NB II: az MTK végleg megszerezte az élvonalból jött középpályást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 14:32
Az NB II-es MTK Budapest érvényesítve opciós jogát végleg megvásárolta Cseke Benjámin játékjogát a Paksi FC-től – adta hírül a fővárosi klub hivatalos honlapja.

Cseke Benjámin augusztus végén került a Paksi FC-től kölcsönbe az MTK-hoz, és teljesítményének hatására a fővárosi klub már a télen kivásárolta őt élő szerződéséből. Cseke ezzel párhuzamosan új, hosszú távú megállapodást írt alá az MTK Budapesttel.

„Pontosan azt kaptuk tőle az elmúlt hónapokban, amit vártunk. Teljesítményével meggyőzte a klub vezetőségét arról, hogy érdemes már most élni a kivásárlási opcióval – indokolta lépést Polyák Balázs sportigazgató. – Amikor kölcsönvettük, fontos szempont volt, hogy fizikailag is tudjuk erősíteni a csapatot: több adat is megjelent már arról, hogy csapatunk futóteljesítményben sokat lépett előre, ő pedig ennek az együttesnek az egyik legtöbbet futó játékosa. Emellett sok párharcot is nyer, rendkívül kevés szabálytalanság mellett, és az előre játékot is igyekszik segíteni. A szakmai stáb visszajelzései alapján ideális partner a közös munkához: amellett, hogy több poszton is bevethető, személyiségéből fakadóan maradéktalanul megoldja azt, amit kérnek tőle, hiszen nagyon fegyelmezett és csak a kapott feladatra koncentrál.”

A 25 éves belső középpályás ősszel 14 tétmérkőzésen kapott lehetőséget az MTK-ban. Cseke jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, hiszen eddig 68 találkozón játszott már az NB I-ben (3 gólt szerzett), korábban is szerepelt már az MTK-ban, majd Újpesten is. Az NB I-ben, az NB II-ben és a Magyar Kupában eddig 13 gólig és 14 gólpasszig jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik