Király Patrik Gyirmóton folytatja (Fotó: gyirmotfcgyor.hu)

A 29 éves játékos 2010-ben került a Puskás Akadémiához, ahol 2011-ben mutatkozott be a másodosztályban, majd a következő kiírást Vácon kezdte, de a téli átigazolási időszakban Békéscsabára szerződött, ahol tagja volt a 2015–2016-os évadban az NB I-be feljutó együttesnek, de nem követte a viharsarkiakat az élvonalba. Király Patrik két évet töltött a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál, majd 2017-ben tért vissza Békéscsabára, melyet erősített, s nyolc év alatt 193 mérkőzésen lépett pályára a lila-fehéreknél, melyeken 10 gólt és 20 gólpasszt jegyzett.

A Gyirmót FC Győr kétéves szerződést kötött Király Patrikkal, aki hétvégén éppen a Békéscsaba ellen mutatkozhat be új csapatában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők: Bukrán Erik (PMFC), Fazekas Lóránt (Bp. Honvéd – kölcsön után végleg), Fülöp István (romániai, Sepsi OSK – Románia), Hamed Yasin (szudáni-magyar, Nyíregyháza – kölcsönbe), Talpalló Norbert (DVSC)
Távozók: Farkas Botond (Vasas – kölcsönből vissza), Gránicz Patrik (?), Király Patrik (Gyirmót FC Győr), Pantovics Nikola (szerb-magyar, Nyíregyháza), Szabó Péter, Tóth Dániel, Tóth Péter (Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), WInter Dániel (MTK – kölcsönből vissza, onnan BFC Siófok – kölcsönbe)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Nahirnij Artem (ukrán-magyar, Puskás Akadémia – kölcsönbe), Soltész Dominik (Bp. Honvéd), Király Patrik (Békéscsaba 1912 Előre), Kovács Milán (Vasas), Helembai Márk (MTK), Pethő Bence (Paksi FC), Polgár Kristóf (DVTK)
Távozók: Denisz Bezborodko (ukrán, ?), Matej Cvetanoszki (északmacedón, FK Partizani – Albánia), Cornel Ene (román, ?), Frane Ikic (horvát, Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina), Florent Hasani (koszovói, KF Tirana – Albánia), Karacs Dániel (Csákvár – ismét kölcsönbe), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, Nea Szalamina – Ciprus), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Széles Imre (Kisvárda), Gino van Kessel (holland-curacaói, ?), Varga Barnabás (Paks), Denis Ventúra (szlovák, Sigma Olomouc – Csehország)