NB II: a Balaton északi partjáról a déli partra került a kapus

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 12:58
A nyár közepén a labdarúgó NB III-ban szereplő Balatonfüredi FC-nek adta kölcsön Szmola Bálintot anyaegyesülete, a Vasas, de a 20 éves kapus mindössze két hónapot töltött a füredieknél és máris továbbállt az NB II-es Siófokhoz – számolt be róla a másodosztályú klub honlapja.


Szmola tehát nem töltötte ki egyéves kölcsönjátékát Balatonfüreden, a kapus az NB III-as klubnál mindössze két hónapot töltött el, ezalatt 5 bajnokin védett. Kölcsönszerződését felbontották, majd rögtön ezután a Siófok végleg megszerezte játékjogát a Vasastól. A fiatal játékos egy évre írt alá Siófokon.
Szmola tehát nem töltötte ki egyéves kölcsönjátékát Balatonfüreden, a kapus az NB III-as klubnál mindössze két hónapot töltött el, ezalatt 5 bajnokin védett. Kölcsönszerződését felbontották, majd rögtön ezután a Siófok végleg megszerezte játékjogát a Vasastól. A fiatal játékos egy évre írt alá Siófokon.

Örülök a lehetőségnek, amelyet szeretnék megragadni – mondta a klub honlapjának a 20 esztendős kapus. – Sok sztárjátékos, válogatott labdarúgó került a másodosztályba, úgyhogy nemcsak nekem, hanem a csapatnak is nagy lehetőség az, hogy erős csapatok ellen megmutassuk magunkat. Siófokon pont a kapustársammal vagyok jóban, Hutvágner Gergellyel együtt nevelkedtünk négy évig az MTK-ban. Mindketten külföldre kerültünk, ő Olaszországba, én Németországba, de azalatt is tartottuk a kapcsolatot. Én két évet az 1860 Münchennél, majd fél évet Deisenhofenben töltöttem, végül egy évig Augsburgban voltam utánpótlás-játékos.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Benke András (Hévíz – kölcsönből vissza), Cipf Dominik (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Deutsch Bence (MTK Budapest – szabadon igazolhatóként), Erdélyi Botond (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Gaál Bálint (ETO FC Győr), Hajnal Gergely (Bp. Honvéd-MFA), Hutvágner Gergely (Sampdoria – Olaszország, kölcsön után végleg), Horváth Milán (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Kecskés Tamás (Paksi FC), Lapos Máté (Bicske – kölcsönből vissza), László Dávid (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Medgyesi Márk (Vasas Kubala Akadémia), Polényi Gábor (Békéscsaba), Szmola Bálint (Vasas, balatonfüredi kölcsön után), Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd – kölcsönbe)
Távozók: Beliczky Gergő (Dorog), Bencze Márk (Mezőkövesd), Benke András (II. Kerület UFC), Bora György (Békéscsaba), Csibra Dániel (hévízi kölcsön után Hidegkúti SC), Csilus Tamás (Haladás), Horváth Attila (Tiszakécske), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Kővári Róbert (Paksi FC – kölcsönből vissza), Lencsés Bálint (Bicske), Lorentz Márton (Paksi FC), Molnár Péter (Puskás Akadémia II), Németh János (Bicske – kölcsönbe), Remili Mohamed (III. Kerületi TVE), Réti Patrik (Gyirmót FC Győr, majd visszavonult), Török Dávid (Bicske – kölcsön után végleg)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik