Két góllal győzött a Loki és a Gyirmót, egyre nagyobb bajban a Kaposvár – ez történt az NB II-ben

F. B., P. Gy.F. B., P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 16:51
A pénteki Vasas–Pécs találkozó után vasárnap kilenc mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó NB II küzdelemsorozata. A 34. fordulóban a második Debreceni VSC a Kazincbarcika, a harmadik Gyirmót a Dorog ellen hazai pályán nyert kétgólos különbséggel, így megmaradt a négypontos differencia a két csapat között. Az alsóházban a Siófok kétgólos hátrányból mentett pontot az ETO-val szemben, a Szentlőrinc odahaza nem bírt a már kiesett DEAC-cal, míg a Csákvár Szombathelyen aratott bravúrgyőzelmet. Egyre nagyobb bajban van a Kaposvár, amely most Ajkáról távozott üres kézzel.





Szécsi Márk kezdte a gólgyártást a Lokiban (Fotó: Kovács Péter)
Szécsi Márk kezdte a gólgyártást a Lokiban (Fotó: Kovács Péter)



LABDARÚGÓ NB II
34. FORDULÓ

DEBRECENI VSC–KAZINCBARCIKAI SC 3–1 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Debrecen, zárt kapuk mögött. Vezette
: Csonka Bence (Kovács Gábor, Szilágyi Norbert)
DVSC: Gróf – Bévárdi, Kinyik, Poór, Korhut (Ferenczi J., 59.) – Dzsudzsák, Varga J. – Pintér Á. (Baráth P., a szünetben), Bódi, (Bárány, a szünetben), Ugrai (Sós B., 59.) – Szécsi M., (Talpalló, 89.). Vezetőedző: Toldi Gábor
KAZINCBARCIKA: Horváth L. – Oldal, Oltean, Fótyik, Farkas A. – Csősz – Tóth-Gábor (Korbély, 82.), Toma, Németh T., Tóth L. (Kovács M., 65.) – Takács T. (Kovac 36.). Vezetőedző: Kriston István
Gólszerző: Korhut (1–0) a 3., Takács T. (1–1) a 31., Kinyik (2–1) a 73., Dzsudzsák (11-esből, 3–1) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Toldi Gábor
: – Korai vezetésünk birtokában kényelmessé váltunk, a kulturáltan futballozó vendégek megnehezítették dolgunkat az első félidőben. A második játékrésszel elégedett lehetek, a szünetben elhangzottakat betartották a játékosok, a cserék is jól szálltak be, s ennek köszönhetően nyertünk.
Kriston István: – Az első félidőben partiban voltunk a Lokival, a második félidőben viszont a Debrecen ránk erőltette akaratát. Talán ha jobban sáfárkodunk lehetőségeinkkel, nehezebbé tehettük volna a hazaiak dolgát. Összességében elégedett vagyok, készülünk a sorsdöntő Siófok elleni mérkőzésre.

BFC SIÓFOK–ETO FC GYŐR 2–2 (0–2) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Siófok, zárt kapuk mögött. Vezette: Hanyecz Bence (Kis Zoltán, Kulman Tamás)
SIÓFOK: Hutvágner – Polényi, Jagodics B., Izing, Kiss B. (Deutsch B., a szünetben) – Kecskés T. (Nikházi, a szünetben), Tajthy (Medgyesi, 88.) – Hajnal T. (Elek B., a szünetben), Cipf, Balogh B. (Tömösvári, 73.) – Horváth P. Szakmai igazgató: Mihalecz István
GYŐR: Ruisz – Kovács K., Temesvári, Vukaszovics, Fejes A. – Kiss M., Egerszegi (Vári, 83.) – Vitális (Vankó, 86.), Berki (Bagi, 71.), Májer M. – Priskin. Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Priskin (11-esből, 0–1) a 22., Fejes A. (0–2) a 33., Elek B. (11-esből, 1–2) a 66., Elek B. (11-esből, 2–2) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Mihalecz István
: – Kétszer melegített a csapat, egyszer a meccs előtt, majd az első harminc percben. A találkozó kétharmadában aztán már jól futballoztunk, helyzeteket alakítottunk ki, így kétgólos hátrányból egyenlítve sikerként értékelem az eredményt.
Dobos Barna: – Az első félidőben meggyőző fölényben játszottunk, megérdemelten vezettünk, de a második játékrészben visszaesett a teljesítményünk, és ezért csak egy pontot szereztünk.

SZOMBATHELYI HALADÁS–AQVITAL FC CSÁKVÁR 0–1 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szombathely, zárt kapuk mögött. Vezette: Barna Gábor (Kiss Balázs, Hofbauer Roland)
SZOMBATHELY: Verpecz – Schimmer (Debreceni Z., a szünetben), Mocsi, Németh Milán – Kállai (Horváth R., 75.), Holdampf, Kiss B., Csilus T., Doktorics (Rácz F., 67.) – Tóth M. (Jancsó, 75.), Németh Márió (Dragóner, a szünetben). Vezetőedző: Mátyus János
CSÁKVÁR: Markek – Major G. (Murka, 59.), Albert I., Tányéros Á., Kocsis B. – Nándori, Mészáros D. (Ganbajar, 74.), Madarász, Vaskó (Koch, 53.) – Daru (Baracskai, 59.), Mim (László N., 74.). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Mim (0–1) a 37. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János
: – Az első félidőben passzívan játszottunk, nem volt gólhelyzetünk sem. Szünet után próbáltunk változtatni, a cserék révén ebben az időszakban már voltak lehetőségeink is, de ez kevés volt a győzelem megszerzéséhez.
Visinka Ede: – Nem volt szép a játékunk, de legalább eredményes. Sikerült megszereznünk a számunkra nagyon értékes három pontot. Készültünk a Haladásból, mindvégig fegyelmezetten és taktikusan játszottunk.

SZOLNOKI MÁV FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 2–0 (2–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szolnok, zárt kapuk mögött
. Vezette: Görög Márió (Baghy Csaba, Tőkés Róbert)
SZOLNOK: Csáki – Tajti B. (Sitku L., 69.), Szekszárdi, Kovács O., Tamás L., Bárdos (Csirmaz, 83.) – Tisza K., Földi M. (Lakatos I., a szünetben, Berdó, 69.), Kónya M. – Novák, Rokszin (Irmes, 85.). Vezetőedző: Csábi József
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Papp M. (Györgyi, a szünetben), Fodor F., Papucsek (Végső, 10.), Svedjuk (Hamed, 73.) – Farkas A. – Kalocsai (Herczku, a szünetben), Paku, Márkus A. (Zamostny, a szünetben), Gresó – Hornyák. Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Rokszin (1–0) a 4., Tisza K. (2–0) a 31. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József
: – Újabb nagy skalpot sikerült begyűjtenünk, a Nyíregyháza remekül szerepel a tavasszal. A maximumot hoztuk ki a mérkőzésből, továbbra is szenzációs a hazai mérlegünk.
Gálhidi György: – Nagyon gyengén, bátortalanul kezdtünk, csak húsz perc után vettük fel a Szolnok agresszív stílusát. Sajnos hamar eldőlt a mérkőzés, a kapott két gól után pedig csak szaladtunk az eredmény után. Nem segített az sem, hogy Papucsek Barna kiválását követően gyakorlatilag a komplett védelmünk hiányzott.

GYIRMÓT FC GYŐR–DOROGI FC 31 (11) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr-Gyirmót,
Alcufer Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Rúsz Márton (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
GYIRMÓT: Hársfalvi – Major M., Hudák D., Karacs, Szegi – Vass Á. (Lustyik, 82.) – Radics M. (Varga B., 53.), Nagy P., Hajdú Á. – Lencse, (Heffler N., 72.), Simon A. (Mayer Á., 82.) Vezetőedző: Csertői Aurél
DOROG: Borsos – Nyíri, Dlusztus, Belényesi Cs., Papp M. (Zabari, 71.) – Lénárth (Vígh Á., 71.) – Girsik (Zuigeber, 65.), Rjasko, Tóth B. (Nagyházi, 65.), Szerencsi (Szedlár, 65.) – Kanalos. Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Lencse (11-esből, 1–0) a 16., Lénárt (11-esből, 1–1) a 25., Lencse (11-esből, 2–1) az 53., Varga B. (3–1) a 61. percben
Kiállítva: Zuigeber (a játékvezető megsértéséért) a 76. percben.
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Mozgalmas mérkőzés volt. A elején önmagunkhoz képest sok hibával játszottunk, a második félidő viszont egyértelműen a miénk volt, így győzelmünk megérdemelt.
Fenyvesi László: – Két véleményes büntető a hazaiak javára eldöntötte a mérkőzést. Többet vártam csapatomtól, nem lehetünk elégedettek a teljesítményünkkel.

SZEGED-CSANÁD GA–SOROKSÁR SC 20 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged,
Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette: Szigetvári Márk (Varga Gábor, Belicza Bence)
SZEGED: Takács J. – Ódor, Szilvási, Moga, Mohl – Kóródi (Kővári, 85.), Jovanovic (Oláh G., 90+2.), Simon Á.,Varga Sz. (Gréczi M., a szünetben) – Dobos Á. (Gajdos, 67.), Grumics (Haruna, 67.) Vezetőedző: Dragan Vukmir
SOROKSÁR: Major B. – Kópis (Gárdos, 75.), Gengeliczki, Csontos, Pászka – Derekas, Hudák M. – Csernik (Orosz M., 84.), Korozmán, Magyari (Ramadan, 67.) – Erdélyi L. (Lovrencsics B., 67.) Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Gajdos (1–0) a 76., Haruna (2–0) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – Kitűnő ellenfelet győztünk le, külön öröm, hogy a csereként pályára lépők jó teljesítményükkel, illetve góljaikkal tették egyértelművé győzelmünket.
Lipcsei Péter: – A játék képe alapján nem túlzó a kijelentésem, Szegeden hagytunk három pontot. Amíg nem használjuk ki helyzeteinket, nem számíthatunk sikerre.

BUDAÖRSI SC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–0 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Tatabánya,
Grosics Gyula Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Molnár Attila (Király Zsolt, Vörös Dániel)
BUDAÖRS: Szabó B. – Menyhárt (Vágó, 89.), Fényes, Kékesi, Pintér D. – Molnár T., Horváth E. (Sajbán Miklós, 59.), Petneházi, Zsidai – Halmai (Halácsi, 76.), Pethő. Vezetőedző: Márkus Tibor
BÉKÉSCSABA: Krnács – Horváth P., Fazekas L., Bora, Kitl M. – Szabó P., Nagy S., Kasik – Kovács Á. (Lukács R., 52.), Paudits, Pantovics (Gránicz, 76.) Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző: Pethő (11-esből, 1–0) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Márkus Tibor: – Csak időszakonként játszottunk jól, ennek ellenére megvoltak a helyzeteink, de nem sikerült értékesíteni őket. Gratulálok a csapatomnak, mert nagy munkát tettek a mérkőzés megnyerésébe.
Preisinger Sándor: – Ugyanazt tudom mondani, mint az előző mérkőzésünk után. A játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket, de ennyi helyzetet nem lehet kihagyni. Nem tudom, ki szerezhetne gólt a csapatból.

FC AJKA–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 3–1(20)– ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka
, Ajkai Városi Sportcentrum, zárt kapuk mögött. Vezette: Sipos Tamás (Bertalan Dávid, Bede Tamás)
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Csemer – Soltész D. (Stoiacovici, 66.), Kenderes, Szekér (Rétyi, 66.), Csizmadia Z. (Görgényi, 85.) – Nagy K. (Tóth B., 90+2.), Zsolnai R. Vezetőedző: Kis Károly
KAPOSVÁR: Pogacsics – Vachtler, Ur, Dvorschák, Hadaró (Szabó A., 89.) – Sólyom (Orsós T., a szünetben), Gál M., Nagy J. (Szarka, 76.), Bartos (Bíró D., a szünetben) – Balázs Zs., Farkas B. (Andrics, a szünetben.) Vezetőedző: Várhidi Péter
Gólszerző: Csizmadia Z. (1–0) a 17., Soltész D. (11-esből, 2–0) a 27., Szekér (3–0) az 56., Balázs Zs. (3–1) a 66. percben
Kiállítva: Várhidi Péter (a Kaposvár vezetőedzője, a második sárga lap után) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly: – Nagyon szép győzelmet arattunk, mert az ellenfél kellemetlen stílusba játszott ugyan, de álltuk a sarat, és megérdemelten nyertünk. Szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni a bajnokságban.
Várhidi Péter: – A szünetben változtattunk, mert hátrányban voltunk, ráadásul kétgólosban, de a csapat ennek ellenére elszánt volt. Ugyanakkor nem értem, miért nem lehetett rendesen lejátszani a meccset, hogy mindenki úgy érezze, a csapat bent akar maradni.

SZENTLŐRINC–DEBRECENI EAC 0–0 – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc,
Szentlőrinci Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Antal Péter (Becséri Gergely, Rózsa Dávid)
SZENTLŐRINC:
Hajagos – Molnár R., Dulló, Keresztes B., Nagy B. – Havas, Újvárosi (Fröhlich, a szünetben) – Torvund (Harsányi I., 67.), Törőcsik (Kapronczai, 68.), Cenaj (Kovács D., 85.) – Matics (Mervó, a szünetben) Vezetőedző: Marián Sluka
DEAC: Zöldesi – Nagy Z., Papp F., Zachán, ifj. Sándor T. – Spitzmüller (Sigér Á., 90+3.), Nagy K. (Sidibe, 75.) – Székely D., Nikitscher T., Kiss B. (Sármány, 86.) – Kundrák. Vezetőedző: Sándor Tamás
MESTERMÉRLEG
Marián Sluka: – Sajnos, nem sikerült feltenni a pontot az i–re, pedig amit megbeszéltünk, viszontláttam a pályán. Nem tudtuk feltörni a DEAC védelmét, igaz, a vendégek sem alakítottak ki nagy helyzetet. Fölényben voltunk, de a kreativitás hiányzott a játékunkból.
Sándor Tamás: – Nem túl magas színvonalú mérkőzésen megérdemelten szereztünk pontot. Ebben az idényben ez az első idegenbeli pontunk, ezért örülök, hogy nem csak vereséggel zártunk vendégként a bajnokságot. Talán, ha higgadtabbak vagyunk a kapu előtt, több is lehetett volna ebben a mérkőzésben.

Pénteken játszották:
Vasas–Pécsi MFC 3–0

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 34 21 8 5 57–31 +26 71
2. Debreceni VSC 34 21 7 6 74–31 +43 70
3. Gyirmót FC Győr 34 20 6 8 51–29 +22 66
4. Pécsi MFC 34 16 12 6 46–27 +19 60
5. FC Ajka 34 17 4 13 62–45 +17 55
6. Budaörs 34 16 4 14 55–54 +1 52
7. Nyíregyháza Spartacus 34 14 9 11 36–27 +9 51
8. Szombathelyi Haladás 34 13 11 10 42–32 +10 50
9. Szolnoki MÁV FC 34 13 11 10 35–33 +2 50
10. Soroksár SC 34 14 7 13 43–41 +2 49
11. ETO FC Győr 34 12 10 12 50–39 +11 46
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 34 12 8 14 37–51 –14 44
13. Dorogi FC 34 10 11 13 31–43 –12 41
14. Békéscsaba 1912 Előre 34 10 10 14 36–49 –13 40
15. Szentlőrinc 34 10 8 16 29–47 –18 38
16. FC Csákvár 34 9 11 14 50–56 –6 38
17. BFC Siófok 34 10 5 19 44–56 –12 35
18. Kaposvári Rákóczi FC 34 7 12 15 32–55 –23 33
19. Kazincbarcika SC 34 8 8 18 30–55 –25 32
20. Debreceni EAC 34 5 2 27 24–63 –39 17

A Debreceni EAC már biztos kieső.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik