NB II: a Csákváré a Vidi-támadó; horvát játékost igazolt a ZTE

Vágólapra másolva!
2018.07.12. 17:38
Dübörög az átigazolási piac, több NB II-es klub is új érkezőt jelentett be. A Csákvár kölcsön után végleg megszerezte a Mol Vidi FC saját nevelésű labdarúgóját, Sejben Viktort, míg a ZTE Eszékről szerződtetett horvát középpályást.

Sejben Viktor már az előző szezonban is Csákváron szerepelt, ám akkor még csak kölcsönben játszott az NB II-es együttesben. A 22 esztendős csatár – aki tíz NB I-es meccsen kapott lehetőséget a Vidiben, és egy gólt szerzett – kölcsönszerződése június 30-án lejárt, ám a Csákvárnak sikerült megegyeznie a fehérvári klubbal Sejben végleges szerződtetéséről.

A Gyirmót szerződéshosszabbítást jelentett be, a korábbi utánpótlás-válogatott védő, Présinger Ádám két évvel megtoldotta a nyáron lejáró megállapodását.

A következő szezont is a Kazincbarcikánál tölti kölcsönben a Budapest Honvéd játékosa, Raul-Ioan Palmes, a több poszton is bevethető futballista az előző bajnokságban 32 mérkőzésen két gólt szerzett.

Horvát nemzetiségű, de magyar felmenőkkel is rendelkező labdarúgót igazolt a ZTE. A zalaegerszegi klub egy plusz egy évre szóló szerződést kötött Aljosa Vojnoviccsal, aki az élvonalbeli Osijeket hagyta el a magyar csapat kedvéért. A 32 esztendős középpályás az eszékiek saját nevelésű játékosa, 2007-ben hagyta el először a klubot, majd 2015-ben és 2016-ban is visszatért, míg a legutóbbi idényt az NK Istránál töltötte kölcsönben. Az utánpótlás-válogatottban 14-szer szerepelt, a felnőtteknél azonban nem mutatkozott be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Farkas Aurél (Szolnok), Sejben Viktor (Videoton II – kölcsön után végleg)
Távozók: Bokros Szilárd (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Ivor Horvat (horvát, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Király Botond (Vasas – kölcsönből vissza), Major Barnabás (szabadon igazolható), Máté János (Szeged 2011), Molnár Tibor (szabadon igazolható, Cegléd?), Oldal Tibor (Cegléd), Polonkai Attila (befejezte pályafutását), Rétyi Tamás (szabadon igazolható, Cegléd?), Tar Zsolt (ETO FC Győr)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Fótyik Dominik (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Krausz Raul (román, ASU Poli – Románia), Lukács Raymond (román-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Olasz Dénes (Szolnoki MÁV FC), Raul-Ioan Palmes (román, Bp. Honvéd – kölcsönbe), Sergiu Oltean (román-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Toma György (ukrajnai, Kisvárda, legutóbb kölcsönben Cigánd), Tóth László (Szolnoki MÁV FC)
Távozók: Boros Gábor (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Engel Alex (szabadon igazolható), Hegedűs Dávid (Kaposvár), Kristófi Sándor (szabadon igazolható), Lőrincz Patrik (Eger SE), Murai Márk (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Orovecz Ádám (Balmazújváros – kölcsönből vissza), Sigér Ákos (Cegléd, szabadon igazolhatóként)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Aljosa Vojnovic (horvát, NK Osijek – Horvátország), Balázs Zsolt (BFC Siófok – kölcsönből vissza), Gajdos Zsolt (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Gergényi Bence (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Kiss Máté (Gyirmót), Kulcsár Kornél (Mosonmagyaróvár), Macher Dávid (NK Nafta Lendava – Szlovénia, kölcsönből vissza), Madarász Márk (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Novák Csanád (Mezőkövesd – kölcsönbe), Szépe János (szlovákiai, MTE 1904), Végh Gábor (Santarcangelo Calcio – Olaszország, kölcsönből vissza), Zöldesi Illés (Kisvárda – kölcsönbe)
Távozók: Fodor Ákos (Kisvárda – kölcsönből vissza), Forgács András (?), Jelena Richárd (Paksi FC – kölcsönből vissza), Lencsés Balázs (Videoton – kölcsönből vissza), Nagy Tamás (Nyíregyháza), Patvaros Zsolt (szabadon igazolható), Paudits Patrik (Dorog), Polényi Gábor (Nyíregyháza), Szappanos Péter (Mezőkövesd), Vernes Richárd (DVTK, szabadon igazolhatóként), Végh Gábor (Budaörs)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik