Tóth László először irányít felnőtt csapatot (Fotó: Domonkos Sándor Bálint)

„Ez a keret teljesen más, mint a bajnokcsapat. Tíz-tizenegy játékos, azaz a mag marad meg és köréjük építjük az új NB II-es együttest” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a Budafokról érkező Tóth László, aki az NB III Közép csoportját veretlenül megnyerő Aczél Zoltán helyét vette át a HR-Rent Kozármislenynél.

„A legkisebb költségvetéssel vágunk neki az új idénynek. A taktika derüljön ki a pályán, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a költségvetésben jelentkező különbséget eltüntessük a pályán” – húzta alá Tóth László, aki kozármislenyi kinevezése előtt BMTE asszisztens edzőjeként tevékenykedett, s most irányít először felnőtt NB II-es csapatot, azaz számára is sok kihívást tartogat a 2022–23-as idény.

„Szeretném bizonyítani, hogy az utánpótlásban elért sikerek nem voltak véletlenek és helyem van a felnőtt labdarúgásban. Nagyon szeretném, ha sikeresek lennénk a Kozármislennyel” – mondta Tóth László.

„A vezetőség célja a bennmaradás és ezzel teljes mértékben elégedettek lennénk, de ha sikerült jobb helyezést elérni az már abszolút plusz lenne. Az elsődleges a bennmaradás kivívása, azonban nagyon nehéz dolgunk lesz” – tette hozzá Tóth László.

A másodosztály újonca egyébként már több új szerzeményt is bejelentett, hiszen a komoly NB I-es múlttal rendelkező Bartha László és Kulcsár Kornél, az MTK-tól kölcsönbe érkező Clinton Osei, valamint szintén a fővárosi kék-fehérektől érkező Guth Ádám és a Ferencváros tartalékcsapatától érkező Vogyicska Balázs is a Baranya megyeieknél folytatja pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők:  Bartha László (Kecskemét), Clinton Osei (MTK –  kölcsönbe), Guth Ádám (MTK II), Kulcsár Kornél (Budafok), Vogyicska Balázs (FTC II)
Távozók: Kozics Barna (III. Kerület), Wittrédi Dávid (III. Kerületi TVE), Horvát Gábor (?), Kiszely Dominik (?), Loch Péter (?), Pacéka Norbert (?), Takács Martin (?)