Revánsot vett az Ajka a Békéscsabán

GAJDÁCS PÁLGAJDÁCS PÁL
Vágólapra másolva!
2021.01.31. 12:50
null
Küzdött a Békéscsaba, de az Ajka őrizte előnyét, a ráadásban pedig további gólokat lőtt Fotó: Imre György (Békés Megyei Hírlap)
Alaposan visszavágott az Ajka a Békéscsabának az augusztusban elszenvedett 1–0-s hazai vereségért. Az első félidőben kiharcolt előnyt a mérkőzés ráadásában a csereember, Tóth Gergely megtriplázta, így magabiztosan győzött Kis Károly csapata.


LABDARÚGÓ NB II
22. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–FC AJKA 0–3 (0–1)
Békéscsaba,
Kórház utcai stadion, zárt kapuk mögött.Vezette: Takács János (Márkus Péter, Szilágyi Norbert)
BÉKÉSCSABA: Uram – Nagy S., Farkas M., Bora, Kasik (Styecz, 79.) – Hursán (Máris, 64.), Király P., Szabó P., Babinyecz (Horváth P., 64.) – Lukács R. (Kovács Á., 64.), Paudits. Vezetőedző: Preisinger Sándor
AJKA: Horváth D. – Kovács M., Heffler T., Tar, Présinger – Soltész (Rétyi, 77.), Csizmadia (Tóth Gergely, 73.), Szekér, Kenderes – Zsolnai, Nagy M. K. (Tóth Barna, 81.).Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző:
Csizmadia(28), Tóth Gergely (90+3.), Tóth Gergely (90+4.)

MESTERMÉRLEG
Preisinger Sándor
: – Az első félidő minősíthetetlen volt, a másodikat pedig nem akarom minősíteni. Annyit mondhatok, hogy gratulálok az Ajkának, teljesen megérdemelten nyerte meg a meccset.
Kis Károly: – Békéscsabán mindig nagy diadal nyerni. Küzdelmes mérkőzés volt, az első félidőben jobban játszottunk, mint a hazaiak. A második felvonásban voltak lehetőségeik, de jól védekeztünk, majd a hajrában, amikor már fellazultak a békéscsabaiak, el tudtuk dönteni a találkozót.

ÖSSZEFOGLALÓ

Csendes mederben zajlott a mérkőzés első szakasza, komolyabb helyzetet csak a 19. percben jegyezhettünk fel, Nagy lövését Uramnak kellett védenie. A szögletek száma is mutatta, hogy melyik csapat volt az aktívabb, a Veszprém megyeiek egymás után rúghatták a szögleteket (a félidőben 8–1-re vezettek ebben a tekintetben). A fokozódó nyomás gólt eredményezett, amikor Zsolnai lövése ugyan még megakadt az egyik csabai védőben, ám Csizmadia Zoltánkísérletét követően a bal alsó sarokba vágódott a labda, 0–1.

Csak Uram kapusnak volt köszönhető, hogy a szünetig nem duplázódott meg az ajkai előny.

A második félidőre egy harcosabb Békéscsaba érkezett pályára, amely rövid időre kapuja elé szegezte az Ajkát, de hiába játszott nagy fölényben, a gól elmaradt. Preisinger Sándor hármas cserét hajtott végre, egyikük, Máris közel járt ahhoz, hogy egyenlítsen. Próbálkozott az Előre, de eredménytelenül, a vendégek viszont a ráadásban magabiztossá tették győzelmüket, a csereember Tóth Gergely duplája széppé tette az ajkaiak délutánját, 0–3.

