NB II: ÁTIGAZOLÁSOK, 2017. NYÁR

Vágólapra másolva!
2017.07.18. 17:59
A labdarúgó NB II-ben is június 15. és augusztus 31. között tartott az átigazolási időszak. Ezután már csak szabadon igazolható játékosok érkezhetnek a klubokhoz. Lássuk az utolsó napok összefoglalóját, illetve az összes nyári érkezőt és távozót csapatonkénti bontásban.
Filkor Attila tavaly ősszel még Gyirmóton szerepelt, most Budafokra szerződött (Fotó: Szabó Miklós)

Az NSO ajánlja:

Feczkó: Mindenki az MTK-t akarja megverni – NB II-es felvezetés

VÁLOGATÁS AZ ÁTIGAZOLÁSI HAJRÁ HÍREIBŐL
Alaposan megerősítette keretét az utolsó napon a Csákvár, amely a Puskás Akadémiától Polonkai Attilát, Nagy Zsoltot és Ivor Horvatot is megszerezte.
A Vác saját nevelésű védővel, Króner Martinnal erősített, akit a ZTE adott kölcsön.
A Siófok is a váciakhoz hasonló átigazolást ütött nyélbe, a klub a Balaton-partiaknál korábban már szereplő Fehér Zsoltot kapta kölcsön a Békéscsabától.
Filkor Attila személyében korábbi válogatott középpályást szerzett meg a Budafok.
Ikonomu Konsztantinosz a nyáron érkezett a Szeged 2011-hez, de kevés lehetőséget kapott, ezért már távozott is.

– A legfrissebb magyar vonatkozású átigazolási híreket itt olvashatja!

– Az NB I-es csapatok átigazolásait ide kattintva tekintheti meg!

KATTINTSON KEDVENC CSAPATÁHOZ!

BÉKÉSCSABA
BUDAFOK
BUDAÖRS
CEGLÉDI VSE
CSÁKVÁR
DOROG
ETO FC GYŐR
GYIRMÓT FC GYŐR
KAZINCBARCIKA
KISVÁRDA
MOSONMAGYARÓVÁR
MTK
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS

BFC SIÓFOK
SOPRONI VSE
SOROKSÁR
SZEGED 2011-GA
SZOLNOKI MÁV
VÁC
ZTE

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők: Eszlátyi István (Soproni VSE), Király Patrik (Szeged 2011), Kiss László (Balmazújváros), Mészáros Márk (Szeged 2011), Nagy Sándor (Ceglédi VSE), Seres Bence (Grosics Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Dlusztus András (Vác FC), Ribánszki László (Mezőkövesd, ismét kölcsön), Szatmári István (MTK Budapest, legutóbb ZTE FC, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők:
Ezequiel Calvente (spanyol, Haladás), Vukasin Polekszics (montenegrói, Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Ilyés Tamás, Kmetykó Kevin, Kun László, Serbán Erik, Uram János, Zahorán Balázs
Távozók: Bagi István (ETO FC Győr), Besztercei Attila (Pénzügyőr), Bényei Balázs (Debreceni VSC), Bozsó Milán (Gyulai Termál FC, szabadon igazolhatóként), Fábio Nascimento de Oliveira (brazil, szabadon igazolható), Hrabina Alex (Szolnoki MÁV, szabadon igazolhatóként), Juhász György (Mosonmagyaróvári TE), Oláh László (STC Salgótarján), Spitzmüller István (STC Salgótarján), Takács Péter (ceglédi kölcsön után Kazincbarcika), Zelenyánszki László (Szentlőrinc)
Kölcsönbe távozók: Fehér Zsolt (BFC Siófok), Mursits Roland (Ceglédi VSE, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kelemen Dávid (Paksi FC, onnan Nyíregyháza Spartacus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők
: Balogh Péter
(Monor), Filkor Attila (szabadon igazolhatóként, legutóbb Gyirmót FC Győr), Harsányi István (SZEOL SC), Ikonomou Konstantinos (görög-magyar, Szeged 2011, szabadon igazolhatóként), Kercsó Bence (Dunaújváros), Kirják Henrik (Haladás), Somogyi Csaba (Bp. Honvéd), Vass Máté (SZTK-Erima), Dusan Vasziljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kerekes Krisztián (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók: Abu Attila (Vác FC), Grúz Tamás (III. kerületi TVE), Huszty Dániel (KFC Komárno – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Illés Dávid (FC Ajka), Marczinka Tamás (Csepel, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAÖRSNÉL
Érkezők: Bakos Szabolcs
(Csákvár), Bátyi Gergő (Tabáni SSKE), Czvitkovics Péter (BFC Siófok), Fodor Dániel (Biatorbágy), Horváth Emil (ETO FC Győr), Kékesi Alex (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (szabadon igazolható, legutóbb Paksi FC), Lengyel Béla (Ceglédi VSE), Medgyes Sinan (ETO FC Győr)
Kölcsönbe érkezők: Bese Balázs (MTK Budapest), Szántó Gergő (RKSK)
Kölcsönből visszatérők: Varga Bence (Szigetszentmiklósi TK)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Sprinzeisz Dominik
Távozók
: Csillag Dárius
(Soroksár), Horváth Gábor (Csákvár), Horváth Levente (REAC), Lajer Gábor (Vecsési FC), Papp Máté (Nyíregyháza), Stieber András (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Varga Bence (Hódmezővásárhely)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bata Csongor (ETO FC Győr, onnan Szekszárd), Petró Balázs (Haladás), Vajda Dániel (Bp. Honvéd, onnan Dorog)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDI VSE-NÉL
Érkezők: Damásdi Alex (Puskás Akadémia), Farkas János (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Fehér Milán (MTK Budapest), Györe Krisztián (Újpest FC), Heffler Tibor (szabadon igazolhatóként, legutóbb Puskás Akadémia), ifj. Nyilas Elek (Vác FC, szabadon igazolhatóként), Peszmeg Viktor (Soroksár SC), Preklet Csaba (Vasas, kölcsön után végleg), Sándor István (Soroksár SC, szabadon igazolhatóként), Szilágyi Péter (Soroksár SC, szabadon igazolhatóként), Törtei Tamás (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Asztalos Dávid (MTK Budapest, ismét kölcsönbe), Hujber Tamás (MTK Budapest, legutóbb Kaposvári Rákóczi, kölcsönbe), Mursits Roland (Békéscsaba, ismét kölcsönbe), Virág Ákos (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: G. Bíró Gergő, Majoros Szabolcs
Távozók: Albert Ádám (Ferencváros, onnan Soroksár SC, kölcsönbe), Gaszner Roland (Szigetszentmiklósi TK, szabadon igazolhatóként), Kovács László Botond (STC Salgótarján), Laczkó Milán (Szolnoki MÁV), Lengyel Béla (Budaörs), Nagy Sándor (Békéscsaba), Törtei Tamás (szerződést bontottak, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Fröhlich Roland (Mezőkövesd, onnan Ferencváros, s kölcsönbe Soroksár SC), Fürjes Ádám (Dorogi FC), Karacs Péter (Kisvárda, onnan Mosonmagyaróvári TE), Takács Péter (Békéscsaba, onnan Kazincbarcika), Tihanyi Olivér (Haladás, onnan Balassagyarmati VSE), Tóth Levente Milán (MTK Budapest, onnan Mosonmagyaróvári TE, kölcsönbe)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Gajda Márkó (Bp. Honvéd), Galambos Ádám (Mosonmagyaróvár, szabadon igazolhatóként), Horváth Dániel (ETO FC Győr), Horváth Gábor (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Kovács Gábor (Paksi FC, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben ZTE FC), Major Barnabás (Bp. Honvéd), Markek Tamás (RKSK), Máté János (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Papp Máté (Soroksár, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Jelena Richárd (Paks), Sejben Viktor (Videoton – a legutóbbi idényre szóló kölcsönvétel után ismét), Bokros Szilárd, Daróczi Zoltán, Ivor Horvat (horvát), Magyari Szilárd, Mészáros Dávid, Nagy Zsolt, Polonkai Attila, Rétyi Tamás, Sándor György, Tar Zsolt (mindannyian Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók: Bakos Szabolcs (Budaörs), Dániel Csaba (Iváncsa, szabadon igazolhatóként), dr. Hajdú Sándor (szabadon igazolható), Hodgyai László (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Horváth Gábor (BKV Előre, szabadon igazolhatóként), Kovács Dániel (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Kovács Gábor (szabadon igazolható), Kékesi Alex (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Lőrincz Attila (Videoton FC), Nyilasi Bálint (szabadon igazolható), Szalai Tamás (Videoton FC, szabadon igazolhatóként), Vincze Viktor (Komárom VSE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lipcsei Ádám (Puskás Akadémia), Gottfried Dániel (ZTE FC), Vallejos Dominique (Puskás Akadémia, onnan FC Ajka, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők: Németh Ádám (Balmazújváros), Faragó Tomás (szlovákiai, Komáromi Football Club – Szlovákia, szabadon igazolható), Zima Ádám (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Bora György (Bp. Honvéd, ismét kölcsönbe), Göblyös Dániel (Bp. Honvéd), Kamarás György (Balmazújváros), Kovács Dániel (Bp. Honvéd), Szalai András (Paks), Szellák Soma(Haladás, legutóbb Soproni VSE, kölcsönben), Vajda Dániel (Bp. Honvéd – legutóbb Budaörs, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők: Fürjes Ádám (Ceglédi VSE), Nagyházi Dávid (BKV Előre)
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók: Fekecs Dávid (Iváncsa KSE), Koronczai Benjámin (Soproni VSE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bor Dávid (Paks, onnan Soproni VSE), Demjén Patrik (MTK Budapest), Kővári Róbert (Paksi FC, onnan Soproni VSE), Medgyes Zoltán (Haladás), Tóth Martin (Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők
:
Bagi István (Békéscsaba), Boszorád Martin (szlovákiai, Zlaté Moravce – Szlovákia), Debreceni András (Vasas), Erdélyi László (Soproni VSE), Kulcsár Ábel (SC Sopron), Nagy Martin (szlovákiai, Ruzomberok – Szlovákia), Rokszin Ádám (Szolnoki MÁV), Szatmári Lóránd (Puskás Akadémia), Szatmári Zoltán (Komárom), Vajda Patrik (szlovákiai, Podbrezová – Szlovákia), Völgyi Dániel (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bata Csongor (Budaörs), Horváth Dániel (Kozármisleny),
Az utánpótlásból felkerültek: Farkas Dániel, Gyurákovics Erik, Ilkovics Miklós, Kovács Krisztián, Kiliti Róbert, Krén Bálint, Ködmön Zoltán, Németh Bence, Pálfi Donát, Szilvágyi Milán, Zeke Márió
Távozók: Bata Csongor (Szekszárd), Fejes János (Jászberény), Földes Milán (szigetszentmiklósi kölcsön után FC Dabas), Horváth Dániel (Csákvár), Horváth Emil (Budaörs), Graszl Károly (FC Ajka), Koncsag Martin (Pápai Perutz), Kulcsár Kornél (Soproni VSE), Lázár Zsolt (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Medgyes Sinan (Budaörs), Mocsi Attila (Videoton FC), Nagy József (Pécsi MFC), Szimhardt Márk (MTE 1904), Varga Róbert (Lipót)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kunsági Roland (Soroksár SC), Rácz Ferenc (Mezőkövesd, onnan Balmazújváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők
:
Csongrádi Márk (Videoton FC), Czár Richárd (Mosonmagyaróvári TE), Róbert Jano (szlovák-magyar, Lokomotiva Kosice – Szlovákia), Kovács Galavics Donát (Soproni VSE), Nagy Patrik (Haladás, szabadon igazolhatóként), Németh Zsolt (szlovák-magyar, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Rengel Péter (szlovákiai, OFC Gabcíkovo – Szlovákia), Sandal Dominik (szlovák-magyar, FC DAC 1904 B – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (MTK Budapest), Szőcs László (szlovák-magyar, MFK Skalica – Szlovákia), Tóvízi Patrik (Diósgyőri VTK), Varga Péter (szlovák-magyar, FK Senica – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Lázár Patrik (Mosonmagyaróvári TE)
Az utánpótlásból felkerültek: Kőris Krisztián
Távozók: Olekszij Antonov (ukrán, FC Csernomorec Odessza – Ukrajna), Bebeto (szenegáli, Ceyhanspor – Törökország), Mijusko Bojovics (montenegrói, Újpest, szabadon igazolhatóként), Bori Gábor (MTK Budapest), Irmes Dávid (Veszprém), Kristián Kolcák (szlovák, FK Aktobe – Kazahsztán), Madarász Márk (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Máté János (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Nagy Sándor (ukrajnai, Debreceni VSC), Anto Radeljic (bosnyák-horvát, NK GOSK Gabela – Bosznia-Hercegovina), Tamás Krisztián (Videoton), Volodimir Tancsik (ukrán, OKS Stomil Olsztyn – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novák Csanád (Vasas, onnan Mezőkövesd), Simon Ádám (Videoton, onnan Haladás), Veres Szilárd (CFR Cluj – Románia, onnan CS National Sebis – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők
:
Botló Ádám (Putnok), Engel Alex (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Gábor Péter (Pécsi MFC), Hegedűs Dávid (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Valter Heil (román, Olimpia Satu Mare – Románia), Tony Kanalos (román, Olimpia Satu Mare – Románia), Kemény Tamás (Kozármisleny), Kovács Oliver (Szolnoki MÁV FC, szabadon igazolhatóként), Kristófi Sándor (FC Tiszaújváros), Micsinai Miklós (BFC Siófok), Mikló Roland (Sajóvölgye Focisuli SE), Takács Péter (Békéscsaba, legutóbb ceglédi kölcsönben), Tóth Szabolcs (Tállya)
Kölcsönbe érkezők: Boros Gábor (Diósgyőri VTK), Lőrincz Patrik (Diósgyőri VTK), Mahalek Marcell (Diósgyőri VTK), Raul Ioan Palmes (román, Bp. Honvéd), Varga Márkó (Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók: Faggyas Milán (Hódmezővásárhely, szabadon igazolhatóként), Farkas János (Ceglédi VSE), Fekete Tamás (Nyírbátori FC), Fülöp Gergő (Rákosmente, szabadon igazolhatóként), Illés Gábor (Tiszaújváros), Kardos Norbert (Tiszakécske), Kis Szabolcs (Csorna), Kovács Péter (Tiszaújváros), Lipusz Norbert (Tiszaújváros), Palágyi Milán (Eger)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Andrij Cserepko (ukrán-magyar, Mándok),Fodor Ákos (Puskás Akadémia), Heffler Norbert (Mezőkövesd, legutóbb balmazújvárosi kölcsönben, szabadon igazolhatóként), Brana Ilics (szerb-magyar, Arisz Szaloniki – Görögország), Lukács Rajmund (STC Salgótarján), Bogdan Melnik (ukrán-magyar, Vorskla Poltava II – Ukrajna), Matija Misic (horvát-magyar, HNK Cibalia – Horvátország), Molnár F. Tamás (Szolnoki MÁV FC), Sergiu Oltean (román-magyar, Cigánd), Ivan Vezdel (ukrán-magyar, Mándok), Hrihorij Zanko (ukrán-magyar, Munkácsi Akadémia – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Erdélyi Botond (Bp. Honvéd), Zöldesi Illés (Videoton)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Szőr Levente
Távozók: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Erős Gábor (Mándok), Fodor András (Sényő, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Nyíregyháza Spartacus), Horváth Adrián (Pécsi MFC), Ivancsics Alex (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Karacs Péter (ceglédi kölcsön után Mosonmagyaróvári TE), Volodimir Kornutyak (ukrán, nyírbátori kölcsön után FK Minaj – Ukrajna), Lékai Soma (STC Salgótarján), Lukács Richárd (hajdúböszörményi kölcsön után Jászberényi FC), Minczér Tibor (Tállya KSE), Rajczi Péter (Kaposvári Rákóczi), Szabó Péter (Szeged 2011)
Kölcsönbe távozók: Molnár Róbert (cigándi kölcsön után Szolnoki MÁV FC), Toma György (Cigánd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK), Talabér Attila (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:–

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOSONMAGYARÓVÁRNÁL
Érkezők: Deéry Ármin (Haladás), Juhász György (Békéscsaba), Huszárik Zsolt (Komárom), Kapacina Valér (Soproni VSE, szabadon igazolhatóként), Karacs Péter (Kisvárda), Lőrinczy Attila (Ajka), Markosz Szpiriulisz (Ferencváros), Szépe János (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia), Szimhardt Márk (ETO FC Győr), Zsigmond Kevin (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia), Vágó Levente (SZEOL SC)
Kölcsönbe érkezők: Kovács Botond (MTK Budapest), Tóth Levente Milán (MTK Budapest, legutóbb Ceglédi VSE, kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Glázer Ádám, Hécz Alex, Kokas Simon, Winkler Levente
Távozók: Baranyai Norbert (SC Lockenhaus – Ausztria), Czár Richárd (Gyirmót FC Győr), Deák István (Bp. Honvéd), Galambos Ádám (Csákvár), Horváth Máté (Jánossomorja), Jasarevic Mahir (Szolnoki MÁV), Koszó Balázs (ZTE FC), Mundi Roland (FC Dabas, szabadon igazolhatóként), Németh Márk (Szentlőrinc)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lázár Patrik (Gyirmót FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Balogh Béla (Mezőkövesd), Bori Gábor (Gyirmót FC Győr), Farkas Balázs (Balmazújváros) Gengeliczki Gergő (Soroksár), Lencse László (Puskás Akadémia), Szentpéteri Viktor (Vác FC), Sziklási Gergely (Vecsési FC), Vass Patrik (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérők: Demjén Patrik
(Dorog), Deutsch Bence (ZTE FC), Fadgyas Tamás (ZTE FC), Jakab Dávid (ZTE FC), Schrammel Ádám (Szigetszentmiklósi TK), Talabér Attila (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek: Bayer Bence, Nagy Zsombor, Szerencsi Miklós
Távozók: Berdó Máté
(Paksi FC), Bolla Bendegúz (Videoton FC), Csicsek Levente (Monori SE), Drazsen Okuka (szerb, szabadon igazolható) ,Erdei Patrik (Újbudai FC-Voyage), Fehér Milán (Ceglédi VSE), Mato Grgic (horvát, Inter Zapresic – Horvátország), Federico Groppioni (olasz, Csep-Gól), Horváth Péter (Soproni VSE, kölcsön után végleg), Jurij Kolomojec (ukrán, Vorszkla Poltava – Ukrajna), Nikházi Márk (Paksi FC), Danijel Petkovics (montenegrói, FC Lorient – Franciaország), Poór Patrik (Puskás Akadémia), Sági Milán (Monori SE), Széles Imre (Gyirmót FC Győr), Tóth-Ilkó Áron (Gödöllői SK), Vadnai Dániel (Mezőkövesd), Dragan Vukmir (szerb-magyar, III. kerületi TVE)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Budaörs), Hinora Kristóf (Nyíregyháza Spartacus), Hujber Tamás (kaposvári kölcsön után Ceglédi VSE), Kovács Botond (Mosonmagyaróvári TE), Myke Bouard Ramos (brazil, Haladás), Szatmári István (zalaegerszegi kölcsön után Békéscsaba), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, törökországi – Gaziantepspor – kölcsön után Dinamo Moszkva – Oroszország), Tóth Levente Milán (ceglédi kölcsön után Mosonmagyaróvári TE), Varga Szabolcs (Soproni VSE), Vogyicska Bálint (Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Leandro Martínez
(olasz-argentin, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Pintér András (Soroksár)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Bajzát Péter (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Bíró Dominik (Kaposvár), Csernák Martin (Ferencváros), Csilus Tamás (Ferencváros, legutóbb soroksári kölcsönben), Dragóner Filip (Ferencváros, kölcsön után végleg), Fodor Ferenc (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Forró Gyula (Puskás Akadémia FC), Gajdos Zsolt (Haladás, szabadon igazolhatóként), Gréczi Gábor (BFC Siófok), Horváth Ferenc (Kaposvár), Jova Levente (Ferencváros, legutóbb soroksári kölcsönben), Kelemen Dávid (Paks, legutóbb békéscsabai kölcsönben), Papp Máté (Budaörs), Pekár László (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Hinora Kristóf (MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Paks)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Kulcsár Hunor, Sárosi Máté, Vajda Roland, Végső Előd
Távozók: Dvorschák Gábor (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Harsányi Zoltán, Pálinkás Gergő (Nyírbátor), Perger Bence (Rakamazi Spartacus, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (Puskás Akadémia), Tamási Zsolt (Soroksár), Tisza Tibor (Debreceni VSC), Törtei Tamás (Ceglédi VSE, szabadon igazolhatóként), Úr László (Kaposvár), Vámos Márk (Nyírbátor)
Kölcsönbe távozók: Ötvös Bence (Cigánd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Takács Tamás (Debreceni VSC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Balajcza Szabolcs (Újpest, szabadon igazolható), Erőss Csaba (Pécsi MFC), György Nico (Vasas Kubala Akadémia), Hidvégi Sándor (Haladás), Lázár Zsolt (ETO FC Győr, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Bévárdi Zsombor (Videoton), Fehér Zsolt (Békéscsaba), Lorentz Márton (Videoton), Senic Milán (szerb-magyar, Crvena zvezda – Szerbia), Szabó I Balázs (Diósgyőri VTK), Tóth Barna (Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Bence Benitó
Távozók: Berki Péter (Limerick FC – Írország), Czvitkovics Péter (Budaörs), Filipánics Bálint (Szekszárd, szabadon igazolhatóként), Gréczi Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Körmendy Kevin (Balatoni Vasas), Mogyorósi József (UFC Eferding – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Nagy Richárd (Jászberényi FC), Micsinai Miklós (Kazincbarcika), Szalai Vilmos (Vecsési FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Czingráber Máté (Vasas)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-NÉL
Érkezők: Ágh Zoltán (STK Samorín – Szlovákia), Hadházi Dávid (Balmazújváros), Horváth Péter (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Koronczai Benjámin (Dorog), Kulcsár Kornél (ETO FC Győr), Molnár Márk (Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Angyal Zsolt (Haladás, legutóbb ZTE FC, kölcsönben), Bor Dávid (Paksi FC, legutóbb Dorogi FC, kölcsönben), Fehér Zoltán(Haladás, ismét kölcsönbe),Garda Géza(Haladás, ismét kölcsönbe),Gyürki Gergő(Haladás, ismét kölcsönbe), Kokenszky Norbert (Paksi FC), Kővári Róbert (Paksi FC, legutóbb Dorogi FC, kölcsönben), Szőke Dániel (Haladás), Tóth Martin (Haladás, legutóbb Dorogi FC, kölcsönben), Varga Szabolcs (MTK Budapest), Winkler András (Haladás)
Kölcsönből visszatérők:Soós Bence (Haladás, onnan ESMTK)
Az utánpótlásból felkerültek: Harangozó Bence, Holzmann Patrik, Kovács Dominik, Krizsonits Mátyás
Távozók: Csordás Szabolcs (Vecsés), Deme Imre (USC Wallern – Ausztria), Erdélyi László (ETO FC Győr), Eszlátyi István (Békéscsaba), Kapacina Valér (Mosonmagyaróvári TE 1904, szabadon igazolhatóként), Kovács Galavics Donát (Gyirmót FC Győr), Németh Milán (Haladás), Póti Krisztián (Balmazújváros), Tóth Dávid (Haladás), Zimomrja Olekszandr (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nagy Patrik (Haladás, onnan Gyirmót FC Győr), Szellák Soma(Haladás, onnan Dorogi FC, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Albert Ádám(Cegléd),Csillag Dárius(Budaörs), Dvorschák Gábor(Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Gyömbér Gábor (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Kersák Roland (STC Salgótarján), Kovács Dániel(Csákvár, szabadon igazolhatóként),Orosz Márk(Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Romic Danijel (horvát-magyar, Cibalia Vinkovci – Horvátország), Tamási Zsolt (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők: Derekas Zoltán(Ferencváros), Gera Dávid (Ferencváros), János Norbert (Ferencváros), Lakatos István (Ferencváros), Pergel Bence (Ferencváros)
Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (ETO FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók: Bajzát Péter(Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Gengeliczki Gergő(MTK Budapest), Kunsági Roland (szabadon igazolható), Márki Bence (Vecsés), Nagy Olivér(Balassagyarmati VSE, szabadon igazolhatóként), Palásthy Dávid (III. kerületi TVE), Papp Máté(Csákvár), Peszmeg Viktor (Ceglédi VSE), Sándor István (Ceglédi VSE), Szilágyi Péter(Ceglédi VSE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Haris Attila(Ferencváros, onnan Balmazújváros), Jova Levente(Ferencváros, onnan Nyíregyháza), Lovrencsics Balázs(Ferencváros),Lorentz Márton(Videoton, onnan Siófok), Popov Patrik (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED 2011-GA-NÁL
Érkezők: Balázs Richárd (FC Ajka), Beke Péter (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Andrej Causic (horvát-magyar, Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Marko Dinjar (horvát-magyar, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Ikonomou Konstantinos (görög-magyar, SZEOL SC), Mihai Onisor Nicorec (román-magyar, Cigánd, szabadon igazolhatóként), Katona Máté (Haladás), Papp Ferenc (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Szabó Péter (Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Molnár János
Távozók: Andorka Péter (Kaposvári Rákóczi), Farkas Aurél (Szolnoki MÁV FC), Geiger Norbert (Méhkerék), Ikonomou Konstantinos (görög-magyar, Budafok, szabadon igazolhatóként), Jagodics Bence (Balmazújváros), Király Patrik (Békéscsaba), Mészáros Márk (Békéscsaba), Szemerédi Norbert (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők: Angyal Norbert (Cigánd), Berdó Péter (DVSC – kölcsön után végleg), Farkas Aurél (Szeged 2011), Gazsi Tamás (Balmazújváros – kölcsön után végleg), Hrabina Alex (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Jasarevic Mahir (MTE 1904), Katona György (Cigánd), Laczkó Milán (Cegléd), Lakatos Csaba (Ferencváros), Pintér Norbert (Balmazújváros – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Molnár Róbert (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Ágoston Kristóf, Kiss Csaba, Nyerges Arnó
Távozók: Dedics Alex (Körmendi FC, szabadon igazolhatóként), Hajba Tamás (Csorna, szabadon igazolhatóként), Kovács Olivér (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Molnár F. Tamás (Kisvárda) Rokszin Ádám (ETO FC Győr), Tóth Péter (Rákosmente KSK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Csirmaz István (Mezőkövesd), Török Milán (Haladás, onnan Hévíz SK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL
Érkezők: Abu Attila (Budafok), Borvető Áron (Vasas), Búrány Zoltán (SZEOL SC), D'urso Giuliano (Csepel), Havasi Dániel (Szekszárd), Szabó Norman (Ferencváros)
Kölcsönbe érkezők: Króner Martin (ZTE FC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Földi Máté
Távozók: Fehér Zoltán (Gödöllői SK), Majoros Árpád (Pénzügyőr, szabadon igazolhatóként), Németh Gábor (Érd, kölcsön után végleg), ifj. Nyilas Elek (Cegléd, szabadon igazolhatóként), Pallagi Botond (Érd, kölcsön után végleg), Rusvay Gergely (Dunaharaszti), Rácz Márk (Gödöllői SK, kölcsön után végleg), Szenes Bence (Dunaharaszti), Szentpéteri Viktor (MTK Budapest), Tóth Barnabás (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók:Dlusztus András (Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mátyás Zsolt (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Balázs Zsolt (Paksi FC), Tomás Dubek (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Kertész Tamás (Kaposvári Rákóczi), Koszó Balázs (Mosonmagyaróvári TE 1904), Nagy Gábor (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Marek Szabó (FK Senica – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Szemerédi Norbert (Szeged 2011), Vernes Richárd (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Fujsz Richárd (Hévíz SK), Gottfried Dániel (Csákvár), Hársfalvi András (Veszprém)
Az utánpótlásból felkerültek: Horváth Leonárd
Távozók: Daru Bence (Paksi FC, kölcsön után végleg), Hársfalvi András (Videoton FC), Anatolis-Alexis Sundas (görög-román, Füzesgyarmati SK)
Kölcsönbe távozók: Króner Martin (Vác FC), Macher Dávid (Andráshida)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Angyal Zsolt (Haladás), Bobál Gergely (Bp. Honvéd), Deutsch Bence (MTK Budapest), Fadgyas Tamás (MTK Budapest), Jakab Dávid (MTK Budapest), Kovács Gábor (Paksi FC, onnan Csákvár), Oláh Bálint (Diósgyőri VTK), Szatmári István (MTK Budapest, onnan Békéscsaba, ismét kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik