Fölényesen nyert, és megelőzte riválisát a Csákvár

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 16:50
null
A csákváriak kétszer örülhettek az első félidőben (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)
Az első félidőben remekül játszott, a szünet után pedig küzdőszellemből is jelesre vizsgázott a Csákvár, amely 4–1-es győzelmet aratott a Kazincbarcika ellen a labdarúgó NB II 30. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB II
30. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR
–KAZINCBARCIKAI SC 4–1 (2–0)
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, zárt kapuk mögött. Vezette: Sipos Tamás (Bertalan, Dávid, Hofbauer Roland)
AQVITAL: Markek – Major G. (Tányéros, 80.), Csató, Vaskó, László (Albert, 67.) – Mészáros D. (Daru, 67.), Posztobányi – Kocsis B., Madarász (Nándori, 83.), Mim – Baracskai (Ganbajar, 83.). Vezetőedző: Visinka Ede
KAZINCBARCIKA: Horváth L. – Oltean, Szűcs K., Fótyik, Farkas A. (Tóth-Gábor K., 46.) – Oldal, Toma, Németh T., Mikló – Takács T., Kovác (Korbély, 76.). Vezetőedző: Kriston István
Gólszerző: Madarász (9.), Baracskai (24.), Mim (77.), Ganbajar (88.), ill. Tóth-Gábor K. (55.)
MESTERMÉRLEG
Visinka Ede
: – Először is gratulálok a Barcika szívós, akaratos játékához, ugyanakkor büszke vagyok csapatomra, hogy ilyen kiélezett szituációban, mint amilyenben vagyunk, ilyen jó és eredményes futballal rukkoltunk ki. Volt 2–1-nél egy tíz perc, amikor izgulnunk kellett, de a harmadik gól mindent eldöntött.
Kriston István:– Rosszul kezdtük a meccset, s ez rá is nyomta bélyegét az első félidőre. Szünet után másként jöttünk ki, és meg is szereztük a meccsben tartó szépítést. A kétes szituációból esett harmadik gól azonban lezárta a meccset.

ÖSSZEFOGLALÓ

A bennmaradásért küzdő két együttes közül a vendéglátók készülődhettek nyugodtabban az összecsapásra: két győztes meccsel a lábukban érkeztek a Csákvárhoz, amely öt állandó kezdőjátékosát is nélkülözni volt kénytelen. Az első félidőben ugyan a mezőnyben egyenrangú ellenfelek futballoztak, ám a hazaiak a kapura lényegesen veszélyesebbnek bizonyultak. Már a jogos tizenegyes előtt is remekül felépített támadást vittek végig, második találatuk pedig kimondottan látványosra sikeredett.

A szünet után azonnal kapujához szögezte ellenfelét a borsodi alakulat, s miután Tóth-Gábor Kristóf kilőtte a jobb alsót, meleg pillanatokat éltek át a hazaiak. A hajrá kezdetén azonban jött Mim Gergely,és egy olyan labdát befutva, melyre más el sem indult volna, megszerezte csapata harmadik gólját. A cserejátékosok, Nándori Botond és Ganbold Ganbajar pedig nem sokkal a lefújás előtt összehozták a csákváriak negyedik találatát is.4–1

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC30196566–25+4163
2. Vasas FC30178549–29+2059
3. Gyirmót FC Győr30175839–24+1556
4. Pécsi MFC301510540–19+2155
5. FC Ajka301531255–40+1548
6. Soroksár SC301461043–35+848
7. Nyíregyháza Spartacus30138929–22+747
8. Szombathelyi Haladás301210838–25+1346
9. Budaörs301431349–45+445
10. Szolnoki MÁV FC301110928–30–243
11. ETO FC Győr301181141–31+1041
12. Békéscsaba 1912 Előre301091134–42–839
13. Szeged-Csanád Grosics Akadémia301061430–48–1836
14. Dorogi FC308101226–39–1334
15. Kaposvári Rákóczi FC307121129–43–1433
16. FC Csákvár307101346–53–731
17. BFC Siófok30931840–52–1230
18. Kazincbarcika SC30861624–46–2230
19. Szentlőrinc30861623–45–2230
20. Debreceni EAC30512424–60–3616

 

PERCRŐL PERCRE

Hosszú idő után aratott ismét magabiztos győzelmet a csákvári legénység  (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)
Hosszú idő után aratott ismét magabiztos győzelmet a csákvári legénység  (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)

Vége a mérkőzésnek.

92. perc: Albert István kapott sárga lapot.

88. perc: Daru remekül indított Kocsist a bal oldalon, aki azonnal Nándorihoz passzolt, a néhány perce pályára lépett középpályás a bal oldali alapvonalról pontosan gurított középre, Ganbayar pedig egy lépésről a hálóba passzolt, 4–1.

87. perc: Mim szerelt a jobbhátvéd helyén, majd remekül ívelt a középen meginduló Daru elé, Horváth a tizenhatos vonaláig kifutva mentett előle.

85. perc: Markek Tamás kaypott sárga lapot időhúzásért.

83. perc: Újabb hazai cserék: Madarász és Baracskai le, Ganbayar és Nándori be.

80. perc: Hazai csere: Major Gergőt Tányéros Ádám váltja a hajrára.

77. perc: Mim két méteres hátrányból indult el egy előrevágott labdára, utolérte, mi több lefutotta Olteán, majd a kapujából kilépő Horváth mellett a hálóba gurított, 3–1.

76. perc: Cserél a Barcika: Kovác helyére Korbély érkezett.

67. perc: Kettős hazai csere: Mészáros, illetve László helyére Albert és Daru érkezik.

66. perc: Major beadását Baracskai középről, nagy helyzetben a bal felső mellé fejelte.

63. perc: Tóth-Gábor Kristóf kapott sárga lapos figyelmeztetést, miután a kispad előtt kilökte a pályáról Lászlót.

Sok esetben nem érte utol a barcikai védelem a csákváriakat (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)
Sok esetben nem érte utol a barcikai védelem a csákváriakat (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)

61. perc: Oldal középről, 28 méterről a jobb alsó sarok mellé bombázott.

55. perc: Elcsúszott a hazai gárda védekezése, a szünetben pályára lépett Tóth-Gábor Kristóf a tizenhatos jobb sarkáról kilőtte a hosszú alsót, 2–1.

48. perc: Szűcs Kornél kapott sárga lapot műesés miatt.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. A vendéggárda cserélt, nem jött ki a folytatásra Farkas András, helyét a támadó Tóth-Gábor Kristóf vette át.

Hosszabbítás nélkül vége az első félidőnek.

39. perc: Posztobányi rúgott oda Némethtnek a csákvári kaputól 25 méterre. A sértett szabadrúgása a sorfalban halt el.

33. perc: Mi maradt ki? A barcikai ötösön pattogó labdából előbb László Noel, majd Mim is a kapuba találhatott volna, elkapkodták a helyzetet.

30. perc: Mim vette vissza a labdát a tizenhatos bal sarkánál, pontosan gurított Madarász elé, aki 18 méterről alig tévesztette el a jobb felső sarkot.

27. perc: Németh Tamás nagy erejű, 22 méteres lövését szögletre ütötte Markek Tamás.

Sokkal labda biztosabban játszott az első félidőben az Aqvital  (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)
Sokkal labda biztosabban játszott az első félidőben az Aqvital  (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)

24. perc: Mesterien felépített támadásból növelte előnyét a hazai gárda: Kocsis lefordult őrzőjéről, pontosan tálalt a jobb szélen megiramodó Major elé, aki éles szögből nem kapura lőtt, hanem keményen keresztbe passzolt, érkezett Baracskai és két lépésről az üres kapuba helyezett, 2–0.

20. perc: Oldal balösszekötő helyéről, 24 méterről lőtt szabadrúgását Markek nagy bravúrral, a jobb felső elől ütötte szögletre.

19. perc: Kocsis a jobb oldali vonal mellől kanyarította középre a labdát, a hosszún érkezett Madarász, de csak rábelsőzni tudta, azt pedig biztosan fogta Horváth.

16. perc: Major jobb oldali beadását középen Mim elől Oltean kiemelte, az érkező Madarász 14 méterről a levegőből egyből előtte, nem sokkal a bal felső mellé.

9. perc: Mim indult meg nagy lendülettel a bal oldalon, Oltean a tizenhatos előtt akasztotta, ám Sipos játékvezető előnyszabályt adott, Madarász középre lőtt labdáját a bevetődő Szűcs kézzel állította meg, jogos a tizenegyes. Madarász Márk magabiztosan lőtt a hálóba, 1–0.

8. perc: Takács Tamás birkózta le Csató Martint, ám a gólhelyzetben kilépő Kovác rosszul passzolt és így oda lett a helyzet.

A kék mezes vendégek ritkán veszélyeztették a hazai kaput (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)
A kék mezes vendégek ritkán veszélyeztették a hazai kaput (Fotó: Kriskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)

4. perc: Németh Tamás szabadrúgás felívelését megtolta a nagy szél, így a labda az alapvonalon túl landolt.

1. perc: A vendég Kazincbarcika kezdte a találkozót.

Igazi kiesési rangadót rendeznek ma Csákváron: amelyik csapat itt vereséget szenved, nagyon nehéz helyzetbe kerül. Nem a legjobb előjelekkel készülődnek a hazaiak, meghatározó játékosaik közül Baranyai Ádám még a keretben sincs, a hetek óta sérüléssel bajlódó Daru Bence, Sejben Viktor, Murka Bence és Tányéros Ádám pedig csak a kispadon kezdi az összecsapást.

Köszöntjük kedves olvasóikat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy egymással a két, kiesés ellen küzdő együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik