Hat év után újra Vasas-siker a Békéscsaba ellen

GAJDÁCS PÁLGAJDÁCS PÁL
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 16:50
null
Iynbor Patrick Osagie határozottan állta útját a csabai támadásoknak, itt éppen Horváth Péterre fut versenyt (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A Békéscsaba egy hete meglepetésre pontot szerzett egy volt NB I-es csapat, a Diósgyőr ellen, az újabb bravúr a feljutásra pályázó Vasas ellen viszont már nem sikerült neki. A fővárosi piros-kékek meggyőző játékkal és teljesen megérdemelten múlták felül 3–0-ra a Békés megyei együttest, amelynek vezetőedzője, Schindler Szabolcs tavasszal még éppen a Vasast irányította.

 

LABDARÚGÓ NB II
11. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA–VASAS 0–3 (0–1)
Békéscsaba,
Kórház utcai stadion,1160néző. Vezette: Szigetvári Márk (Varga Gábor, Tőkés Róbert)
BÉKÉSCSABA: Czinanó – Puskás, Albert, Farkas M., Kitl (Nagy S., 74.) – Horváth P. (Gránicz, 69.), Sipos, Király, Szabó P. (Pantovics, 60.) – Máris (Kovács Á., 74.), Lukács (Varga Sz., 60.).Vezetőedző: Schindler Szabolcs
VASAS: Jova – Szivacski, Iyinbor, Otigba, Silye – Márkvárt (Pátkai, 60.), Pekár (Szilágyi Sz., 86.), Berecz – Radó (Terbe, 80.), Bobál G. (Feczesin, 60.), Hinora (Hidi M., a szünetben). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző:
Bobál G. (15.), Radó (65. – 11-esből),Pátkai (82.)
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs:
– Nem volt három gól a két csapat között. Igaz, hogy két gólt pontrúgásból kaptunk, de sajnos a Vasas célfutballt játszott, és könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit.
Kuttor Attila: – A számok azt mutatják, hogy magabiztos győzelmet arattunk, de nagyon keményen meg kellett érte dolgoznunk. Nagyon agresszív felfogásban játszó ellenfelet sikerült legyőzünk, ezért nagyon örülünk a sikernek.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első negyedórában az égvilágon semmi sem történt, mezőnyjáték folyt a pályán. Az első valamirevaló helyzetből azonban gól született, Bobál Gergely hajszálpontos fejese után. A Vasas enyhe nyomás alatt tartotta a csabai kaput, ám a félidő derekán a lila-fehérek is egyre többször jutottak el Jova kapuja közelébe, de igazán nagy helyzetet a szünetig nem tudtak kialakítani.

A második félidőre bizakodva jöttek ki a csabaiak, ám az újabb Vasas-találat után a reményeik hamar szertefoszlottak. Kuttor Attila jól cserélt, hiszen a volt válogatott Pátkai Máté harcolta ki a büntetőt, majd ugyanő lőtte csapata harmadik találatát is.

Kétség sem férhet, hogy ezen a napon egyértelműen jobb volt a volt válogatottakkal teletűzdelt Vasas, amely hat év után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Békéscsaba ellen. 0–3

11. FORDULÓ
Október 3.
III. Kerületi TVE–Aqvital FC Csákvár 2–2
Dorog˜–Ajka 0–0
Budafok–Szentlőrinc 2–1
Békéscsaba–Vasas 0–3
ETO FC Győr–Kecskemét 0–1
PMFC–Szolnok 1–0
Szombathelyi Haladás–Budaörs 2–1
Tiszakécske–Soroksár 2–3
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–DVTK 2–1
Október 4.
20.00: Nyíregyháza–Siófok (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Szombathelyi Haladás117413–3+1025
2. Kecskeméti TE1173120–10+1024
3. Vasas FC1172223–11+1223
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1162315–7+820
5. Nyíregyháza Spartacus1053220–15+518
6. Dorogi FC1153311–110 18
7. Diósgyőri VTK1145218–14+417
8. Szentlőrinc SE1137114–10+416
9. Szolnoki MÁV FC1043315–16–115
10. BFC Siófok1036113–9+415
11. Budafoki MTE1142516–14+214
12. ETO FC Győr1135317–16+114
13. Pécsi MFC113358–11–312
14. FC Ajka1133511–15–412
15. Soroksár SC1133517–23–612
16. Budaörs1124514–20–610
17. FC Csákvár1014510–15–57
18. Békéscsaba 1912 Előre1114613–21–87
19. III. Kerületi TVE1114610–23–137
20. Tiszakécske112911–25–142

 

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: Véget ért a mérkőzés, három góllal nyert a Vasas. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90. perc: Két percet hosszabbít a játékvezető.

89. perc: Gránicz próbálkozott jó 20 m-ről, de a labda elzúgott a léc fölött.

86. perc: Pekár helyett Szilágyi Szabolcsot is pályára küldte Kuttor Attila.

82. perc: ÚJABB VASAS-GÓL! Berecz passzolt vissza az alapvonal közeléből, a csereként beállt Pátkai pedig jobbal a jobb alsó sarokba lőtt,0–3.

80. perc: Radó helyén Terbe a Vasasnál.

78. perc: Otigba buktatta Pantovicsot, ezért is járt a sárga. Varga Szabolcs 28 m-es szabadrúgása után Feczesin fejelte bele a labdába, ami majdnem a saját kapujába került.

77. perc: Nagy Sándor ívelt középre, de Otigba fejjel mentett.

74. perc: Kettős csere a hazaiaknál: Máris helyett Kovács Á., Kitl helyett Nagy Sándor pályán.

 

A csabai védelmet sokszor állították megoldhatatlan feladat elé a Vasas játékosai (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A csabai védelmet sokszor állították megoldhatatlan feladat elé a Vasas játékosai (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)


71. perc: Radó
került ajtó-ablak helyzetbe, megpróbálta átemelni a labdát, de Czinanó belekapott, így nem született gól.

70. perc: Pátkai éles szögből, 7 m-ről eresztett meg egy lövést, a labda a jobb kapufáról vágódott az alapvonalon kívülre.

69. perc: Gránicz Horváth Péter helyén a csabaiaknál.

65. perc: A 11-est Radó nagy erővel jobbal a jobb felső sarokba bombázta,0–2.

64. perc: Tizenegyeshez jutott a Vasas! A 16-oson belülre berobbanóPátkait akadályozta a kifutó Czinanó, amiért a kapus sárgát kapott, a játékvezető pedig a 11-es pontra mutatott.

61. perc: Király jobb oldali szöglete után veszélyesen csavarodott a labda, Máris fejjel megtolta, de Jova bravúrral mentett.

60. perc: Mindkét csapat kettőt cserélt: a csabaiaknál Lukácsot Varga Szabolcs, Szabó Pétert Pantovics, a Vasasnál Márkvártot Pátkai, Bobál Gergelyt Feczesin váltotta.

57. perc: Pekár buktatta Márist, ezért is járt a sárga kártya.

53. perc: Kitl Miklós kapott sárgát reklamálásért.

46. perc: A szünetben cserélt Kuttor Attila, a Vasas vezetőedzője, aki Hinorát hozta le, helyén Hidi M. Sándor játszik.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45. perc: A játékvezető véget vetett az első félidőnek.

39. perc: Király Patrikvégzett el szabadrúgást a 16-os jobb sarkáról, lövése mindenki feje felett elszállt és a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

35. perc: Ezúttal Márkvárt célozta meg a hazai kaput, de lemásolt Bobált, a labda nem talált kaput.

A hivatalos nézőszám: 1160.

34. perc: Bobál kapott jó labdát a 16-oson belül, lőtt is, de labdája fölé ment.

24. perc: Baloldali szöglet után Szabó Péter fejelt, de labdája centikkel a léc fölött elsuhant.

23. perc: Szabó Péter ésHinora Kristóf is sárga lapot kapott kakaskodásért.

21. perc: Radó 15 méterről próbálkozott, ballábas lövése kevéssel ugyan, de elkerülte a csabai kaput.

15. perc: VEZET A VASAS! Hinora végzett el szabadrúgást a 16-os sarkáról, és a mélységből érkező Bobál Gergely 9 méterrőlakapu jobb oldalába fejelt, 0–1.

5. perc: A játékvezető kicseréltette a labdát.

1. perc: Útjára indult a labda a Kórház utcában!

 

Puskás Gábor (81) és társai arcán elszántság tükröződik (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Puskás Gábor (81) és társai arcán elszántság tükröződik (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)


Az angyalföldiek az NB II-ben legutóbb 2014. szeptember 20-án (3–2), az élvonalban pedig 2015. december 2-án (4–0)
tudták legyőzni a Békéscsabát. Azóta négy alkalommal végződtek döntetlenekre a meccsek, a további négy összecsapás pedig csabai sikerrel zárult. Legutóbb 2020 decemberében idegenben találkoztak a csabaiak az angyalföldiekkel, amikor 3–2-re győzték le az akkor még Schindler Szabolcs által vezetett piros-kékeket. A pikáns szituációt fokozza, hogy pillanatnyilag 14 pozíció és 13 bajnoki pont a diferencia, a Vasas 20 ponttal a 3., a Békéscsaba 7 egységgel a 17.
A másodosztályban tizenkét alkalommal találkozott egymással a két gárda, a mérleg nyelve már a csabaiak felé billen, négyszer a lila-fehérek kétszer pedig a fővárosiak győztek, és hat alkalommal született döntetlen.
A piros-kékeknél több volt csabai játékos, így Uram János, Birtalan Botond, Viczián Ádám, Otigba Kenneth és Silye Erik is szerepel a keretben.
A szerdán a Nyíregyházát legyőző Vasas győzelme esetén (és ha az eredmények is kedvezően alakulnak) átveheti a tabellán a vezetést.
Sárga lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, Ilyés Tamás viszont biztosan nem léphet majd pályára a hazaiaknál, hiszen a Csákvár ellen kiállította a játékvezető, így automatikusan egy mérkőzésre eltiltották. Babinyecz Balázs, Mikló Roland és Paudits Patrik sérülés miatt nem áll Schindler Szabolcs rendelkezésére. A vendégeknél nincs változás a szerdán a Nyíregyháza ellen is kezdő 11 játékost küldi pályára Kuttor Attila vezetőedző.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a Schindler Szabolcs visszatérése óta már a vonal fölé került Békéscsaba a szakember tavalyi csapata, a Vasas ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik