Kétgólos hátrányból állt fel a Csákvár

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2021.11.21. 16:50
null
Egy-egy ponttal gazdagodott mindkét csapat (Fotó: Kricskovics Antal)
A labdarúgó NB II 16. fordulójában a Szentlőrinc kétgólos előnyre tett szert a második félidő közepén, s már már úgy tűnt, mindhárom pontot hazaviszi Csákvárról, mikor a hazaiak két perc alatt felálltak a padlóról, és döntetlenre mentették az összecsapást (2–2). A paprikás hangulatban véget érő találkozó hosszabbításában előbb Kártik Bálint, majd a lefújás után a hazaiak másodedzője, Burányi Tamás kapott piros lapot.


LABDARÚGÓ NB II
16. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–SZENTLŐRINC 2–2 (0–0)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Szigetvári Márk (Varga Gábor, Máyer Gábor)
CSÁKVÁR: Zelizi – Major G., Vaskó, Dulló, Körmendi – Mészáros D. (Kalmár B., 72.), Magyar Zs. – Torvund (Murai, 70.), Kártik, Molnár R. – Takács T. Vezetőedző: Mónos Tamás
SZENTLŐRINC: Hajagos – Erdélyi B., Hesz, Tamás L., Németh M. – Havas, Újvárosi (Biben, 72.) – Harsányi I. (Szinanovics, 72.), Jancsó, Kiss-Szemán (Keresztes, 84.) – Grumics. Vezetőedző: Marian Sluka
Gólszerző: Harsányi I. (0–1) a 66., Szinanovics (0–2) a 78., Takács T. (1–2) a 86., Takács T. (2–2) a 88. percben
Kiállítva: Kártik (reklamálásért) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Mónos Tamás: – Úgy éreztem az első félidőben, hogy kezünkben van a meccs, de szokás szerint a kimaradt helyzetünk után megkontráztak minket, és hátrányba kerültünk. Óriási fegyverténynek tartom, hogy 0–2 után, néhány perc alatt sikerült egyenlítenünk.
Marian Sluka: – A Csákvár nem érdemelt pontot, mi ajándékoztuk meg. Nagyon jól futballoztunk, a játékosok 85 percig mindent megvalósítottak abból, amit elterveztünk, de tudomásul kell venni, nemcsak előre, hanem hátrafelé fegyelmezetten kell játszani mindenkinek.

ÖSSZEFOGLALÓ

A hideg, ködös időben, egyre nehezedő látási viszonyok között megrendezett találkozón az iramra, küzdelemre nem lehetett panaszuk a nézőknek, ám kevés kreativitást vittek a játékba a pályán lévők. Így is volt azonban dolguk a kapusoknak, az első félidőben előbb Zelizi Patriknak kellett tíz másodperc alatt két bravúrt bemutatni, majd Hajagos Tamás mentette ragyogóan Magyar Zsolt bombáját, illetve saját játékostársa, Hesz Olivér életveszélyes perdítését.

A térfélcserét követően nekiesett ellenfelének a vendéglátó, de igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kidolgoznia. A Szentlőrinc viszont amint kiszabadult a szorításból, Harsányi István parádés góljával megszerezte a vezetést. Sőt, Szinanovics Szinan alig tíz perc elteltével megduplázta a vendégek előnyét, 0–2. Úgy tűnt, eldőlt a meccs, ám a hazaiak nem adták fel, és a hajrában két perc alatt egyenlítettek Takács Tamás duplájának köszönhetően. Az utolsó percek paprikás hangulatban teltek, melyhez hozzájárult Szigetvári Márk játékvezető határozatlansága is. 2–2

16. FORDULÓ
November 21.
Vasas–Szombathelyi Haladás 1–0
Nyíregyháza–Budafok 0–0
ETO FC Győr–Békéscsaba 0–1
Szolnok–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–2
Kecskemét–Dorog 2–0
Siófok–Tiszakécske 4–1
Aqvital FC Csákvár–Szentlőrinc 2–2
DVTK–Budaörs 5–0
Ajka–Soroksár 1–2
PMFC–III. Kerületi TVE 0–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC16103330–12+1833
2. Diósgyőri VTK1695231–16+1532
3. Kecskeméti TE1695225–13+1232
4. Szombathelyi Haladás1694319–9+1031
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1684420–10+1028
6. Nyíregyháza Spartacus1666423–22+124
7. ETO FC Győr1665521–18+323
8. Pécsi MFC1664619–15+422
9. FC Ajka1663723–22+121
10. Dorogi FC1663715–23–821
11. Szentlőrinc SE1649320–18+221
11. BFC Siófok1649320–18+221
13. Soroksár SC1654722–28–619
14. Szolnoki MÁV FC1646618–25–718
15. Budafoki MTE1645719–20–117
16. FC Csákvár1636720–25–515
17. Budaörs1636717–28–1115
18. III. Kerületi TVE1635813–26–1314
19. Békéscsaba 1912 Előre1628619–26–714
20. Tiszakécske16221216–36–208
Tamás László (fehérben) jól kamatoztatta az egész meccsen fizikai erejét (Fotó: Kricskovics Antal)
Tamás László (fehérben) jól kamatoztatta az egész meccsen fizikai erejét (Fotó: Kricskovics Antal)

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek.

91. perc: Kártik Bálintot a játékvezető reklamálásért kiállította.

90. perc: Három perc a hosszabbítás.

88. perc: Hajagos Tamás fellökte a labdát elfejelő Vaskó Tamást, a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Takács Tamás magabiztosan lőtte a kapu közepébe, 2–2.

86. perc: GÓL!!! Molnár Rajmund a jobb oldali alapvonal közeléből remekül centerezett, érkezett Takács Tamás és 10 méterről, jobbal a bal felső sarokba bombázott, 1–2.

84. perc: Szentlőrinci csere: Kiss-Szemán helyére Keresztes érkezett.

78. perc: GÓL!!! Az alig néhány perce beállt Szinanovics Szinan gyönyörű góllal növelte csapata előnyét. A jobbösszekötő helyén indulva rávezette a labdát Vaskóra, majd a 16-os vonaláról mesterien tekert a jobb alsóba, 0–2.

72. perc:Mészáros és Újvárosi rúgott össze a felezővonalnál, mindkét játékost le kell cserélni. Előbbi helyére Bencze, utóbbi helyére Biben érkezett. A gólszerző Harsányit Szinanovics váltja a hajrára.

70. perc: Cserélt a Csákvár: Torvund helyére Murai érkezett.

66. perc:GÓL!!! Harsányi lesgyanús helyzetből indulva a tizenhatos bal sarkáról mesteri tekeréssel kilőtte a hosszú felső sarkot, 0–1.

65. perc:Nagy tüzijáték volt a szentlőrinci kapu előtt, de a vendégvédők minden alkalommal önfeláldozóan belevetődtek a labda útjába.

54. perc: Molnár Rajmund tört előre harcosan a jobb oldalon, pontosan játszotta meg Takács Tamást a jobbösszekötő helyén. A hazaiak centere 11 méterről, éles szögből megcélozta a rövid sarkot, Hajagos bravúrral szögletre tisztázott.

50. perc: Torvund és Magyar zavarta össze a vendégek bal oldali védelmét, a belőtt labdát Erdélyi Botond kétségbeesve vágta szögletre a jobb saroknál.

48. perc: Magyar bal oldali szögletét kiemelték a vendégvédők, Major 25 méterről rálőtte, Hajagos a bal saroknál biztosan védett.

46. perc: Elkezdődött a második félidő, csere nem volt egyik oldalon sem.

Szigetvári játékvezető lefújta az első félidőt.

45+1. perc: Tamás kapott sárga lapot, miután a felezővonalnál felrúgta Mészáros Dávidot.

45. perc: Ez csak Hajagoson múlott ... Torvund a tizenhatos jobb sarkáról élesen a kapu elé lőtte a labdát, Hesz bevetődve próbált tisztázni, lábáról úgy perdült fel a labda, hogy a vendégek kapusának nagyot nyújtózkodva a léc alól kellett kitornáznia.

37. perc: Molnár Rajmund két csel után remekül készítette le a labdát Magyar Zsoltnak, aki futtából, 18 méterről kapura tüzelt, Hajagos bravúrral szögletre tolta a léc alá tartó lövést.

Takács Tamás óriási harcot vívott a szentlőrinci védőkkel (Fotó: Kricskovics Antal)
Takács Tamás óriási harcot vívott a szentlőrinci védőkkel (Fotó: Kricskovics Antal)

Egyre jobban sűrűsödik a köd, a felezővonaltól a túlsó oldali szögletzászlót már nem igen látni ...

34. perc: Havas Attila taposott oda Mészáros Dávidnak a felezővonal közelében, jogos a sárga.

27. perc: Kiss-Szemán húzott el a bal oldalon, a tizenhatos sarkától keresztbe lőtte a labdát, Körmendi azonban résen volt és tisztázott a nagy lendülettel érkező Harsányi elől.

17. perc: Torvund kapott sárga lapot, mert akadályozta Hajagost a kirúgásban.

16. perc: Molnár Rajmund 20 méteres, jobb felsőbe tartó lövését Hajagos nagy robinzonáddal mentette.

13. perc:Mit védett Zelizi!!! Kiss-Szemán bal oldali beadását középen rosszul fejelte ki Körmendi, éppen Jancsó elé, aki a tizenegyes pontról rátűzte, Zelizi bravúrral védett, a kipattanót Grumics az ötösről azonnal visszalőtte, Zelizi azonban hihetetlen bravúrral, lábbal szögletre mentett.

Tamás László (fehérben) jól kamatoztatta az egész meccsen fizikai erejét (Fotó: Kricskovics Antal)
Tamás László (fehérben) jól kamatoztatta az egész meccsen fizikai erejét (Fotó: Kricskovics Antal)

6. perc: Harsányi a jobb oldali alapvonalról középre kanalazta a labdát, Zelizi csak tovább paskolni tudta, a hosszún érkezett Németh Márk, de estében csak gyengén, Zelizi kezébe lőtt.

Ahogy besötétedett, a köd szép lassan elkezdett ereszkedni a pálya fölé.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A hazai együttes tiszta kékben, a vendégek fehérben léptek pályára.

Az előző idényben mintha felcserélték volna a hazai pályával járó előnyöket a csapatok: az Aqvital FC a félpályás gólt szerző Daru Bence mesterhármasának is köszönhetően 4–1-re nyert idegenben, ugyanakkor tavasszal a Szentlőrinc vitte haza a három pontot Csákvárról. A 2–1-es sikere alkalmával mindkét gólját az a Torvund Alexander szerezte, aki ma este már a Fejér megyei vendéglátókat erősíti.

A mérkőzés megkezdése előtt egy órával sűrű köd vette körül Csákvárt, ám mindez a sporttelepen egyelőre nem érezteti hatását. Bár hideg van, a látási viszonyok tökéletesek.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy egymással a 17. pozícióban állomásozó Csákvár és a 11. helyezett Szentlőrinc.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik