Feljutott a Kisvárda is, ötöt vágott a ZTE a bajnok MTK-nak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 16:55
A labdarúgó NB II 36. körét rendezték vasárnap. A nap rangadóján a Békéscsaba 0–1-ről fordítva múlta felül a Nyíregyházát. Kisvárdán a feljutást ünnepelhették, hiszen a Szeged 2011 elleni döntetlennel már biztosan megvan a második hely Kondás Elemér együttesének. A kiesés ellen küzdő csapatok közül idegenben tudott nyerni a Budafok és a Kazincbarcika, az Óvár pedig otthon kiütötte a Gyirmótot. A forduló záró mérkőzésén az utolsó előtti ZTE 5–4-re verte a már bajnok MTK-t.
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

Eldőlt, hogy a Kisvárda a második helyen végez, s így az MTK mellett ősztől a szabolcsi kisváros csapata is az első osztályban szerepelhet – története során először. Kondás Elemér együttesének ehhez vasárnap már egy döntetlen is elég volt hazai pályán a Szeged 2011 ellen. Az első félidőt kicsit túlizgulta a várdai gárda, amely a fordulást követően Hej Viktor találatával előnyhöz jutott, ezt a szegediek Germán Tamás tizenegyesével egyenlítették ki. Ezt követően már csak a döntetlen megtartására törekedtek Brana Ilicsék, ami sikerült is nekik, s az 1–1 tulajdonképpen a kiesés elől menekülő Szeged 2011 számára is jó eredmény.

A harmadik hely volt a tét a Békéscsaba–Nyíregyháza rangadón, amelyen egy szöglet utáni kavarodásból Kártik Bálint révén a vendégek szereztek vezetést, ám előnyüket még tíz percig sem tudták megtartani. Szünet után a csabaiak házi gólkirálya, Birtalan Botond kétszer is megvillant, így a viharsarkiak győzelmüknek köszönhetően öt pontra növelték előnyüket a Szparival szemben. Ez azt jelenti, hogy az ötödik helyre visszacsúszó Nyíregyházának már csak matematikai esélye maradt arra, hogy a dobogón végezzen.

A kieséstől fenyegetett alakulatok közül a Budafok és a Kazincbarcika is vendégként tudott nyerni, előbbi a közvetlen rivális Szolnok, utóbbi a Siófok pályáján, így mindkettőjük bennmaradási esélye megnőtt, miközben a Tisza-partiak kieső helyre csúsztak vissza.

A Mosonmagyaróvár sokáig gól nélküli ikszre állt odahaza a Gyirmót ellen, ám Várhídi Péter együttese az utolsó 20 percben három gólt is berámolt, így a hátralévő két fordulóban már egy pont is elég neki az NB II-es tagság megőrzéséhez.

Cegléden ért el döntetlent a Dorog, s ennek köszönhetően már semmiképpen sem eshet ki – még akkor sem, ha a fennmaradó két mérkőzését elveszíti.

Még nem lélegezhet fel viszont a Csákvár, amely egy hajrában kapott góllal maradt alul otthon a Soroksárral szemben, és visszazuhant a 16. pozícióba.

Csak a házigazdák számára volt tétje az ETO–Sopron találkozónak, ennek ellenére ez a 90 perc sem szűkölködött a gólokban (3–2). A már tuti utolsó vendégeket dicséri, hogy ők érték el a meccs első találatát, a szünet után pedig egyenlíteni tudtak – bár végül ismét pont nélkül maradtak.

A Budaörs a Vác ideiglenes otthonában, a Hévízi úton elért remijével pontszámban beérte a Nyíregyházát, sőt, jobb gólkülönbségével meg is előzte, s már a negyedik a tabellán.

LABDARÚGÓ NB II
36. FORDULÓ

ZTE FCMTK 5–4 (2–2)
Zalaegerszeg, 1130
néző. Vezette: Pintér Csaba (Szabó Péter, Hofbauer Roland)
ZTE:
Kovács Z. – Polényi, Forgács, Devecseri, Lencsés (Fodor Á., 91.) – Nagy T., Hudák M., Horváth K., Szökrönyös (Fujsz, a szünetben), Babati – Vernes (Jelena, 87.). Vezetőedző: Artner Tamás
MTK:
Fadgyas – Bori, Balogh B., Gengeliczki, Deutsch – Borbély (Vass Á., 68.), Kulcsár T. (Vass P., 68.), Schäfer, Hrepka (Kanta J., 68.), Takács R. – Lencse. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző:
Babati (1–0) a 16., Deutsch (1–1) a 19., Hrepka (1–2) a 21., Vernes (2–2) a 42., Kulcsár T. (2–3) az 54., Vernes (3–3) az 59., Vernes (4–3) a 66., Babati (5–3) a 75., Balogh B. (5–4) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Artner Tamás:
– Gratulálok a csapatomnak, sok helyzetet dolgoztunk ki, gólgazdag találkozón nyertünk, s ezzel életben tartottuk magunkat. Remélem, ez a siker átlendít bennünket a holtponton.
Feczkó Tamás:
– Rúgtunk négy gólt idegenben, mégis pont nélkül távozunk. Öt gólt kaptunk, de még legalább ennyit rúghatott volna az ellenfél. Mindkét szurkolótábornak elismerés, nagyszerűen buzdították kedvenceiket.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRENYÍREGYHÁZI SPARTACUS 3–1 (1–1)
Békéscsaba, 1413
néző. Vezette: Németh Ádám (Punyi Gyula, Márkus Péter)
BÉKÉSCSABA:
Ribánszki – Dlusztus, Szélpál N., Nagy S. – Pilán (Zahorán, 82.), Király P., Nagy I. (Kiss L., 72.), Szatmári I. – Gránicz, Viczián, Birtalan B. (Urbin, 87.) Vezetőedző: Boér Gábor
NYÍREGYHÁZA:
Jova – Szokol, Fodor, Kártik – Csilus (Szinanovics, 61.) Holdampf (Forró, 35.), Ötvös, Farkas M. Pekár, Dragóner (Gajdos, 76.), Rezes. Vezetőedző: Bozsik József
Gólszerző: Kártik (0–1) a 20., Király P. (1–1) a 29., Birtalan B. (2–1) a 64., Birtalan B. (3–1) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor
: – Le a kalappal a csapat előtt, a mérkőzést végig uralta. A szöglet után kapott gyors gól sem fogta meg, hamar rendezte a sorokat és jól futballozott Király Patrik vezérletével. Megérdemeltük ezt a sikert.
Bozsik József: – Az első félidőben jól védekeztünk, tudatosan adtuk át a területet a Békéscsabának. A fordulás után arra készültünk, hogy majd az utolsó félórát megnyomjuk, de nem számoltunk azzal, hogy Ribánszki kapus ilyen jó teljesítményt nyújt.

KISVÁRDA MASTER GOODSZEGED 2011-GA 1–1 (0–0)
Kisvárda, 1100
néző.Vezette: Nagy Norbert (Baghy Csaba, Kovács II Gábor)
KISVÁRDA:
Zöldesi – Vári B., Rjasko, Papucsek – Lucas – Melnik, Oláh G., Misic (Heffler N., 91.), Hej (Jánvári, 69.) – Lukács R. (Oltean, 81.), Ilics. Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED:
Szántai – Tamaskó, Farkas M., Tóth G., Gergényi – Horváth A. (Nicorec, 60.), Coroian – Szabó P., Germán T., Zsivanovics – Zádori (Tóth L., 78.). Vezetőedző: Őze Tibor
Gólszerző:
Hej (1–0) az 51., Germán T. (11-esből, 1–1) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: –
Az első félidőben gyengébben futballoztunk, mert remegtek a lábak, de a második játékrészt jól kezdtük, gólt is szereztünk. Az egyenlítés után arra figyeltünk, hogy megmaradjon a célok eléréséhez számunkra megfelelő eredmény. Itt szeretném megköszönni mindenki munkáját, aki azért dolgozott, hogy a Kisvárda feljusson, a kollégák, a játékosok, a vezetőség, a technikai személyzet és a bennünket mindenhova elkísérő szurkolók közös sikere ez.
Őze Tibor: –
A mérkőzés képe alapján teljesen reálisnak érzem a döntetlent. Csapatunk erejét jelzi, hogy a legnagyobb, kihagyott helyzet után is talpra tudtunk állni, és nagyon értékes pontot szereztünk egy NB I-es csapat otthonában.

AQVITAL FC CSÁKVÁRSOROKSÁR SC 1–2 (0–1)
Csákvár, 500 néző. Vezette: Horváth Tibor (Mohos Milán, Legeza László)
CSÁKVÁR:
Hermány – Horvat I., Tar, Csonka (Bokros, a szünetben), Baranyai – Mészáros D. – Sejben, Sándor Gy., Király B. (Papp M., 73.), Tamás N. – Bobál G. (Máté, 70.). Vezetőedző: Szijjártó István
SOROKSÁR:
Kovács D. – Gárdos, Gyepes, Valencsik, Silye – Gyömbér – Orosz M. (Tamási Zs., 56.), Huszák, Csernik, Kundrák (Lakatos I., 72.) – Pál A. (Albert Á., 78.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző
: Pál A. (0–1) a 32., Bokros (1–1) az 50., Albert Á. (1–2) a 83.percben
MESTERMÉRLEG

Szijjártó István:
– Sok lehetőségünk volt már a szünet előtt is, mégis mi kaptunk gólt. A térfélcserét követően mindent egy lapra feltéve támadtunk, gyorsan egyenlítettünk is, de amíg kihagyjuk a ziccereket, nem nyerhetünk.
Lipcsei Péter:
– Az első félidőben eldönthettük volna a meccset, nagyon jól játszottunk. Az egyenlítés után jól szálltak be a cseréink és ez döntőnek bizonyult. Albert Ádám remek gólja végül három pontot ért. Megérdemelten győztünk.

VÁC FC–BUDAÖRSI SC 1–1 (0–1)
Hévízi út, 450
néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Huszár Balázs, Király Krisztián)
VÁC:
Halasi – Búrány (Tóth F., a szünetben), Szabó N., Görgényi, Hegedűs Cs. – D'Urso (Borvető, a szünetben), Gulyás M. – Zsolnai R., Tóth G., Varga Sz. (Major, 71.) – Balajti. Edző: Nagy Tibor
BUDAÖRS:
Demjén – Menyhárt, Kékesi, Tányéros Á., Ódé – Fényes – Palincsár (Fodor D., 77.), Lengyel B. (Sajbán Miklós, 57.), Medgyes S., Czvitkovics – Pethő (Sajbán Máté, 57.). Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző:
Czvitkovics (11-esből, 0–1) a 39., Balajti (1–1) a 61. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor:
– A helyzetek alapján meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, a 91. percben azonban majdnem kikaptunk. A második félidőben kimondottan jól játszottunk, de a lehetőségeinket elpuskáztuk.
Bognár György:
– Nem játszottunk jól, sőt, kifejezetten rosszul futballoztunk, ám még így is megnyerhettük volna a meccset. Az eredmény reális.

CEGLÉDI VSE–DOROGI FC 1–1 (0–1)
Albertirsa, 300
néző. Vezette: Lovas László (Kormányos II Gábor, Szvetnyik Bence)
CEGLÉD:
Mursits – Farkas A., Nánási (Sándor I., 27.), Preklet, G. Bíró – Albert I., Nyilas – Damásdi, Hujber, Szilágyi P. – Asztalos (Peres, 53.). Vezetőedző: Klausz László
DOROG:
Vajda – Grabant P., Csató M., Nagyházi, Fürjes – Mészáros Á. – Göblyös (Fellák, 66.), Kitl M. – Faragó T. (Ungvári, 93.), Városi (Simon Attila, 86.), Szedlár. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző:
Faragó T. (0–1) a 18., Hujber (1–1) az 58. percben
MESTERMÉRLEG
Klausz László: – Az első félidő gyötrelmes volt, mert nem azt beszéltük meg, hogy ilyen mentalitással lépünk pályára. A második játékrész már példás volt, és ha az elejétől így játszunk, akkor ezt a meccset megnyerhettük volna.
Schindler Szabolcs:
– Nagyon nehéz mérkőzés volt, két ellentétes félidővel. Az elsőben nagyon jól futballoztunk, a másodikban közepesen, ezért úgy gondolom, hogy összességében reális a döntetlen.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁRGYIRMÓT FC GYŐR 3–0 (0–0)
Mosonmagyaróvár, 700
néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Máyer Gábor, Kovács Gábor)
MOSONMAGYARÓVÁR:
Heinrich – Kovács B., Szépe, Szpirulisz, Darázs – Papacina, Vágó – Eszlátyi, Lőrinczy (Maly, 85.), Winkler Á. (Winkler L., 90.) – Kulcsár (Bartos, 65.). Vezetőedző: Várhidi Péter
GYIRMÓT:
Rusák – Achim, Lázár P., Szilvási, Présinger (Farkas Z., 78.) – Varga P. (Szalánszky, a szünetben), Kiss M. – Sandal, Nagy P., Czár – Laki (Horváth R., 61.). Vezetőedző: Szepessy László
Gólszerző:
Kovács B. (1–0) a 71., Eszlátyi (2–0) a 78., Bartos (3–0) a 88. percben
MESTERMÉRLE
G
Várhidi Péter:
– Azt a teljesítményt, ami egész évben jellemzett bennünket, most is maximálisan hozták a fiúk. Káprázatos volt a győzni akarásunk és a küzdőszellemünk.
Szepessy László:
– Gratulálok a csapatunknak, jól küzdöttünk, végig támadó felfogásban játszottunk, a hatvanadik percig három ziccert is kihagytunk. Utána az Óvár első gólját követően megzavarodott a védelmünk, és megérdemelten nyertek a hazaiak.

BFC SIÓFOK–KAZINCBARCIKA 1–2 (0–2)
Siófok, 700
néző. Vezette: Takács Tamás (Király Zsolt, Kulman Tamás)
SIÓFOK:
Balajcza – Lénárt (Kiss B., 68.), Fehér Zs. (Nagy D., 37.), Lorentz, Nemes M. – Gál, Futó – Bévárdi, Petneházi, Elek – Balázs (Vólent R., 46.). Vezetőedző: Varga Attila
KAZINCBARCIKA:
Somodi – Tóth Sz., Heil, Belényesi, Süttő – Gábor (Kristófi, 48.), Palmes, Sigér, Hegedűs – Boros (Mikló, 69.), Kanalos (Orovecz, 74.). Megbízott vezetőedző: Koleszár György
Gólszerző:
Kanalos (0–1) a 16., Gábor (0–2) a 30., Vólent R. (11-esből, 1–2) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Varga Attila:
– Úgy kellett pályára lépnünk, mint egy olyan csapatnak, amely nem akar kiesni az NB II-ből. Ez nem sikerült, mert az első játékrészben hitehagyottan, minősíthetetlenül játszottunk. A másodikban mindent megpróbáltunk, de csak rohantunk a veszett fejsze nyele után.
Koleszár György:
– Nagyon boldog vagyok, hogy hasonló helyzetben lévő riválist győztünk le, és úgy gondolom, ezzel nagy lépést tett a Kazincbarcika afelé, hogy jövőre is az NB II-ben szerepeljen.

ETO FC GYŐR–SOPRONI VSE 3–2 (2–1)
Győr, 1100
néző. Vezette: Barna Gábor (Iványi István, Kis Zoltán)
GYŐR:
Onódi – Kovács K. (Hidi, a szünetben), Vadász, Debreceni, Rokszin – Bagi – Beliczky, Szatmári L. (Tajthy, 54.), Magasföldi, Zamostny – Erdélyi (Pongrácz, 80.). Vezetőedző: Szentes Lázár
SOPRON:
Kunsági – Kővári, Sifter, Varga R., Bor – Czingráber, Koronczai (Szabó Á., a szünetben) – Tóth M. (Angyal, a szünetben), Gyürki, Kitl K. (Szőke, 69.) – Szabó V. Szakmai igazgató: Bekő Balázs
Gólszerző:
Kitl K. (0–1) a 4., Szatmári (1–1) a 15., Erdélyi (2–1) a 32., Sifter (2–2) az 50., Beliczky (3–2) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Szentes Lázár: – Első köszönetünk a kilátogató ultráknak szól – már régóta hiányoltuk őket. Másodsorban az öt gólnak köszönhetően nevezhetjük a találkozót labdarúgó-mérkőzésnek.
Bekő Balázs:
– Jó meccset játszottunk, voltak lehetőségeink a döntetlen elérésére is. Felelőtlenség és butaság lenne, ha a soproni futballt a legalsó osztályból kellene újraépíteni.

SZOLNOKI MÁV FC–BUDAFOKI MTE 1–2 (0–1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion 1000
néző. Vezette: Takács János (Buzás Balázs, Szert Balázs
SZOLNOK
: Hrabina – Molnár R. (Jasarevic, 84.), Bonivárt, Horgosi, Ágoston – Farkas A. (Angyal N., 78.), Kenderes – Pintér N., Pantovics, Tóth L. – Olasz D. Vezetőedző: Balogh Pál
BUDAFOK:
Szabó B. – Margitics, Gubacsi, Csizmadia Cs., Khiesz, Forgács P. – Kercsó, Filkor, Kovács D. (Vass M., 63.), Ihrig-Farkas (Pölöskey P., 67.) – Kokenszky (Vankó, 71.). Vezetőedző: Tóth Bálint
Gólszerző:
Farkas A. (öngól, 0–1) a 37., Tóth L. (11-esből, 1–1) a 49., Ihrig-Farkas (1–2) az 52. percben
Kiállítva:
Olasz D. (második sárga lap után) a 93. percben
MESTERMÉRLEG

Balogh Pál: –
Átaludtuk az első félidőt, amelyben tűz és szenvedély nélkül játszottunk. A másodikban az egyenlítés adta lélektani helyzetet sem tudtuk kihasználni, hiszen három perc múlva megkaptuk a második gólt. Utána minden megpróbáltunk az újabb egyenlítés érdekében, de semmi sem sikerült.
Tóth Bálint: –
Tudtuk, hogy amelyik csapat kikap, nehéz helyzetbe kerül. Ennek megfelelően beszéltük meg a taktikánkat, nem mehettünk előre fejetlenül. A lényeg, hogy nyertünk, egy elképesztően stresszes mérkőzésen.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 36 26 4 6 86–40 +46 82
2. Kisvárda 36 20 9 7 62–38 +24 69
3. Békéscsaba Előre 36 18 8 10 61–38 +23 62
4. Budaörs 36 15 12 9 65–50 +15 57
5. Nyíregyháza Spartacus FC 36 15 12 9 52–39 +13 57
6. Gyirmót FC Győr 36 15 11 10 54–43 +11 56
7. ETO FC Győr 36 16 7 13 51–48 +3 55
8. Soroksár SC 36 13 11 12 42–41 +1 50
9. Ceglédi VSE 36 13 10 13 40–45 –5 49
10. Vác FC 36 12 12 12 41–36 +5 48
11. Dorogi FC 36 11 13 12 43–43 0 46
12. Mosonmagyaróvár 36 10 15 11 36–38 –2 45
13. Kazincbarcika 36 12 8 16 38–52 –14 44
14. Budafoki MTE 36 11 9 16 38–51 –13 42
15. BFC Siófok 36 11 8 17 38–44 –6 41
16. FC Csákvár 36 11 8 17 45–65 –20 41
17. Szeged 2011 36 8 16 12 29–36 –7 40
18. Szolnoki MÁV FC 36 11 6 19 37–57 –20 39
19. ZTE FC 36 10 8 18 38–57 –19 38
20. Soproni VSE 36 3 11 22 30–65 –35 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik