idegenben.

8. FORDULÓ
Szeptember 15.
Soroksár–III. Kerületi TVE 2–1
Budaörs–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–4
Szentlőrinc–Dorog 0–0
Vasas FC–Pécsi MFC 1–0
Kecskeméti TE–Budafoki MTE 1–0
BFC Siófok–Szolnoki MÁV FC 3–2
Aqvital FC Csákvár–ETO FC Győr 2–2
Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus 4–2
FC Ajka–Békéscsaba 2–1
Szombathelyi Haladás–Tiszakécske 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Szombathelyi Haladás853 9– 2 +718
2. Vasas FC852117– 8 +917
3. Kecskeméti TE852116– 8 +817
4. Nyíregyháza Spartacus852119–12 +717
5. Diósgyőri VTK843114– 9 +515
6. Dorogi FC8413 9–10 –113
7. Szentlőrinc SE82611– 7 +412
8. Budafoki MTE832314–10 +411
9. Szeged-Csanád Grosics Akadémia832310– 6 +411
10. Szolnoki MÁV FC732212–13 –111
11. ETO FC Győr825113–10 +311
12. Pécsi MFC8233 7– 9 –2 9
13. Soroksár SC823313–17 –4 9
14. BFC Siófok8161 8– 8 0 9
15. FC Ajka8224 7–12 –5 8
16. Budaörs813410–18 –8 6
17. FC Csákvár7124 6–10 –4 5
18. III. Kerületi TVE8125 5–16–11 5
19. Békéscsaba 1912 Előre835 9–15 –6 3
20. Tiszakécske826 8–17 –9 2


PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: A BFC Siófok 3–2-es győzelmével véget ért a mérkőzés. Köszönjük, hogy figyeltek ránk!

Letelt a rendes játékidő, melyet követően három perc a hosszabbítás.

89. perc: A gólöröm során Elek Bence levette a mezét, amiért sárga lapot kapott.

89. perc: GÓL! ISMÉT MEGSZEREZTE A VEZETÉST, S VALÓSZÍNŰLEG A GYŐZELMET JELENTŐ TALÁLATOT A BFC SIÓFOK! Eördögh András egy remek cselt követően a jobb oldalról középre centerezett, ahol Elek Bence átvette a labdát, majd az ötösről a kapu közepébe lőtte. 3–2!

87. perc: Ismét változtattak a balatoniak: Cipf Dominik le – Damásdi Alex be.

86. perc: Eördögh András talpalta le sárga lapot érően a félpályán Tóth Lászlót.

84. perc: Változtattak a Tisza-partiak is: Szekszárdi Tamás adta át a helyét Kovács Olivérnek.

81. perc: Középpályás helyére csatár érkezett a siófokiaknál: Szakály Dénes helyett Elek Bence a pályán.

76. perc:Csábi József reklamált egy ítélet után, amiért a vendégek vezetőedzője sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

71. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A SZOLNOKI MÁV FC! Egy lecsorgó labda Rokszin Ádám elé került, a vendégek játékosa a jobb oldalról, 20 méterről váratlanul kapura tekerte, s a kissé kint álló Szmola mellett a jobb alsó sarokban kötött ki. 2–2!

67. perc: Szakály Dénes reklamálásáért kapta a mérkőzés negyedik, idénybeli harmadik sárga lapját.

64. perc: A szolnokiak szakmai stábja is változtatásra szánta el magát: Tömösvári Bálint le – Tóth László be.

62. perc: Kettős csere a siófokiaknál: Balogh Bence Benitó helyére Horváth Péter érkezett, míg Szakály Attilát Eördögh András váltotta.

60. perc: Vólent Roland csúszott rá Szakály Attila lábára siófoki térfél közepén – ezért a megmozdulásért is járt a sárga lap, amely a korábban Siófokon is futballozó támadó negyedik ilyen jellegű figyelmeztetése volt az idényben.

A látottak alapján Jagodics Bence (20) és Vólent Roland párharca döntetlennel zárult (Fotó: Szabó Miklós)
A látottak alapján Jagodics Bence (20) és Vólent Roland párharca döntetlennel zárult (Fotó: Szabó Miklós)

55. perc: Szekszárdi Tamás talpalta le Szakály Dénest, melyet követően Sipos Tamás felmutatta a sárga lapot az egykori siófoki játékosnak, aki a harmadik büntetőkártyáját kapta az őszi szezonban.

49. perc: Cipf kapott remek labdát a bal oldalon, majd befelé cselezte magát, s mintegy 20 méterről nem sokkal lőtt a kapu bal oldala mellé. Nagy lehetőség volt!

46. perc: Elkezdődött a második félidő. A szünetben egyik szakvezető sem változtatott csapata összeállításán.

45. perc: Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő, melyet követően a BFC Siófok 21-re vezet. Hamarosan jövünk a második felvonással!

Vessünk egy pillantást a kapott gólokra is... A siófokiak neve mellett a forduló előtt 6 állt, melyek közül 3 az első, 3 pedig a második félidőben született (00–30. perc között: 3, 60–90. perc között: 3). A kék–fehérek védelme tíz alkalommal kapitulált, melyek közül az ellenfelek négyszer az első félidőben, hat alkalommal pedig a második játékrészben találtak be (00–30. perc között: 4, 31–60. perc között: 3, 61–90. perc között: 3).

A BFC Siófok az eddig lejátszott 7 forduló alatt 5 gólt szerzett, melyek közül 2 az első félidőben, 3 pedig a második játékrészben született (00–30. perc között: 1, 31–60. perc között: 2, 61–90. perc között: 2). Ezzel szemben a kék–fehérek tízszer találtak az ellenfelek kapujába, mindkét félidőben 5–5 alkalommal (00–30. perc között: 2, 31–60. perc között: 7, 61–90. perc között: 1).

A büntetőlapokkal kapcsolatban elmondható, hogy a mögöttünk hagyott hét fordulóban a BFC Siófok futballistái 18 kártyával gazdagodtak (17 sárga + 1 piros), míg a Szolnoki MÁV FC játékosai hat lejátszott mérkőzésen 15 sárga lapot gyűjtöttek be.

26. perc: Tömösvári Bálint rántotta le sárga lapot érően a kitörni igyekvő Balogh Bence Benitót.

23. perc: GÓL! SZÉPÍTETT A SZOLNOKI MÁV FC! Molnár Róbert kapott remek labdát a jobb oldalon, majd az átvételt követően Sipos Zoltánhoz passzolt, aki 5 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát. 2–1!

10. perc: GÓL! MEGDUPLÁZTA ELŐNYÉT A BFC SIÓFOK! Szépen felépített támadás végén Varga Bence adott középre a jobb oldalról, Kiss Balázs mintaszerűen érkezett, s 8 méterről a kapu jobb oldalába belsőzte a labdát. 2–0!

A két klub ezen a délutánon 19. egymás elleni bajnoki mérkőzését vívja meg a másodosztályban, a közös történelmük 1983. október 30. óta íródik. Az azóta eltelt 38 esztendőben nyolc siófoki győzelem és négy döntetlen mellett hat szolnoki siker született, s a gólkülönbség (24–22) is a somogyiaknak kedvez(ett). A Balaton-parton a ma esti a tizedik egymás elleni találkozó, a múltban négy hazai és három vendégsiker mellett kettő döntetlen született.

5. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BFC SIÓFOK! A mérkőzés első szögletét Szakály Attila tekerte középre a jobb oldalról: Varjas Zoltán remek ütemben érkezett, s 6 méterről a kapu jobb alsó sarkába fejelte a labdát. 1–0!

A nyolcadik fordulóban rendezendő mérkőzés Sipos Tamás vezeti, munkáját Huszár Balázs és Bertalan Dávid segíti. A 29 éves játékvezető pályafutása 10. NB II-es mérkőzésén működik közre vezetőbíróként, s az eddigi fellépésein 41 sárga lapot osztott ki. Érdekesség, hogy az előző szezonban, 2021. február 14-én lejátszott Siófok – Szolnok bajnokin is Sipos volt a vezetőbíró, mely találkozót a kék–fehérek 1-0-ra megnyerték, s akkor öt alkalommal (3–2) villant a sárga kártya.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Szolnoki MÁV FC indította útjára a labdát!

A felek megjelentek a játékoskijáróban, hamarosan kezdődik a találkozó. A somogyiak ezen az estén tiszta sárgában szerepelnek, Szmola Bálint fekete szerelésben véd. A Tisza-partiak talpig pirosban játszanak, míg Kovács Péter Ákos Szmolához hasonlóan fekete szerelésben áll a gólvonal elé.

A szolnoki csapat legutóbb 129 napja kapott ki idegenben (Fotó: Szabó Miklós)
A szolnoki csapat legutóbb 129 napja kapott ki idegenben (Fotó: Szabó Miklós)

Tudósításunkat a szokásoknak megfelelően helyzet- és időjárás-jelentéssel indítjuk: szeptember harmadik szerdáján igazi nyári időben volt részünk, a csapatokat mintegy 29 Celsius-fok és gyengén felhős égbolt fogadta. Nem sokkal 17:15 után megkezdődött a bemelegítés.

Négy hónap után nyerne ismét bajnokit a siófoki együttes (Fotó: Szabó Miklós)
Négy hónap után nyerne ismét bajnokit a siófoki együttes (Fotó: Szabó Miklós)

Köszöntjük kedves olvasóinkat a siófoki Városi Stadionból, ahol az eddig hat pontot gyűjtő, a tabella 15. helyén álló BFC Siófok a 11 ponttal a nyolcadik pozícióban állomásozó Szolnoki MÁV FC-vel találkozik. Hamarosan megtudjuk, hogy mire megy a bajnokságban eddig nyeretlen somogyi együttes, a Vasas FC ellen súlyos vereséget szenvedő Tisza-partiakkal szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik