Lukács-mesternégyes, kecskeméti ötös; négyet vágott a Szpari

P. Gy., F. B.P. Gy., F. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.08. 18:05
null
A zöld-fehér mezes Budaörs hosszú idő után először játszik hazai pályán (Fotó: Árvai Károly)
Kilenc mérkőzéssel folytatódott vasárnap a labdarúgó NB II küzdelemsorozata. Lukács Dániel mesternégyesének köszönhetően az újonc Kecskemét fölényesen verte a Soroksárt, míg a Szpari és a Szeged egyaránt háromgólos különbséggel nyert szintén újonc ellenfele ellen. Rosszul sikerült a Budaörs stadionavatója, a csapat kétgólos előny után kapott ki a Szolnoktól. A baranyai derbin a Szentlőrinc ikszelt a Pécsi MFC-vel. A Budafok meglepetésre hazai pályán kapott ki a Csákvártól, a nyugati rangadón az ETO a ráadásban egyenlített a Haladás vendégeként. 

 

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ

SZENTLŐRINC–PÉCSI MFC 1–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kaposvár, 550 néző. Vezette: Kovács Imre (Huszár Balázs, Kiss Balázs)
SZENTLŐRINC: Hajagos – Erdélyi B., Keresztes, Tamás L., Németh M. – Harsányi (Szinanovics 70.), Havas, Jancsó (Cenaj, 70.), Onuigbo (Kiss-Szemán, a szünetben) – Grumics (Törőcsik, 88.), Bányai. Vezetőedző: Marián Sluka
PÉCS: Helesfay – Sági (Kónya D., a szünetben), Dávid Z., Rácz L., Katona L. – Svedjuk, Hursán (Bartha, 70.), Futó (Tölgyesi, 70.), Marques-Airosa (Grabant, 61.) – Geiger, Bíró B. (Adamcsek, a szünetben). Vezetőedző: Vas László
Gólszerző: Bányai (1–0) a 65., Adamcsek (1–1) a 71. percben
MESTERMÉRLEG
Marián Sluka: – Sajnos más megyében kellett játszanunk a rangadót, amely igen harcosra sikerült. Lefutballoztuk a Pécset. Jókor szereztük a gólt, de több helyzetet is kihagytunk. Figyelmeztettem a fiúkat, amikor Adamcsek Máté pályára lépett, és be is bizonyította, hogy milyen szintű támadó. Megérdemeltük volna a győzelmet.
Vas László: – Érzelmekkel, sok párharccal teli mérkőzést játszottunk, amelyen nem a játék, hanem a küzdés és a harc domborodott ki. Görcsösek voltunk, nem mertük játszani a játékunkat. Azon kell dolgoznunk, hogy ne futballozzunk idegesen, biztos vagyok benne, hogy ez sikerül.

BUDAÖRSI SC–SZOLNOKI MÁV 2–3 (2–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT
Budaörs, Árok utca, 550 néző. Vezette: Móri Tamás (Rózsa Dávid, Márkus Péter)
BUDAÖRS: Tóth G. – Tóth K., Gyurácz (Zsidai, 41.), Kékesi, Kapronczai – Petneházi (Lengyel, 64.), Molnár Cs. (Halácsi, 64.) – Vankó, Sajbán Miklós, Winkler – Balázs Zs. Vezetőedző: Márkus Tibor
SZOLNOK: Csáki – Tömösvári, Szekszárdi, Szabó A., Gohér, Lakatos Cs. (Kurdics, a szünetben) – Berdó, Tisza K. – Sipos Z. (Lakatos I., 74.) – Irmes (Vólent, 81.), Rokszin. Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Balázs Zs. (1–0) az 5., Vankó (2–0) a 20., Sipos Z. (2–1) az 52., Tóth L. (2–2) az 55., Szekszárdi (2–3) a 61. percben
Kiállítva: Csábi József (reklamálásért) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Márkus Tibor: – Rendkívül csalódott vagyok, mert az első félidőben parádés játékkal rukkoltunk ki, 2–0-ra vezettünk és lerendezhettük volna a mérkőzést. A második félidő első tíz-tizenötödik percébe mintha belealudtunk volna. Kilenc perc alatt fordított az ellenfél, és onnan sajnos már nem sikerült egyenlítenünk.
Csábi József: – Az első húsz perc gyalázatos volt. Aztán észhez tértünk és a félidő végén akár szépíthettünk volna, megvolt a lehetőségünk, de kihagytuk. A szünetben rendeztük a sorokat és a második félidőben elsősorban mentálisan kaptuk össze magunkat. Ebben a játékrészben már rendkívül jól futballoztunk, és úgy éreztem három kettő után, hogy szerzünk még gólt. Nagy eredmény, hogy kétgólos hátrányból fordítottunk és nyertünk.

DOROGI FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–1 (2–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 150 néző. Vezette: Görög Márió (Bede Tamás, Kulman Tamás)
DOROG: Mursits – Nyíri, Dlusztus, Izing, Papp M. – Tóth B., Csillag D. (Nagyházi, 77.), Szerencsi – Szedlár (Zabari, 87.), Girsik (Pálinkás, 77.), Barna G. (Józsa, 68.). Vezetőedző: Fenyvesi László
BÉKÉSCSABA: Krnács – Fazekas L., Albert I., Bora (Szabó P., a szünetben) – Máris, Nagy S. (Kitl M., a szünetben), Varga Sz., Puskás (Pantovic, 60.) – Mikló, Lukács R., Gránicz (Ilyés, 60.). Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző: Papp M. (1–0) a 32., Fazekas L. (2–0, öngól) a 38., Kitl M. (2–1) a 83. percben
Kiállítva: Lukács R. a 4. percben
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László: – Az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Sajnos ezt nem tettük meg, így izgalmas lett a találkozó vége. Szerencsére nem követtük el a Nyíregyháza elleni hibákat, így értékes három pontot szereztünk. A második félidei játékunkkal nem vagyok elégedett.
Preisinger Sándor: – A mérkőzés eleji fegyelmezetlenségünk meghatározta a folytatást. Összességében jól játszott és becsülettel küzdött a csapat, a második félidei játékunk alapján legalább egy pontra rászolgáltunk.

SZEGED-CSANÁD GA–III. KERÜLETI TVE 3–0 (2–0)–ÖSSZEFOGLALÓ ITT
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1500 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Baghy Csaba, Belicza Bence)
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár F. – Ódor, Temesvári (Pejovic, a szünetben), Tóth G., Mohl – Kovács M., Simon Á. (Farkas A., 78.) – Gréczi (Dobos Á., 68.), Germán (Haruna, 55.), Dobronoky – Gajdos (Kóródi, 68.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
III. KER. TVE: Horváth T. – Rédei, Erdei, Szalai V. (Schuszter, 76.), Bekker – Tamási Zs. (Opavszky, 56.), Egerszegi – Sili (Remili, 56.), Rabatin (Biben, 84.), Borvető – Horváth O. (Angyal-Tóth, 76.). Vezetőedző: Kemenes Szabolcs
Gólszerző: Tóth G. (1–0) a 6., Gréczi (2–0) a 29., Gajdos (3–0) a 48. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – A sikeres békéscsabai rajt után nagy nyomás volt játékosainkon, de profi módon megoldották a feladatukat.
Kemenes Szabolcs: – Elsősorban az NB II–es rutin döntött ellenfelünk javára. Precíz és könyörtelen volt a Szeged, négy helyzetéből hármat értékesített. Tanulási szakaszban vagyunk, reménykedünk a jobb folytatásban.

SZOMBATHELYI HALADÁS–ETO FC GYŐR 1–1 (0–0)–ÖSSZEFOGLALÓ ITT
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 1864 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Máyer Gábor, Vörös Dániel)
HALADÁS: Rózsa – Kállai, Mocsi, Németh M., Bosnjak – Csilus T., Kiss B. (Doktorics, 86.), Holdampf, Szekér – Tóth M. (Hegedűs, 79.), Rácz F. (Horváth R., 62.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
ETO: Fadgyas – Kovács K., Csonka, Fodor F., Barna – Szimcso (Óvári, 73.), Bagi, Toma, Vitális – Bacsa (Kanalas, 62.), Priskin (Kulcsár K., 73.). Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Csilus T. (1–0) a 71., Kulcsár K. (11-esből, 1–1) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs: – Az első félidőben pontatlanul játszottunk, sok volt a rossz passz. A második játékrészre feljavultunk, már jobb volt a kombinatív játékunk, és ez gólt eredményezett.
Klausz László: – Elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Mindkét együttes gólra törően játszott, így igazságos eredmény született. A sors ajándéka a kapott tizenegyes.

BUDAFOKI MTE–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–2 (0–2)–ÖSSZEFOGLALÓ ITT
Promontor utca, 600 néző. Vezette: Rúsz Márton (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
BMTE: Bese – Szalai D., Jagodics, Fótyik, Medgyes (Kotula, 36.) – Filkor (Soltész, 62.), Nándori (Papp M., 80.) – Ihrig-Farkas (László D., a szünetben), Zuigeber (Mervó, 62.), Szabó M. – Kovács D. Vezetőedző: Boér Gábor
AQVITAL: Auerbach – Csirmaz, Vaskó, Dulló, Bencze M. – Torvund (Kalmár, 68.), Bakos, Mészáros D. (Magyar, 68.), Baracskai (Posztobányi, a szünetben) – Takács T. (Murai, 77.), Komáromi. Vezetőedző: Mónos Tamás
Gólszerző: Komáromi (0–1) a 26., Torvund (0–2) a 33., Fótyik (1–2) a 81. percben
Kiállítva: Bakos (Szalai Dániel buktatásáért) a 37., Posztobányi (reklamálásért) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor: – Katasztrofálisan kezdtük a mérkőzést, az első félidőben dekoncentráltan futballoztunk. Szünet után húsz percig jobb teljesítményt nyújtottunk, de a kapu előtt rossz döntéseket hoztunk, és csak a szépítésre futotta.
Mónos Tamás: – Nagyszerűen küzdöttek játékosaim, az első félidőben egyértelműen felülmúltuk a hazaiakat, a másodikban azonban speciális futballra volt szükségünk az emberhátrány miatt.

KECSKEMÉTI TE–SOROKSÁR SC 5–2 (2–1)–ÖSSZEFOGLALÓ ITT
Kecskemét, Széktói Stadion, 800 néző. Vezette: Lovas László (Medovarszki János, Szilágyi Norbert)
KECSKEMÉT: Varga B. – Szabó A., Rjasko, Belényesi – Madarász B. (Buna, a szünetben), Vágó, Nagy K. (Marsa 86.), Hadaró – Katona B. (Szuhodovszki, a szünetben) – Tóth B. (Tóth D. 84.), Lukács D. (Puskás, 90.). Vezetőedző: Szabó István
SOROKSÁR: Abu – Nagy O. (Hajdú, 60.), Gengliczki (Kópis, 80.), Valencsik, Pászka – Gyömbér, Hudák – Korozmán (Ternován, 64.), Lőrinczy, Magyari (Csernik, 64.) – Lovrencsics B. (Kovác, 76.) Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Magyari (0–1) a 17., Lukács D. (1–1) a 35., Lukács D. (2–1) a 37., Lukács D. (11–esből, 3–1) a 77., Lukács D. (4–1) a 80., Lőrinczy (4–2) a 85., Belényesi (5–2) a 89. percben
Kiállítva: Hudák (megütötte Vágó Leventét) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó István: – Nagyon izgalmas és fordulatos meccs volt, ahol nekünk minden bejött, a Soroksárnak semmi. A múlt héten nem volt ennyi szerencsénk, talán ezt kaptuk most vissza az egész heti kemény munkánkért. Szervezett csapat a Soroksár, de a csapatom tiszta szívből küzdött.
Lipcsei Péter: – Sok fordulópontja volt a meccsnek, a pályafutásom során még nem láttam olyat, hogy egy mérkőzésen kétszer odaajándékozzuk a csatárnak a labdát. Ezek óriási hibák, alacsonyabb osztályban sem férnek bele.

FC AJKA–BFC SIÓFOK 1–1 (0–1)–ÖSSZEFOGLALÓ ITT
Ajka, Városi Szabadidő- és Sportcentrum, 2500 néző. Vezette: Molnár Attila (Király Krisztián, Király Zsolt)
AJKA: Horváth D. – Görgényi, Heffler T., Tar, Présinger – Tóth G., Tajthy T. (Lehoczky, a szünetben), Kenderes, Berzsenyi (Csizmadia Z., a szünetben), Murka (Vizler, a szünetben) – Gaál B. Vezetőedző: Kis Károly
SIÓFOK: Szmola – Polényi, Jagodics B., Varga B., Kiss B. – Szakály A., Kecskés T. (Medgyesi, 68.) – Horváth P. (Tóth Z., 68.), Eördögh (Horváth M., 79.), Cipf (Szakály D., 60.) – Elek B. Vezetőedző: Domján Attila
Gólszerző: Elek B. (0–1) a 19., Gaál B. (1–1) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly: – Az első félidőben gyengébben játszottunk. A szünetben rendeztük a sorokat, és igazságos döntetlen született.
Domján Attila: – Az első félidőben rendben voltunk, ha kicsit szerencsésebbek vagyunk a végén, megnyerhettük volna a mérkőzést.

TISZAKÉCSKEI LC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–4 (0–3)–ÖSSZEFOGLALÓ ITT
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 450 néző. Vezette: Berényi Tamás (Tőkés Róbert, Sinkovicz Dániel)
TISZAKÉCSKE: Holczer – Oláh M., Végső, Csáki (Vachtler, 34.), Farkas N. (Farkas A., 34.) – Erdei C., Horváth A., Kovács B., Gyurján (Galacs, 72.) – Beliczky, Simon M. (Pál A., 34.).Vezetőedző: Nagy Sándor
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Szokol, Csörgő (Szabó B., 55.), Csilus Á. (Galambos, 73.), Pócsik (Vass P., 55.) – Márkus (Hamed, 62.), Paku (Zamostny –, 74.), Papucsek, Gresó, Jánvári – Novák Cs. Vezetőedző: Szergej Pacaj
Gólszerző: Gresó (0–1) a 4., Novák (11-esből, 0–2) a 19., Pócsik (0–3) a 27., Beliczky (1–3) a 77., Hamed (1–4) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Sándor: – Csalódás ez a mérkőzés, meg kell szoknunk azt, hogy ez a másodosztály. Ajándék gólokat adtunk, ezt ebben az osztályban nem lehet megengedni. Már az első félidőben elveszítettük a mérkőzést demoralizáló ez számunkra.
Szergej Pacaj: – Nagyon korán jött az első gól, és teljesen megérdemeltük a győzelmet. Már az első fél órában eldőlt a mérkőzés. Jó teljesítményt nyújtott mindenki.

Hétfőn játsszák:
20.00:Diósgyőri VTK–Vasas FC (Tv: M4 Sport)

Az NB II állása
1. Nyíregyháza Spartacus 2 2 7–3 +4 6
2. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2 2 4–0 +4 6
3. Szolnoki MÁV FC 2 1 1 4–3 +1 4
4. Szombathelyi Haladás 2 1 1 2–1 +1 4
4. ETO FC Győr 2 1 1 2–1 +1 4
6. Budafoki MTE 2 1 1 5–2 +3 3
7. Kecskeméti TE 2 1 1 7–5 +2 3
8. Vasas FC 1 1 2–1 +1 3
9. Diósgyőri VTK 1 1 1–0 +1 3
10. Budaörs 2 1 1 5–5 0 3
11. Dorogi FC 2 1 1 4–4 0 3
12. FC Csákvár 2 1 1 2–2 0 3
13. Szentlőrinc SE 2 2 2–2 0 2
14. BFC Siófok 2 2 1–1 0 2
15. FC Ajka 2 1 1 2–3 –1 1
16. Pécsi MFC 2 1 1 1–2 –1 1
17. Soroksár SC 2 1 1 2–5 –3 1
18. Békéscsaba 1912 Előre 2 2 1–3 –2 0
19. Tiszakécske 2 2 1–5 –4 0
20. III. Kerületi TVE 2 2 0–7 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik