Dvorschák Gábor (fehér mezben) jogosulatlan szerepeltetése egy pontjába került a Rákóczinak (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)

 

Mint beszámoltunk róla, a 31 éves hátvéd másfél héttel ezelőtt az Ajka ellen 3–1-re elvesztett bajnoki mérkőzésen lépett pályára jogosulatlanul. A Rákóczi illetékesei ugyanis úgy gondolták, hogy az a sárga lap, amelyet Dvorschák tavaly ősszel, az ETO FC Győr tartalékcsapatában, az ETO Akadémiában, a megyei bajnokságban kapott, beszámítást nyer az NB II-es bajnokságba is, de mivel tartalékcsapatban kapta a sárga lapot, ez nincs így.

Dvorschák valójában a Vasas elleni bajnokin gyűjtötte be az ötödik sárga lapját, a Rákóczi téves számítása szerint azonban ez már a Gyirmót ellen bekövetkezett, ők ugyanis a megyei I-ben kapott lapot is beszámították, ezért aztán a futballista – szintén tévedésből – kihagyta a Szeged-Csanád elleni bajnokit, de a következő fordulóban már játszott, és sárga lapot kapott – az ötödiket – Fáy utcában.

A szabályok értelmében így jogosulatlan játék miatt az MLSZ egy pontot, hivatalból eljárva levont a Kaposvártól, melynek hátránya így a bajnokság vége előtt két fordulóval hat pontra duzzadt a 17. helyezett, még bennmaradást érő pozícióban tartózkodó Csákvár mögött.

A Rákóczi az utolsó két körben idegenben a Soroksárral és otthon a Doroggal csap össze.

AZ NB II ÁLLÁSA 
  1. Vasas FC 36 22 9 5 62–33 +29 75
  2. Debreceni VSC 36 22 8 6 82–37 +45 74
  3. Gyirmót FC Győr 36 22 6 8 54–30 +24 72
  4. Pécsi MFC 36 17 12 7 49–29 +20 63
  5. FC Ajka 36 18 5 13 64–46 +18 59
  6. Budaörs 36 18 4 14 58–54   +4 58
  7. Szolnoki MÁV FC 36 14 12 10 39–36   +3 54
  8. Nyíregyháza Spartacus 36 14 9 13 37–31   +6 51
  9. Soroksár SC 36 14 9 13 46–44   +2 51
10. Szombathelyi Haladás 36 13 12 11 44–35   +9 51
11. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 36 14 8 14 43–54 –11 50
12. ETO FC Győr 36 12 10 14 53–44   +9 46
13. BFC Siófok 36 12 5 19 46–56 –10 41
14. Szentlőrinc 36 11 8 17 30–48 –18 41
15. Békéscsaba 1912 Előre 36 10 11 15 40–54 –14 41
16. Dorogi FC 36 10 11 15 33–49 –16 41
17. FC Csákvár 36 9 11 16 52–62 –10 38
18. Kazincbarcika SC 36 8 9 19 31–57 –26 33
19. Kaposvári Rákóczi FC 36 7 12 17 33–61 –28 32
20. Debreceni EAC 36 6 3 27 29–65 –36 21
A Kaposvári Rákóczitól egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt egy pontot levontak.