NB II: a Diósgyőrből távozó védő Pécsen kötött ki

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 12:00
Tegnap, az átigazolási időszak utolsó napján távozott a DVTK-től a 28 éves Szeles Tamás, aki a szintén a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC-ben folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.



Szeles Tamás a DVTK-tól Pécsre szerződött (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)
Szeles Tamás a DVTK-tól Pécsre szerződött (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)


A középső védőként és védekező középpályásként is bevethető Szeles Tamás Salgótarjánban született, ott kezdett focizni, majd 14 évesen a Haladás figyelt fel a tehetségére. Szombathelyen már 18 éves kora előtt bemutatkozott az első csapatban a Ligakupa-sorozatban, és az élvonalban is leülhetett a kispadra, játéklehetőséget azonban jobbára a zöld-fehérek második együttesében kapott.

2013-ban hazatért Salgótarjánba, ahonnan egy év után Mezőkövesdre igazolt. A dél-borsodi együttest hét idényen keresztül szolgálta, ez idő alatt tagja volt a 2015–16-os kiírás végén az NB I-be feljutó, a 2019–20-as NB I-es bajnokságban negyedik helyezett, illetve a 2020-ban Magyar Kupa-döntőt játszó csapatnak is. Meccseit tekintve eddig az NB I-ben 73, míg a másodosztályban 90 találkozón játszott. A sokat tapasztalt labdarúgó legutóbb az NB II-es DVTK-ban szerepelt, de tegnap távozott a miskolciaktól.

Az utóbbi napokban felgyorsultak az események és örülök, hogy a klubnál számolnak velem – mondta a klubhonlapon Szeles Tamás. – A szezon eddigi meccseit látva bizakodó vagyok, nagyon jól indult a bajnokság, azon leszek, hogy segítségére legyek a csapatnak. A sérülések szerencsére elkerültek, kisebb kihagyás miatt ellenben van némi lemaradásom. Igyekszem elsajátítani a taktikai utasításokat és mihamarabb a megfelelő erőállapotba kerülni azért, hogy a szakmai stáb számoljon velem a pályán.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Harsányi István (Szentlőrinc), Kesztyűs Barna (Paksi FC – kölcsönbe), Kocsis Bence (Paksi FC – kölcsönbe), Kovács Péter (Szolnok), Makrai Gábor (DVTK),Mayer János (Puskás Akadémia FC), Szeles Tamás (DVTK), Takács Zsombor (BVSC-Zugló),Terbe Botond (Vasas), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd, legutóbb Haladás – kölcsönben)
Távozók
:
Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA), Bukrán Erik (Békéscsaba), Dávid Zoltán (NK Nafta Lendva – Szlovénia), Archie Hawkins (angol, Pécsi EAC), Hursán György (Haladás),Károly Bálint (?), Keresztes Barna (kozármislenyi kölcsön után Pécsi EAC), Króner Martin (Soroksár), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC), Preklet Csaba (III. Kerületi TVE),Sági Milán (Kecskemét), Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönből vissza), Vukman Donát (Majosi SE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik