Az okosan játszó Ajka győzni tudott Békéscsabán

GAJDÁCS PÁLGAJDÁCS PÁL
Vágólapra másolva!
2022.12.04. 12:50
null
Bővelkedett párharcokban a Békéscsaba–Ajka mérkőzés (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap)
Nem mozdult el a kiesőzónából a Békéscsaba 1912 Előre csapata, ugyanis a remélt győzelme elmaradt az esélyesebb, jobb erőkből álló FC Ajka ellen. A Veszprém megyeiek egyértelműen rászolgáltak a három bajnoki pontra.

 

LABDARÚGÓ NB II
19. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–FC AJKA 0–1 (0–1)
Békéscsaba, 460
néző. Vezette: Radványi Ádám (Tóth II. Vencel, Kovács Gábor)
BÉKÉSCSABA: Krnács – Bora, Farkas M., Albert I. (Fazekas L., 62.), Puskás G. – Zvara (Váradi, 71.), Kitl M. (Hodonicki, 86.), Horváth P., Czékus – Máris (Ilyés, 71.), Hamed (Lukács R., 71.). Vezetőedző: Brlázs Gábor
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Tar, Kenderes, Présinger (Csemer, 62.) – Csizmadia Z. (Vogyicska, 70.) Tajthy (Görgényi, 84.), Doncsecz (Berzsenyi, 62.), Sejben V. (Tóth G., a szünetben), Gaál B. – Zsolnai R. Mb. vezetőedző: Jeney Gyula
Gólszerző:
Zsolnai R. (40.)
MESTERMÉRLEG
Brlázs Gábor:
– Az első félidőben jól működött az, amit kitaláltunk, sok helyzetet sikerült kialakítanunk, de ezeket be is kell fejezni. Az ellenfél ezután egy óriási egyéni hibánkat kihasználta. Szünet után próbáltunk menni az eredmény után, de ez felőrölt bennünket és elfogytunk a végére. Sajnos ma a cseréink nem tudtak új lendületet hozni a játékunkba és a végén már nem volt meg az az átütőerő, hogy ki tudjunk egyenlíteni. Ez a mérkőzés az első félidőben ment el.
Jeney Gyula: – Az első félidőben ránk tudta erőltetni az akaratát a Békéscsaba, éppen azt játszotta, amit mi szerettünk volna. A támadózónában rengeteg labdát szereztek, nagyon jól mentek be mélységből. A második félidőben azonban már jól reagáltunk a hazaiak játékára.

ÖSSZEFOGLALÓ

A Békéscsaba kezdte aktívabban a mérkőzést, tíz percen belül Hamed kétszer is ígéretes helyzetbe került, de próbálkozásaiból nem született gól, miként Czékus és Horváth kísérleteiből sem. Az ajkaiak a kontrákra építettek, a csabaiak számára figyelmeztető jel volt Csizmadia elfutása, ő azonban még megkegyelmezett nekik. Nem úgy Zsolnai, aki egy rossz hazaadást kihasználva ügyesen helyezte a labdát a kapuba. 0–1

Okosan, taktikusan futballoztak az ajkaiak a második félidőben is. Amellett, hogy sikeresen őrizték meg kapujukat a góltól, szórványos ellentámadásaikban rendre ott volt a veszély. A vendégek annyira már nem akartak futballozni, inkább a védekezésre összpontosítottak, a csabaiak pedig hiába igyekeztek, nem tudtak érvényesülni, a rendkívül szervezetten védekező ellenfelükkel szemben. Az Ajka abszolút rászolgált a három bajnoki pontra.

19. FORDULÓ
December 3.
Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás 1–2
December 4.
MTK Budapest–Gyirmót FC Győr 5–2
Credobus Mosonmagyaróvár–Soroksár SC 1–1
Budafoki MTE–Tiszakécskei LC 1–1
Békéscsaba 1912 Előre–FC Ajka 0–1
Dorogi FC–Pécsi MFC 1–0
Szentlőrinc–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–1
Aqvital FC Csákvár–ETO FC Győr 1–1
HR-Rent Kozármisleny–BFC Siófok 4–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Nyíregyháza Spartacus FC 1–1

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Diósgyőri VTK19131537–18+1940
2. Pécsi MFC1999121–13+836
3. MTK Budapest19105457–34+2335
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia19105424–17+735
5. Gyirmót FC Győr1993733–24+930
6. Szombathelyi Haladás1985627–26+129
7. FC Ajka1984727–25+228
8. FC Csákvár1977526–21+528
9. Soroksár SC1976630–300 27
10. Mosonmagyaróvár1974820–26–625
11. ETO FC Győr1966720–19+124
12. Tiszakécske1965820–25–523
13. BFC Siófok1965819–30–1123
14. Nyíregyháza Spartacus1964926–260 22
15. Budafoki MTE1957720–28–822
16. Szentlőrinc SE1956826–30–421
17. Kazincbarcika1956823–33–1021
18. Kozármisleny19531126–37–1118
19. Békéscsaba 1912 Előre19451026–33–717
20. Dorogi FC19441120–33–1316

 

 

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: A játékvezető lefújta a találkozót. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90. perc: Négy percet hosszabbít a játékvezető.

86. perc: Kitl helyén Hodonicki Márk folytatja a játékot.

84. perc: A megsérült Tajthyt Görgényi Dávid váltotta a vendégeknél.

71. perc: Változtatott a hazaiak edzője is: Hamedet Lukács,Márist Ilyés Tamás, Zvarát Váradi Ádám váltotta.

70. perc: Újabb váltás a vendégeknél: Csizmadia jött le, s Vogyicska Bálint ment fel.

69. perc: Nagy tűzijáték a csabai kapu előtt, hárman is lőhettek az ajkaiak közül, de egyszer sem találtak kaput.

Ajkai gólöröm (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap)
Ajkai gólöröm (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap)

 

67. perc: Csemer bal oldalról végzett el szabadrúgást, Kovács közelről lőtt, de Fazekas a gólvonalról mentett, s végül Krnácsé lett a labda.

62. perc: Csere mindkét oldalon: a hazaiaknál Albert helyén, Fazekas Lóránt, az ajkaiaknál Présinger helyén Csemer Gyula, Doncsecz helyén Berzsenyi Kevin játszik.

57. perc: Kovács Nikolasz kanalazta vissza a labdát az alapvonal közeléből, Tar 8 méterről fejelt, de Boráról kivágódott a labda.

51. perc: A hazai oldalon kapustámadásért Farkas Márk is „besárgult",

49. perc: Csizmadiakapta a mérkőzés első sárgáját, buktatásért.

47. perc: Kitl végzett el szabadrúgást 20 méterről, labdája kevéssel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A csabaiak kapusának, Krnács kapusnak gyakran volt védeni valója (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap)
A csabaiak kapusának, Krnács kapusnak gyakran volt védeni valója (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap)

 

46. perc: A szünetben cserélt az ajkaiak megbízott vezetőedzője, Sejben helyén Tóth Gergely Csaba játszik.

46. perc:Megkezdődött a második félidő.

45. perc: Véget ért az első félidő.

40. perc: GÓÓÓL! Vezet az Ajka! Zsolnai fülelt le egy rossz csabai hazaadást, majd 15 méterről, ballal a kifutó kapus mellett a bal alsó sarokba lőtt, 0–1.
36. perc: Csizmadiát ugratták ki, aki egyedül tört kapura, nagy helyzetben kapu mellé lőtt.

24. perc: Czékus célozta meg a kaput, mintegy 15 méterről, a labda a felső lécen csattant, a kipattanót Horváth lőtte kapu fölé.

Én ártatlan vagyok! – mutatja Doncsecz Levente, az ajkaiak játékosa (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap)
Én ártatlan vagyok! – mutatja Doncsecz Levente, az ajkaiak játékosa (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap)


20. perc:
Hamed-Czékus volt a labda útja, aki remekül ugratta ki Kitlt, aki már a 16-oson belül járt, amikor ballal lőtt, a labda centikkel suhant el a bal kapufa mellett.

18. perc: Puskás labdájáról az ígéretes helyzetben lévő Zvara maradt le kevéssel.
A hivatalos nézőszám: 460 fő.

14. perc: Egy balról belőtt ajkai szabadrúgás után Kovács Nikolaszhoz került a labda, aki a bal kapufánál próbált lőni, de a csabai kapus védett.

11. perc:Hamed száguldott el a bal szélen, 12 méterről lőtt, de a labda a kapus zsákmánya lett.

8. perc: Hamed kevergetett a 16-oson belül, de a lövés pillanatában megcsúszott és oda lett a helyzet.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a zöld-fekete mezes vendégek indították útjára a labdát.

 

Czékus Ádám (37) és békéscsabai csapattársai feszülten készülnek a mérkőzésre (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hílrlap)
Czékus Ádám (37) és békéscsabai csapattársai feszülten készülnek a mérkőzésre (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hílrlap)


Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy egymással a még mindig csak botladozó Békéscsaba a megbízott edzőjével négyből három meccsét megnyerő Ajkával.

Csatárt igazolt a napokban a Békéscsaba. Zádori Krisztián előző egyesülete az egyik rivális tiszakécskei volt, ám ott 10 hónappal ezelőtt megsérült. A szerződése időközben lejárt, így szabadon igazolhatóvá vált. A 25 éves játékos nevelőklubjában, a Szeged 2011 csapatában mutatkozott be az NB II-ben, majd Balmazújvárosban játszott, Tiszakécskén három szezont töltött el. Nem kizárt, hogy ma csereként beveti Brlázs Gábor vezetőedző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik