A szombathelyi Csilus Tamás találkozója Kovács Ádámmal. (Fotó:Imre György/ Békés Megyei Hírlap)

LABDARÚGÓ NB II
33. FORDULÓ


BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–2 (0–0)
Békéscsaba,
Kórház utcai stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Nazsa Tamás (Punyi Gyula, Szilágyi Norbert)
BÉKÉSCSABA: Krnács – Nagy S., Bora, Horváth P. – Kitl M., Hodonicki (Paudits, 59.), Király (Kasik, a szünetben), Szabó P. (Tóth P., 88.) – Lukács R. (Gránicz, 88.), Kovács Á., Pantovics. Vezetőedző: Preisinger Sándor
HALADÁS: Verpecz – Schimmer (Mocsi, 43.), Bosnjak, Németh Milán, Doktorics (Jancsó,75.) – Csilus T., Holdampf, Németh Márió (Dragóner, 57.), Kállai – Medgyes, Tóth M. (Horváth R., 75.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző:
Nagy S. (80.), ill. Németh Márió (55.), Dragóner (77.)

MESTERMÉRLEG
Preisinger Sándor:
– Szerintem az első félidőben nagyon jól játszottunk, három-négy lehetőségünk is volt. A második felvonásban is három ziccerünk adódott. Ma az volt a különbség, hogy mi ezekből csak egyet rúgtunk be, a Haladás pedig kettőből kettőt. Végig fölényben játszottunk, taktikailag jól oldottuk meg az első félidőben a játéképítést, a második félidőben sem véletlen, hogy ennyi lehetőségünk volt. Ami továbbra is probléma, hogy nem rúgjuk be a ziccereket, enélkül pedig nagyon nehéz meccset nyerni.
Mátyus János:
– Volt némi rossz érzésem a Békéscsabával kapcsolatban, hiszen ősszel legyőztük őket, de arra a győzelemre korántsem lehetünk büszkék, hiszen egy egészen felforgatott csapattal találkoztunk. Hogy játékban ma jobbak voltunk-e, azt nem tudom, majd a szakértők eldöntik. Az eredmény alapján felénk billen a mérleg nyelve, talán egy kicsit többet tettünk a győzelemért. Roppant kemény találkozó volt, egy nagyszerűen felkészített, jól szervezett csapat ellen játszottunk. A fiúk a szívüket, lelküket kitették a pályára. Összességében megérdemelten nyertünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Alaposan nekiesett vendéglátójának a Haladás, rögtön a mérkőzés elején egymás után kétszer is nagyot kellett védenie Krnács Richárd kapusnak. Sikerült kibekkelniük az első negyedórát a lila-fehéreknek, sőt, majdnem ők szereztek vezetést, amikor a csapatba hosszabb idő után visszatérő Nikola Pantovics kínálta meg egy kellemetlen lövéssel Verpecz kapust. Óvatosabbá váltak a csapatok, kiegyenlítetté vált a játék, a szünetig hátralévő időben nemigen kerültek veszélybe a kapuk.

Úgy kezdte a második félidőt a Haladás, ahogyan az elsőt: igyekezett nyomást gyakorolni a Békéscsaba kapujára, amelynek Németh Márió egyéni alakítása után az 55. percben meg is lett az eredménye. Egy nagy helyzet az egyik, egy a másik oldalon, majd következett a csereember, Dragóner Filip alakítása és innentől kezdve már nagyon sürgőssé vált a helyzet a hazaiaknak. Nagy Sándor szemfülessége révén sikerült is szépíteni, de a pontot érő gól már elmaradt, így a kiesés ellen harcoló lila-fehérek a lefújást követően szomorúan ballaghattak be az öltözőbe.

33. FORDULÓ
Debreceni EAC–FC Ajka 0–1
Kaposvári Rákóczi FC–Vasas FC 1–2
Pécsi MFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1
Soroksár–Gyirmót FC Győr 0–1
Dorogi FC–Szolnoki MÁV FC 1–1
Nyíregyháza Spartacus–BFC Siófok 1–2
Budaörs–Kazincbarcika SC 3–2
Békéscsaba 1912 Előre–Szombathelyi Haladás 1–2
Aqvital FC Csákvár–Szentlőrinc 1–2
ETO FC Győr–Debreceni VSC 2–4

AZ ÁLLÁS
  1. Vasas FC3320  8  554–31+2368
  2. Debreceni VSC3320  7  671–30+4167
  3. Gyirmót FC Győr3319  6  848–28+2063
  4. Pécsi MFC331612  546–24+2260
  5. FC Ajka3316  41359–44+1552
  6. Nyíregyháza Spartacus3314  91036–25+1151
  7. Szombathelyi Haladás331311  942–31+1150
  8. Budaörs3315  41454–54    049
  9. Soroksár SC3314  71243–39  +449
10. Szolnoki MÁV FC3312111033–33    047
11. ETO FC Győr3312  91248–37+1145
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3311  81435–51–1641
13. Dorogi FC3310111230–40–1041
14. Békéscsaba 1912 Előre3310101336–48–1240
15. Szentlőrinc3310  71629–47–1837
16. FC Csákvár33  8111449–56  –735
17. BFC Siófok3310  41942–54–1234
18. Kaposvári Rákóczi FC33  7121431–52–2133
19. Kazincbarcika SC33  8  81729–52–2332
20. Debreceni EAC33  5  12724–63–3916

 

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés. Köszönjük a figyelmüket! 

Három percet hosszabbít a játékvezető. 

88. perc: Kettős csere a Csabánál: Szabó Pétert, Tóth Péter, Lukácsot Gránicz Patrik váltotta. 

86. perc: Nagy Sándor könyökölte le Dragónert, ezért is kijárt a sárga. 

81. perc: Medgyes rossz ütemű becsúszása után, melynek Paudits volt az elszenvedője, érdemelte ki a sárga kártyát. 

80. perc: SZÉPÍTETT A BÉKÉSCSABA! Kovács csavarta veszélyesen középre a labdát, Paudits lőtt, a labda kipattant a kapusról, Nagy Sándor pedig közelről a kapu közepébe lőtt, 1–2.

77. perc: ÚJABB SZOMBATHELYI GÓL! Medgyes robogott el középen, az őt kísérő Dragónerhez passzolt, aki 12 méterről lőtt, a labda a kapust is érintve került a hálóba, 0–2.

Nikola Pantovics visszatért, de gólt ezúttal nem lőtt (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

 

75. perc: Tóth Milán helyett Horváth Rajmund, Doktorics helyett Jancsó András a pályán a vendégeknél. 

74. perc: Dragóner erős lövését védte a csabai kapus.

 

Amikor nem a védő, hanem  a támadó szabálytalankodik: Lukács Raymond Németh Milánt buktatja (Fotó: Imre )György/Békés Megyei Hírlap)


70. perc: Paudits
ígéretes helyzetben közvetlen közelről Verpeczbe lőtte a labdát. 

69. perc: Tóth Milán közeli fejesét védte nagy bravúrral Krnács. 

59. perc: Hodonicki helyett, Paudits Patrik  lépett pályára a hazaiaknál.

58. perc: Szabó Péter vágta fel Dragónert, sárga lett a jutalma.

57. perc: Németh Máriót Dragóner Filip váltotta.

55. perc: VEZET A HALADÁS! Németh Márió csinált bolondot az egész békéscsabai védelemből és a kapus fölött finoman a kapu közepébe emelte a labdát, 0–1.

54. perc: Kovács szöktette Hodonickit, aki a tizenhatoson belül az alapvonal közeléből középre passzolt, de az egyik vasi védő kirúgta a labdát. 

 A szünetben változtatott Preisinger Sándor, a Békéscsaba vezetőedzője, Király Patrikot Kasik Ákos váltotta.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés 

45+1. perc: Véget ért az első félidő. 

45. perc: Egy perc lesz ráadás az első félidőben. 

43. perc: Schimmer Szabolcs megsérült, helyét Mocsi Attila foglalta el a szombathelyieknél.

 

Nem volt könnyű dolga Horváth Péternek a vasiak gyűrűjében (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)


38. perc: Medgyes
kísérletezett mintegy 16 méterről, de Krnács védett. 

33. perc: Pantovics tette középre a labdát, de Verpecz kapus résen volt. 

24. perc: Lukács szaladt el a jobb oldalon, lágyan beívelt labdáját Kovács fejelte kapu mellé. 

14. perc: Király, Pantovics összjáték után, utóbbi szúrta rá a labdát, Verpecznek nagyon kellett figyelnie, hogy hatástalanítsa a lövést. 

12. perc: Egy előreívelt labdáról Tóth Milán maradt le centikkel ígéretes helyzetben. 

4. perc: Németh lőtt, de Krnács nagyot védett. Szöglet után Medgyes beadásszerű lövése után ismét Krnácsnak kellett bravúrt bemutatnia.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

 

A múlt heti hazai pontvesztés után Békéscsabán javítanának a szombathelyiek (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)


ELŐZMÉNYEK

A negyvenhetedik Békéscsaba–Haladás összecsapás következik. A két fél mindössze a hatodik mérkőzést vívja egymással a másodosztályban, ahol a hazaiak még sohasem tudtak győzni a zöld-fehérek ellen, mindössze négy vereség és egy döntetlen szerepel a nevük mellett. A lila-fehérek mérlege 15 győzelem, 10 döntetlen, valamint 16 vereség. A Haladás lényegesen jobban áll a bajnokságban, 47 egység birtokában a biztos bennmaradást érő, nyolcadik pozícióból várja a folytatást, míg a Békéscsaba 40 ponttal a 14. helyen áll. A vendéglátó számára a hátralévő hat fordulóban a tisztes helytállás maradt.

A csabaiaknál a játékoskeretet illetően sem túl jó a helyzet. Hursán György korábbi sérülése miatt műtéten esett át, rehabilitációja több hónapot vesz igénybe. A Csákvár elleni mérkőzésen Babinyecz Balázs súlyos sérülést szenvedett, csütörtökön megoperálták a térdét, így rá is több hónap kihagyás vár. Farkas Márk makacs sérülése időről-időre visszatér, mint ahogy Mészáros Márk problémája is. Máris Dominik is sérülést szenvedett a legutóbbi hazai mérkőzésen, így rá is több hetes regeneráció vár. Gránicz Patrik visszatér, de túl sok játékpercet még nem vállalhat, ugyanez igaz Lukács Raymondra is. Pilán Márkó már pályára lépett második együttesben, de a teljes felépülésére még várni kell. Ilyés Tamás, Czinanó Antal Áron és Fazekas Lóránt ismét edzésbe állhatott, de betegségük miatt állapotuk, ezáltal bevethetőségük egyelőre kérdéses. Hosszú idő után ismét a kezdőben kapott helyet a támadó Nikola Pantovics.

A vasiaknál visszatérhet a kispadra az eltiltását letöltő Mátyus János. Kiss Bence begyűjtötte ötödik sárga lapját és nem játszhat a sérült Devecseri Szilárd és Tóth Dávid sem.

Köszöntjük kedves olvasóikat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az utóbbi időszakban hektikusan szereplő Békéscsaba a négy bajnoki óta nyeretlen Haladás ellen.