22. FORDULÓ
Január 31.
Nyíregyháza Spartacus–Soroksár 0–0
Békéscsaba 1912 Előre–FC Ajka 0–3
Aqvital FC Csákvár–Vasas FC 2–3
Szentlőrinc–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–1
Budaörs–Szolnoki MÁV FC 0–0
Dorogi FC–Debreceni EAC 2–1
Kazincbarcika SC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
Szombathelyi Haladás–Gyirmót FC Győr 1–3
Debreceni VSC–BFC Siófok 2–1
ETO FC Győr–Pécsi MFC 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC22156152–17+3551
2. Vasas FC22126438–25+1342
3. Budaörs22131839–25+1440
4. Pécsi MFC22117429–13+1640
5. Gyirmót FC Győr22122828–21 +738
6. Szombathelyi Haladás2296731–23 +833
7. Soroksár SC2296731–24 +733
8. Szolnoki MÁV FC2289521–20 +133
9. ETO FC Győr2295835–26 +932
10. Nyíregyháza Spartacus2286819–20 –130
11. Békéscsaba 1912 Előre2286826–32 –630
12. FC Ajka22921137–33 +429
13. Szentlőrinc22831121–34–1327
14. BFC Siófok22821230–36 –626
15. Kaposvári Rákóczi FC2268823–31 –826
16. Szeged-Csanád Grosics Akadémia22741120–34–1425
17. Kazincbarcika SC22651117–30–1323
18. Dorogi FC22651120–35–1523
19. FC Csákvár22471133–46–1319
20. Debreceni EAC2241818–43–2512

 

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: A játékvezető lefújta a mérkőzést!Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+4. perc: És ezzel nincs vége: Zsolnai, Rétyi a labda útja, aki Tóth Gergelyhez játszott, ő egy csel után tisztára játszotta magát, és közelről a kapuba lőtt, 0–3.

90+3. perc:Újabb ajkai gól! Zsolnai futott be a tizenhatoson belülre, lőtt, Tóth Gergely beleért a labdába, amely a kapuba kötött ki,0–2.

90. perc: Négy percet hosszabbít a játékvezető.

87. perc: Rétyi száguldott be a tizenhatoson belülre, lövését Uram kiütötte éppen Tar elé, ő is próbálkozott, Farkas azonban a gólvonalról kivágta a labdát.

 

A kép csalóka, ezen a mérkőzésen nem a fehér mezes ajkaiak kerültek padlóra (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap
A kép csalóka, ezen a mérkőzésen nem a fehér mezes ajkaiak kerültek padlóra (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap
81. perc:Újabb ajkai csere:Nagy Mihályle,Tóth Barna be.

79. perc: Kasikot Styecz váltotta a csabaiaknál.

78. perc: Szabó Péter szúrta rá keményen 17 méterről, de labdája a kapu fölött szállt el.

77. perc: Soltészt is lehívta a pályáról Kis Károly edző, helyére

küldte be.

73. perc: A gólszerző Csizmadia helyett Tóth Gergelya pályán az ajkaiaknál.

69. perc: Paudits passzolt Márishoz, aki azonnal kapura lőtt, a labda a bal kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.

Bora György az elemekkel, de az ajkaiakkal is megszenvedett (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Bora György az elemekkel, de az ajkaiakkal is megszenvedett (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

67. perc: Csizmadia szúrta rá váratlanul, de a csabai kapus elvetődve védett.

64. perc: Hármas csere a Békéscsabánál: Lukácsot Kovács Ádám, Babinyeczet Horváth Péter, Hursánt Máris Dominikváltotta.

62. perc: Nagy indította hosszan Csizmadiát, aki elől a messzire kifutó Uram az utolsó pillanatban tisztázott.

Munkában a csabai védelem. Az ajkaiak adtak feladatot Babinyecz Balázséknak (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Munkában a csabai védelem. Az ajkaiak adtak feladatot Babinyecz Balázséknak (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

 

57. perc: A reklamáló Farkas Márk is besárgult.

56. perc. Szabó Péter esett Kenderes mellett el a tizenhatoson belül, de a bíró sípja néma maradt.

52. perc: Szabó Péter sarokrúgását követően a veszélyesen csavarodó labdát Horváthnak kellett kiöklöznie.

46. perc: Megkezdődött a második félidő!

45. perc: Véget ért az első félidő.

30. perc: Növelhette volna előnyét az Ajka, Soltész célozta meg a csabai kaput a büntetőterületen belülről, Uramnak minden tudására szüksége volt, hogy hárítson.

43. perc: Hursán végzett el szabadrúgás a tizenhatos vonaláról, ám a védők beleléptek a labdába, amit Hursán azonnal középre ívelt, Lukács ollózós mozdulata túl sutára sikerült, így elhalt az akció.

31. percben: Király kapott sárgát, aki megrúgta Zsolnait.

 

Ajkai gólöröm (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Ajkai gólöröm (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

28. perc:Vezet az Ajka! Zsolnai próbálkozott lövéssel, de a labdájába beleléptek a védők, Csizmadia ismételt, a labda a bal alsó sarokba vágódott,0–1.

27. perc: Zsolnai cselezte be magát a tizenhatoson belülre, mintegy 8 méterről lőtt,Uram zsákmánya lett a labda.

21. perc: Szabó Péter szöglete után a kapusról levágódott a labda, Bora beleért, ám végül Horváth felszedte azt.

19. perc: Présinger passzolt Nagyhoz,akinek lövésétUram a mezőnybe öklözte a labdát.

Aktívabb az ajkai csapat, többet tartózkodik a csabai tizenhatos közelében, amit a szögletek száma (0–3) is jelez.

Hótól tarkított pályán zajlott a mérkőzés, egy gyengébb lövési kísérletnél a havas felület bizony rendesen megfogja a labdát.

9. perc:Király Patrik jobb oldalról elvégzett szabadrúgása után végülHorváth kezében landolt a labda.

A játékosok enyhén havas talajú pályán tartották a bemelegítést (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A játékosok enyhén havas talajú pályán tartották a bemelegítést (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. A Békéscsaba két győzelemmel, az Ajka két vereséggel zárta az őszi idényt. Vajon ott folytatják-e, ahol 2020-ban abbahagyták?

Negyvenkilenc nap után lépnek ismét pályára a csapatok az NB II-ben. Mindössze négy pont választja el egymástól a mérkőző feleket, a Békéscsaba 30 egységgel a 9., az Ajka a 12. a tabellán.
Az őszi ajkai találkozót 1–0-ra az Előre nyerte Pantovics találatával, a lilák hasonló eredménnyel most is elégedettek lennének. A két csapat egymás közötti mérlege szerint egyébként is nagy a csabai fölény: 2014 óta csak a lilák nyertek, a Veszprém megyeiek egyetlen sikerüket 2013. november 16-án aratták, amikor 2-0 arányban győztek.
Az MLSZ előírásainak megfelelően csütörtökön reggel ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai. A pénteken reggel megérkezett eredmények értelmében minden teszt negatív, azaz játékosok ebből a szempontból teljesen egészségesek, így csabai részről nincs semmiféle akadálya a vasárnapi mérkőzésnek.
A télen nem volt nagy jövés-menés a két csapatnál. Békéscsabáról hárman távoztak: Oláh László Dávid Mosonmagyaróváron, Anton Bidzilya pedig Kaposváron folytatja. Váradi Ádám fél évre Hódmezővásárhelyre igazolt, Lászik Milán visszakerült a második csapathoz. Az Ajkán győztes gólt szerző Nikola Pantovics pedig el kíván igazolni Békéscsabáról. Érkezőként a Körösladányból visszatért csatárt, Ilyés Tamást emíthetjük.
Ajkán kevesebb változás történt, Szombathelyről leigazolták a közel 2 méteres 25 éves csatárt, Tóth Barnát.
Kis Károly, az Ajka vezetőedzője szerint az első mérkőzés és a rajt nagyon sok mindent meghatároz, ezért szeretnék jól indítani a tavaszt, és sikeresen szerepelni Békéscsabán.
– Az ellenfelünk az őszi szezon során itthon legyőzött bennünket. Egy agresszíven, szervezetten játszó csapat, akiknek a kombinatív játék is az erőssége. Amennyiben ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, mindenképpen lesz esélyünk a jó eredmény elérésére!
A csabaiaknál Gránicz Patrik és Pilán Márkó sérült, de Hodonicki Márk szereplése is bizonytalan. Mészáros Márk már edz, nem valószínű, hogy pályára lép, az ajkaiak a sérült Lengyel Bélával nem számolhatnak.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik