Mindkét csapat elhibázta a meccslabdát Csákváron

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 17:50
null
Mim Gergelyék az első félidőben kevés veszélyt jelentettek a vendégek kapujára (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap) <br />
A labdarúgó NB II 8. fordulójában gyenge első és kimondottan élvezetes második félidőt láthatott a közönség Csákváron. A hazaiak ugyan vesztes állásból megfordították az eredményt, ám elhibázták a meccslabdát, a győriek éltek a lehetőséggel és megszerezték az egyik pontot.


LABDARÚGÓ NB II
8. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–ETO FC GYŐR 22 (01)
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Tóth II Vencel, Máyer Gábor)
AQVITAL: Auerbach – Major G., Tányéros, Dulló, László – Mészáros D. (Ominger, 46.), Posztobányi (Torvund, 63.) – Komáromi, Mim (Magyar, 75.), Baracskai (Kalmár B., 46.) – Takács T. (Murai, 87.). Vezetőedző: Mónos Tamás
ETO: Ruisz – Kovács K., Lipták (Szimcsó, 12.), Fodor F., Forgács D. (Vernes, 73.) – Kiss M. (Farkas K., 73.), Bagi – Berki (Múcska, 87.), Kulcsár K. (Vincze, 46.), Vitális – Bacsa. Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Kulcsár K. (0–1) a 21., Takács T. (tizenegyesből, 11) a 61., Komáromi (21) a 69., Berki (2–2) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Mónos Tamás:
– Megint bátortalanul, visszafogottan kezdtünk, s ez megbosszulta magát. A második félidőben volt egy jó harminc percünk, amikor fordítottunk, de az utolsó negyedóra megint nem tetszett. Belementünk egy fejetlen rohanásba melynek döntetlen lett a vége.
Klausz László: – A közönség biztos jól szórakozott. Sok helyzet, négy gól, melynek döntetlen lett a vége.

ÖSSZEFOGLALÓ

Gyenge első félidőt produkáltak a csapatok, a kapuk alig forogtak veszélyben. Az egyetlen komoly lehetőséget Kulcsár Kornél rutinosan gólra váltotta. A szünet után egy felpaprikázott Csákvár tért vissza a pályára, s megérdemelten fordította meg az eredményt. Az utolsó negyedórában aztán őrült rohanás volt a pályán. A hazaiak nem tudták lezárni a meccset, a győriek pedig éltek a lehetőséggel és egyenlítettek.

Az ETO a hajrában mentett pontot (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Az ETO a hajrában mentett pontot (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

8. FORDULÓ
Szeptember 15.
Soroksár–III. Kerületi TVE 2–1
Budaörs–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–4
Szentlőrinc–Dorog 0–0
Vasas FC–Pécsi MFC 1–0
Kecskeméti TE–Budafoki MTE 1–0
BFC Siófok–Szolnoki MÁV FC 3–2
Aqvital FC Csákvár–ETO FC Győr 2–2
Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus 4–2
FC Ajka–Békéscsaba 2–1
Szombathelyi Haladás–Tiszakécske 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Szombathelyi Haladás853 9– 2 +718
2. Vasas FC852117– 8 +917
3. Kecskeméti TE852116– 8 +817
4. Nyíregyháza Spartacus852119–12 +717
5. Diósgyőri VTK843114– 9 +515
6. Dorogi FC8413 9–10 –113
7. Szentlőrinc SE82611– 7 +412
8. Budafoki MTE832314–10 +411
9. Szeged-Csanád Grosics Akadémia832310– 6 +411
10. Szolnoki MÁV FC732212–13 –111
11. ETO FC Győr825113–10 +311
12. Pécsi MFC8233 7– 9 –2 9
13. Soroksár SC823313–17 –4 9
14. BFC Siófok8161 8– 8 0 9
15. FC Ajka8224 7–12 –5 8
16. Budaörs813410–18 –8 6
17. FC Csákvár7124 6–10 –4 5
18. III. Kerületi TVE8125 5–16–11 5
19. Békéscsaba 1912 Előre835 9–15 –6 3
20. Tiszakécske826 8–17 –9 2

Vége a találkozónak.

91. perc: Vincze kapott sárga lapot miután durván felvágta Komáromit.

Három perc a hosszabbítás.

87. perc: Vitális kapott sárga lapot, miután buktatta Magyart.

87. perc: Takács Tamást Murai Márk váltotta

86. perc: Utolsó győri csere: Berki helyére Múcska érkezett.

85. perc: Magyar Zsolt 25 méterről lövésre szánta el magát, labdáját a bal oldali léc hárította.

83. perc: Vernes a bal oldalról pontosan emelt a nagy lendülettel érkező Berki elé, aki az ötösre bevetődve a jobb sarokba helyezte a labdát, 2–2.

81. perc: Ominger lábában volt a harmadik csákvári találat ... Egyedül vezette a labdát Ruiszra, ám könnyelműen 10 méterről a kapus kezébe emelte.

75. perc: Mónos Tamás is vált: Mim helyére Magyart küldi a pályára.

73. perc: Kettős győri csere: Kiss Mátét és Forgács Dávidot Farkas Kesző és Vernes Richárd váltotta.

69. perc: Ominger forintos labdával indította a kezdőkörből Komáromit, aki egészen az ötös jobb sarkáig vezette a labdát, majd kilőtte a rövid sarkot, 2–1.

67. perc: Mi maradt ki? Szimcsó pontosan gurított keresztbe a kapu előtt a jobb oldali alapvonalról, a hosszún egyedül Vitális érkezett, még azt is megnézhette, hova akarja lőni, de három méterről éppen a visszavetődő Auerbachba bombázta a labdát.

A győri védők a második félidőben nem bírtak Komáromi Györggyel (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A győri védők a második félidőben nem bírtak Komáromi Györggyel (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

 

63. perc: Hazai csere: a védő Posztobányi helyére a támadó Torvund érkezett.

61. perc: Mim remekül lépett ki a jobbösszekötő helyén, átemelte a labdát a kivetődő kapus felett, aki buktatta. Tizenegyes, melyet Takács Tamás higgadtan értékesített, 1–1.

58. perc: Berki 8 méteres fejese nem sokkal kerülte el a csákvári kapu bal sarkát.

52. perc: Kalmár Benedeket találta meg Komáromi a jobb oldalról, a fiatal szélső egy csel után, 10 méterről a léc fölé lőtt.

51. perc: Komáromi a jobb oldali vonaltól indulva kettőt tolt a labdán befelé, majd 25 méterről megcélozta a bal alsót. Ruisz óriási bravúrral szögletre mentett. A jobb oldali sarokrúgás után a hosszún egyedül felejtett Tányéros senkitől sem zavartatva, három lépésről a bal alsó mellé fejelt.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Három csere is történt: Mészáros és Baracskai helyére Ominger és Kalmár érkezett, míg Kulcsárt Vincze váltotta.

Vége az első félidőnek.

45+1. perc: Komáromi a tizenhatos jobb sarkáról szabadrúgásból célozta meg a győri kaput, Ruisz kiöklözte a bal sarokra tartó labdát.

Egy perc a hosszabbítás.

44. perc: Bacsa könyökölte le Tányérost, jogos a sárga.

43. perc: Komáromi a jobb oldali vonaltól indulva jó cselekkel verekedte be magát a tizenhatoson belülre, ballábas lövése azonban erőtlennek bizonyult.

42. perc: Bacsa 16 méteres lövését Tányéros messziről becsúszva blokkolta.

38. perc: Dulló csúszott rá Kulcsár lábára a csákvári kaputól 25 méterre. Sárga. A sértett szabadrúgása a kapu fölött szállt el.

37. perc: Komáromi lökte fel Berkit, újabb sárga.

36. perc: Ezúttal Kiss Máté szállt bele Komáromiba, ez is sárga.

35. perc: Forgács buktatta Komáromit, sárga.

35. perc: Komáromi okosan gurított vissza a jobbösszekötő helyén érkező Mim elé, aki 15 méterről, ballal eltekerte a hosszú sarok irányába, nem sokat tévedett.

29. perc: Komáromi emelt át okosan a hosszúra a tizenhatos jobb oldaláról, Baracskai azonban tiszta helyzetben rosszul találta el a labdát, mely így visszaszállt a feladóhoz…

A zöld mezes győriek egyetlen helyzetüket gólra váltották az első félidőben (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A zöld mezes győriek egyetlen helyzetüket gólra váltották az első félidőben (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

 

21. perc: Kovács Krisztián a jobb oldali alapvonalról pontosan gurított vissza az ötös sarkára, a berobbanó Kulcsár pedig jobbal okosan a bal felsőbe belsőzte a labdát, 0–1.

19. perc: Mim futtából, 25 méterről óriási löketet eresztett meg, Ruisz nagy nehezen a léc fölé ütötte a labdát.

A csere miatt át kellett szervezni védelmét Klausz Lászlónak, Bagi lépett vissza a védelem közepére, Szimcsó pedig a jobb szélen kapott lehetőséget.

12. perc: Kényszerű győri csere: a megsérült Lipták helyére Szimcsó érkezett.

7. perc: Major kapott remek labdát a jobb oldalon, az alapvonalról laposan visszalőtte a labdát, Mészáros azonban középen, a tizenegyespontnál a lövés pillanatában elcsúszott ...

2. perc: Komáromi szöglete után röviden mentettek a vendégek, Mim azonnal visszaemelte Baracskai elé, aki a balösszekötő helyéről, 8 méterről lőtt, Ruisz vetődve hárított.

1. perc: Ünnepélyes kezdőrúgással kezdődik a találkozó, a 4 éves Suppa Benett születésnapjára kapta a lehetőséget nagymamájától. A hazaiak tiszta sárgában, a vendégek zöldben léptek pályára.

PERCRŐL PERCRE

Négy hónap után ma este fogadhatja ellenfelét először hazai környezetben a csákvári gárda az őszi idényben. Centerpályájának felújítása ugyanis nem volt tovább elodázható a nyáron - új alácsövezést, fűtést, gyepszőnyeget, illetve erősebb világítást kapott a játéktér -, emiatt felcsúti albérletbe kényszerült az elmúlt meccseken.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Lássuk, mire megy az előző négy meccsén nyeretlen Csákvár a legutóbb a DVTK ellen ikszelő ETO-val.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik