NB II: a Honvédtól és a Rákosmentétől igazolt a Szentlőrinc

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 21:32
null
Erdélyi Botond 65 mérkőzésen lépett pályára eddig az NB II-ben (Fotó: szentlorincse.hu)
A jobbhátvédként bevethető Erdélyi Botond és a csatár Bányai Péter is a labdarúgó NB II-ben szereplő Szentlőrinchez igazolt – tájékoztatott a klub honlapja.

A 22 éves Erdélyi Botond az előző évad első felét Siófokon töltötte kölcsönben, a tavaszi szezont azonban már a Honvéd második csapatánál. A fővárosiakat elhagyó jobbhátvéd eddig 65-ször lépett pályára a másodosztályban.

„A szentlőrinci klub ajánlata nagyon szimpatikus volt, szeretném itt tovább növelni az NB II-es meccseim számát. Természetesen minél több időt akarok a pályán tölteni. Magabiztos, stabil, kiegyensúlyozott játékot várok a Szentlőrinctől. Ha ez megvalósul, akkor biztosan jönnek a jó eredmények is: a bennmaradás a cél, de szerintem a középmezőnyt is megcélozhatjuk” – mondta el a klub honlapján Erdélyi, aki a középpályán és szélsőként is bevethető.

Bányai Péter az NB III-ban szereplő Rákosmentétől érkezett a Szentlőrinchez. A 20 éves támadó 11 góllal zárta az előző évadot.

„Tizenhat éves koromban már a felnőttcsapathoz kerültem a Rákosmenténél, az előző szezont pedig gyakorlatilag végig a pályán töltöttem.Több ajánlatom is volt a harmadosztályból, de inkább a Szentlőrincet választottam, mert ki akarom próbálni magam az NB II-ben, meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes. Tudom, hogy itt szívesen szavaznak bizalmat a fiatal játékosoknak, ezért úgy érzem, ez a csapat kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy felhívjam magamra a figyelmet! Szeretnék sokat játszani, jó teljesítménnyel és persze minél több góllal akarom segíteni a csapatot abban, hogy elérje a célját, és bennmaradjon. Nagyon örülnék neki, ha ez minél előbb sikerülne” – nyilatkozta Bányai.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők: Aszalós András (kölcsönből vissza, Szekszárd), Bányai Péter (Rákosmente), Erdélyi Botond (Bp. Honvéd), Grumics Miroszláv (szerb-magyar, Szeged), Németh Márk (PMFC), Prokop Rostislav (szlovák-magyar, Iváncsa), Tamás László (Szolnok), Ujvárosi Ádám (Vasas – kölcsön után ismét kölcsönbe)
Távozók: Babinszky Bence (MTK – kölcsönből vissza), Cenaj Drilon (albán-magyar, ?), Dulló Martin (Csákvár), Forgács Dávid (Paks – kölcsönből vissza, onnan ETO FC Győr), Frőhlich Roland (BVSC), Hleba Tamás (Nyíregyháza), Kapronczai Gergő (MTK – kölcsönből vissza, onnan Budaörs, kölcsönbe), Kovács Dávid Szilveszter (Kazincbarcika), Nagy Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Nemanja Nikics (szerb-magyar, ?), Sili Luka (szerb-magyar, III. Kerületi TVE – kölcsönből vissza), Srdjan Matics (szerb-magyar, ?), Mervó Bence (Budafok – kölcsönből vissza), Molnár Róbert (Szolnok), Pacéka Norbert (?), Slakta Balázs (?), Torvund Alexander (Mezőkövesd, kölcsönből vissza, onnan Csákvár kölcsönbe), Tóth Márk (?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik