NB II: Barcikára kerül kölcsönbe a fiatal újpesti támadó

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 13:03
null
Kálnoki-Kis Zsombor az NB II-ben kap fejlődési lehetőséget (Fotó: ujpestfc.hu)
Az újpesti Kálnoki-Kis Zsombor fejlődése érdekében a következő idényben kölcsönben a másodosztályú Kolorcity Kazincbarcika SC csapatát erősíti majd – olvasható a lila-fehérek honlapján.

Kálnoki-Kis Zsombor pályafutása Angyaföldön indult, ahol egy rövid hegyvidéki kitérőt leszámítva egészen 2017-ig játszott. 2017-ben került Újpestre, itt a 2019–2020-as idényben szerepelt először a felnőttek között, az Újpest II Budapest-bajnokságban szereplő együttesében.

Kálnoki-Kis az Újpest tartalékcsapatában 69 alkalommal lépett pályára tétmérkőzésen, ezeken összesen 23 gólt szerzett. A fiatal támadó 2020 decembere óta rendelkezik profi szerződéssel, azonban az élvonalban még nem kapott bemutatkozási lehetőséget.

Szintén a Kazincbarcikával kapcsolatos hír, hogy Nagy Ákos is kék-sárgában szerepel majd az új bajnoki idényben. A Diósgyőrből érkező 20 éves játékos a borsodiak Tiszaújváros elleni felkészülési mérkőzésén már be is talált a Barcika mezében.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők:Arday Dominik(FTC II),Csatári Gergő(DVTK),Hleba Tamás(Szolnoki MÁV FC),Kálnoki-Kis Zsombor (Újpest II – kölcsönbe),Kurdics Levente(Szolnoki MÁV FC),Lippai Tibor(Füzesgyarmat),Megyeri Gábor(Bp. Honvéd – kölcsönbe), Nagy Ákos (DVTK II),Székely Dávid(DEAC),Szekszárdi Tamás(Szolnoki MÁV FC),Sztankó Dávid(Nyíregyháza),Takács Tamás(Csákvár)
Távozók:Bartos Julián(Balassagyarmat),Bognár Dávid(Paks – kölcsönből vissza),Keményffy Máté(?),Kréti Gergő(?),Kristófi Sándor(Tiszafüred),Márton András(Balassagyarmat),Pinyaskó László(ukrán-magyar, ?),Rjaskó Viktor(ukrán-magyar, Cegléd),Schildkraut Krisztián(Hódmezővásárhely)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik