NB II: „A nyáron még mi sem gondoltuk ezt”

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 09:43
null
Halmai Ádám (fehérben) önbizalom-növelő gólokat szerzett az idényben (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)
Vasárnapi csúcsrangadó: az NB II meglepetéscsapata, a Budaörs a listavezető DVSC-t fogadja.

 

Nincs abban semmi meglepő, hogy az NB II-es bajnokság első köre után a Debreceni VSC hátát nézi a mezőny, arra viszont aligha számított bárki, hogy a Budaörs áll majd a második helyen. Az előző kiírásban 11. helyezett volt az együttes, amikor a koronavírus miatt vége lett az idénynek. Senki sem gondolta, hogy kilenc hónappal később a budaörsiek futballja jelenti a „slágert” a másodosztályban. A menetelésben jelentős szerepe van a házi góllövőlistát Pethő Bencével holtversenyben hét góllal vezető Halmai Ádámnak, az 57-szeres válogatott Halmai Gábor fiának. A 19 éves középpályást a Mol Fehérvár adta kölcsön, és második felnőttidényében egyre érettebben futballozik.

„A nyáron még mi sem gondoltuk, hogy ilyen jól alakul az őszünk – mondta lapunknak Halmai Ádám.  – Minden mérkőzésnek úgy mentünk neki, hogy meg akarjuk nyerni, és ez felettébb sokszor sikerült. Már az előző idényben is a klubnál voltam, de akkor a nagy játékosmozgás miatt nem voltunk annyira egységesek, mint most. Néha megfordul a fejünkben, milyen jó lenne feljutó helyen végezni, noha azzal is tisztában vagyunk, hogy nem tudjuk, mikor lesz kész a stadionunk. Mindenesetre a második körnek a második helyről vágunk neki, minél több meccset meg akarunk nyerni, aztán majd a végén eldől, ez mire elegendő.”

A bajnokságban eddig a Budaörs aratta a legtöbb győzelmet, ám ahhoz, hogy tizenháromról tizennégyre jusson, vasárnap a listavezető Debreceni VSC-t kellene felülmúlnia. A bajnokság első fordulójában fordított párosításban a Loki nyert 1–0-ra, de ha vasárnap Tatabányán hazai siker születik, a két csapat helyet cserél a táblázaton.

„Nagyon nehéz mérkőzés következik, hiszen a DVSC az élvonalban is megállná a helyét – folytatta Halmai Ádám. – Érdekes de a bajnokságban egyetlen döntetlenünk sincs, ugyanakkor tizenháromszor nyertünk, újabb három ponttal pedig átvennénk a vezetést. Sokszor mondják, a futball azért is szép, mert bármi megtörténhet. És hogy egy év alatt mennyit változott velem a világ? A tavalyi volt az első évem a felnőttek között, még nem éreztem magam igazán komfortosan. Mostanra megnőtt az önbizalmam, többször hozok jó döntést az ellenfelek kapuja előtt.”

NB II – élő eredménykövető
20. FORDULÓ
13.00:
DEAC–Soroksár SC – élőben az NSO-n!
13.00: Dorogi FC–Pécsi MFC – élőben az NSO-n!
13.00: WKW ETO FC Győr–FC Ajka – élőben az NSO-n!
13.00: Békéscsaba 1912 Előre–Szeged-Csanád Grosics Akadémia – élőben az NSO-n!
13.00: Szentlőrinc–Szolnoki MÁV FC, Kozármisleny – élőben az NSO-n!
13.00: Aqvital FC Csákvár–Gyirmót FC Győr – élőben az NSO-n!
17.00:
Nyíregyháza Spartacus FC–Kaposvári Rákóczi FC – élőben az NSO-n!
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Vasas FC – élőben az NSO-n!
19.30: Budaörs–Debreceni VSC, Tatabánya – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 19 12 6 1 42–12 +30 42
2. Budaörs 19 13 6 35–19 +16 39
3. Pécsi MFC 19 10 6 3 24–11 +13 36
4. Vasas FC 19 10 6 3 31–19 +12 36
5. Gyirmót FC Győr 19 11 2 6 23–16 +7 35
6. Szombathelyi Haladás 19 8 6 5 28–18 +10 30
7. Soroksár SC 19 8 5 6 29–23 +6 29
8. Szolnoki MÁV FC 19 7 7 5 19–20 –1 28
9. Nyíregyháza Spartacus 19 8 3 8 18–19 –1 27
10. FC Ajka 19 8 2 9 33–29 +4 26
11. ETO FC Győr 19 7 5 7 29–22 +7 26
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 19 7 3 9 18–28 –10 24
13. Békéscsaba 1912 Előre 19 6 6 7 19–26 –7 24
14. BFC Siófok 19 7 2 10 27–31 –4 23
15. Kaposvári Rákóczi FC 19 5 6 8 20–29 –9 21
16. Szentlőrinc 19 6 2 11 17–32 –15 20
17. Dorogi FC 19 5 5 9 18–28 –10 20
18. Kazincbarcika SC 19 5 4 10 15–28 –13 19
19. FC Csákvár 19 3 6 10 29–42 –13 15
20. Debreceni EAC 19 3 16 15–37 –22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik