Csabai hatos, gyirmóti négyes, botlott az MTK, otthon kapott ki az ETO

F. B., P. Gy.F. B., P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.08.07. 17:20
null
Fordulatos, gólgazdag meccsen az MTK döntetlent játszott Szentlőrincen
Kilenc mérkőzést játszottak vasárnap a labdarúgó NB II 2. fordulójában. Az MTK fordulatos meccsen ikszelt Szentlőrincen, a Gyirmót fölényesen győzött Dorogon, a Nyíregyháza a Haladás elleni vereséggel debütált Sényőn, a Csákvár a Siófokot verte meg. Az esti programban az ETO hazai pályán előnyről maradt alul a Szegeddel szemben, mindkét otthon játszó újonc, a Mosonmagyaróvár és a Kozármisleny is nyerni tudott, a Budafok pedig döntetlenre végzett a vendég Péccsel.

 

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ

KOZÁRMISLENY FC–TISZAKÉCSKEI LC 3–1 (3–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kozármisleny, 700 néző. Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Kiss Balázs)
KOZÁRMISLENY: Varasdi – Horváth D., Gál Sz., Turi (Füredi, 70.) – Kosznovszky, Tölgyesi – Beke (Kotroczó, 52.), Vogyicska B. (Puska, 70.), Bartha L., Kirchner (Tóth Z., 92.) – Kulcsár K. (Hampuk, 70.). Vezetőedző: Tóth László
TISZAKÉCSKE: Antal – Balázs B., Végső, Máté Zs., Farkas N. (Lovas, a szünetben) – Erdei C., Szekér Á. (Pongrácz, a szünetben), Kiss N. (Horváth Z., a szünetben) – Gyurján B. (Balajti, 58.), Zamostny, Winkler (Vachtler, 75.). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Vogyicska B. (1–0) a 99., Winkler (1–1) a 12., Bartha L. (2–1) a 20., Gál Sz. (3–1) a 25. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth László
: – Viccesen azt mondtam a fiúknak a kezdés előtt, hogy nem baj, ha rosszabbul játszanak, mint az elmúlt héten, ha nyernek. Ezt részben meg is valósították, mert megszereztük a három pontot, ráadásul sikerült helyzeteket is kialakítanunk, ezért nem lehetek elégedetlen.
Visinka Ede: – Éppen olyan gólokat kaptunk, amilyenekre elvileg felkészültünk. Ezért aztán szomorú vagyok, de remélem, pont időben érkezett a pofon, amit kaptunk. A hazaiak teljesen megérdemelték a sikerüket.

ETO FC–SZEGED-CSANÁD GA 1–2 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr, ETO Park, 800 néző. Vezette: Ducsai József (Szalai Dániel, Mohos Milán)
GYŐR: Kovácsik – Kovács K., Fodor F., Csonka B., Vincze Á. – Toma, Tuboly – Kiss B. (Kovács I., 80.), Vitális (Kiss B., 68.), Óvári (Babati, a szünetben) – Priskin (Bacsa, a szünetben). Vezetőedző. Tímár Krisztián
SZEGED: Molnár F. – Ódor (Könczey, a szünetben), Temesvári, Szilágyi Z., Beronja (Bitó, 77.) – Sipos Sz., Simon Á. (Farkas A., 60.) – Pintér Á., Szatmári L. (Vári, 94.), Szakály D. (Bíró B., 60.) – Gajdos. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Csonka B. (1–0) a 3., Gajdos (1–1) az 56., Szilágyi Z. (1–2) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Tímár Krisztián: – Korán vezetést szereztünk, ez túlságosan megnyugtatta a csapatot. A szünetben kényszerűségből kellett változtatni a csapaton, amely a második félidőben az egyenlítés után elveszítette a karakterét, a játékosok pedig a hitüket.
Alekszandar Sztevanovics: – Rosszul kezdtünk, szabadrúgás után gólt kaptunk, az első félidőben nem is találtunk magunkra. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, és ez elég volt ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést.

BUDAFOKI MTE–PÉCSI MFC 2–2(2–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Promontor utca, 400 néző. Vezette: Görög Márió (Bede Tamás, Rózsa Dávid)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Margitics (Takács R., 71.), Horgosi, Vaszicsku,Fótyik D., Horváth O. (Kalmár O., 63.) – Csonka A., Adorján K., Kovács D. (Németh M., 71.) – Sós M. (Varga D., 63.), Tischler (Beke, 63.). Vezetőedző: Csizmadia Csaba
PÉCS: Helesfay – Mayer, Rácz L., Katona L., Hadaró – Terbe, Kesztyűs – Makrai (Kónya D., 74.), Nikitscher (Futó, 83.), Harsányi – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám
Gólszerző: Fótyik D. (15.), Horgosi (41.) ill.Margitics (12. – öngól), Harsányi (58.)
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Csaba: – Sokat gondolkodtam, hogy rendszert váltunk-e, mert a védelmet akartam stabilizálni, és ez sikerült is, azonban a rögzített helyzetből kapott gól bosszantó volt. Utána gyorsan felálltuk, majd volt még két helyzetünk, amikből gólt kellett volna rúgnunk. Ahhoz képest, hogy későn álltak össze, az ellenfél összeszedetten játszott. Elégedett nem vagyok, de mondhatom, hogy igazságos döntetlen született.
Weitner Ádám: – Jól kezdtük a találkozót, bátran fociztunk. Külön készültünk a rögzített helyzetek elleni védekezésre, így külön bosszantó a bekapott két gól. A békéscsabai mérkőzéshez képest előrébb léptünk, nem lehetek elégedetlen az egy ponttal, inkább a bekapott gólok zavarnak.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–KAZINCBARCIKA SC 6–1 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Békéscsaba
, 1340 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
BÉKÉSCSABA: Bukrán – Puskás, Albert I., Fazekas L., Mikló – Horváth P. (Farkas M., 87.), Zvara, Kitl M. (Varga T., 87.), Talpalló (Czékus, 61.) – Máris (Hamed, 69.), Lukács R. (Váradi, 69.).Vezetőedző: Brlázs Gábor
KAZINCBARCIKA: Megyeri II G. – Szemere, Ur, Szekszárdi, Süttő – Székely D. (Kálnoki-Kis Zs., 64.), Pálinkás (Laczkó, 64.), Nagy J. (Sztankó, 73.), Heil, Csatári (Rédling, 77.) – Kurdics (Ádám F., 64.). Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Heil (0–1) a 25., Lukács R. (11-esből, 1–1) a 26., Kitl M. (2–1) az 54., Váradi (3–1) a 74., Horváth P. (11-esből, 4–1) a 81., Váradi (5–1) a 84., Czékus (6–1) a 92. percben
Kiállítva: Heil(51.)
MESTERMÉRLEG
Brlázs Gábor:
– Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, viszont az elején egyéni hibából hátrányba kerültünk, de fordulópont volt, hogy két percen belül sikerült egyenlítenünk. Onnantól végig kézben tartottuk a meccset, és megérdemelten győztünk, bár lehet, hogy a gólkülönbség túlzó.
Varga Attila: – Nagyon csúnyán kikaptunk, de nem vagyok ideges, mert nincs miért. Tudtuk, hogy frissen feljutó csapatként nem csak az ellenfelekkel kell megküzdenünk ebben az osztályban, de ami itt történt, az nagyon szemtelen munka volt egy ember részéről. A csabai játékosoknak csak éppen virágot nem vitt...

SZENTLŐRINC–MTK BUDAPEST 3–3 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep, 800 néző. Vezette:Molnár Attila (Máyer Gábor, Ország Péter)
SZENTLŐRINC: Prokop – Havas, Keresztes B., Nagy Zs. R. – Erdélyi (Farkas M., 70.), Papp G., Németh E., László D. (Németh M., 70.) – Daróczi (Csilus, 61.), Rétyi (Csörgő R., 61.) – Mervó (Bányai, 82.). Vezetőedző: Jeremiás Gergő
MTK: Balázs J. – Varju (Poór, 82.), Szépe, Nagy Zs., Medgyes S. – Lehoczky (Mezei Sz., a szünetben), Kata (Kovács Mátyás, 85.), Bognár I. – Miknyóczki (Kovács Máté, 75.), Futács Németh K. (Stieber Z., a szünetben). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Németh E. (1–0) a 12., Németh K. (1–1) a 33., Nagy Zs. (1–2) az 59., Stieber Z. (1–3) a 63., Csörgő R. (2–3) a 78., Mervó (3–3) a 80. percben
Jeremiás Gergő: – Jól kezdtünk, de utána az MTK fölénybe került, amely nem csoda, hiszen az osztály egyik legjobb csapata, de végig hittünk abban, hogy legalább egy pontot szerezhetünk. Jobb lett volna hármat...
Bognár György: – Nem járattuk elég gyorsan a labdát, meddő volt a mezőnyfölényünk. Három egyes vezetés után meg kellett volna nyerni a mérkőzést. Sok tanulsággal szolgált a találkozó, remélem, a játékosoknak is.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BFC SIÓFOK 1–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Horváth Tibor (Horváth Zoltán, Szabó Dániel)
CSÁKVÁR: Auerbach – Murka, Vaskó, Karacs, László N. – Tamás N. (Torvund, 61.), Mészáros D. (Körmendi, 75.), Baracskai (Fejős, 61.), Gazdag V. – Kártik (Magyar Zs., 70.), Janyickij. Vezetőedző: Tóth Balázs
SIÓFOK: Winter – Polényi, Varjas Z. (Vágó, 45.), Debreceni, Varga B. – Krausz, Szakály A. (Nikházi, 74.) – Major G. (Nyitrai, 74.), Nyári (Pataki, 63.), Girsik – Elek B. (Horváth P., a szünetben).Vezetőedző: Domján Attila
Gólszerző:Mészáros D. (1–0) a 19. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – A Haladás után ismét erős ellenféllel találkoztunk. A Siófok szervezetten futballozott, ezért bravúrnak tartom, hogy sikerült itthon tartanunk a három pontot. Jól felkészültünk az ellenfélből, stabilan őriztük az előnyünket, így megérdemelt győzelmet arattunk.
Domján Attila: – Néhány játékosom talán még a Diósgyőr elleni győzelmet ünnepelte, hiányzott a koncentráció és az akarat. Ennyi gyenge egyéni teljesítménnyel nem lehet mérkőzést nyerni, ezúttal nem is érdemeltünk pontot.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 0–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Sényő, 800 néző. Vezette:Lovas László (Baghy Csaba, Sinkovicz Dániel)
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Farkas B. (Artner, 79.), Gengeliczki, Baki, Deutsch – Csősz (Vass P., 61.), Márkus (Szokol, 79.) – Kovács Á. (Sigér Á., 79.), Adamcsek, Szerető (Gresó, 61.) – Novák Cs. Megbízott edző: Balogh Zoltán
HALADÁS: Verpecz – Lucas, Csató, Németh Milán, Bosnjak – Csernik, Hursán, Sipos Z. (Derekas, 65.), Doktorics (Horváth R., 55.) – Borvető (Devecseri, 90.), Molnár R. (Lencse, 90.).Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Molnár R. (0–1) a 45+1. percben
MESTERMÉRLEG
Balogh Zoltán
: – Csalódottak vagyunk, jobb idénykezdetre számítottunk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de a Haladás az utolsó másodpercekben előnybe került. A második játékrészben több lehetőségünk volt, ám képtelenek vagyunk betalálni, márpedig így nehéz lesz pontokat szerezni.
Németh Szabolcs: – Nagyon jól felkészültünk a Nyíregyháza célratörő játékából. A felíveléseit és a rögzített szituációs helyzeteket jól védtük. Lélektanilag jó pillanatban szereztük a gólt. Bátran futballoztunk, voltak kecsegtető helyzeteink, amiket nem értékesítettünk, így izgalmas volt a találkozó.

DOROGI FC–GYIRMÓT FC GYŐR 1–4 (0–3) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Dorog, 500 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Márkus Péter)
DOROG: Borsos V. (Molnár Zs., a szünetben) – Szilágyi Sz. (Barna G., a szünetben), Berkó, Gyurácz, Papp M. – Rácz F. (Szerencsi, a szünetben), Tóth B., Lénárth, Albert Á. (Magyari, 68.), Szedlár – Paudits (Szalai J., 77.).Vezetőedző: Fenyvesi László
GYIRMÓT: Hársfalvi – Szegi (Major M., 69.), Csörgő V. (Hudák D., 83.), Hajdú, Helembai – Vass Á. (Polgár, 83.) – Medgyes S., Kovács M., Nagy P., Soltész (Herjeczki, 65.) – Pethő (Simon A., 65.).Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Csörgő V. (0–1) az 5., Nagy P. (0–2) a 20., Helembai (0–3) a 45+1., Herjeczki (0–4) a 76., Tóth B. (1–4) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László
: – Az első félidőben több nagy hibát is vétettünk, így háromgólos hátrányba kerültünk. Bosszantóak voltak ezek a gólok, mert készültünk rá. A félidőben rendeztük a sorokat, és a második félidei játékunk már sokkal jobb volt, amelyre a jövőben lehet építeni.
Csertői Aurél: – Jól indultunk, és hamar gólt is sikerül szereznünk. Az első félidőben sok helyzetünk volt, és sok gólt is rúgtunk. A második félidőben viszont már egy kicsit ráültünk az eredményre, de azt hiszem ez érthető volt. Én úgy gondolom, ennyivel jobbak voltunk az ellenfélnél.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–FC AJKA 2–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Mosonmagyaróvár,
MTE 1904 Sporttelep, 500 néző.Vezette:Kovács Imre (Ring Kevin, Nagy Viktor)
MOSONMAGYARÓVÁR:
Heinrich – Gáncs, Czingráber, Debreceni, Deák, Nagy K. (Horváth K., 76.) – Tóth L. (Simita, 58.), Végh B. (Papp, 83.), Sajbán M. (Illés D., szünetben) – Szalka, Boros G. (Nagy Zoárd, 58.). Vezetőedző: Varga László
AJKA:
Horváth D. – Szűcs K., Jagodics B., Tar, Csemer – Tóth G. – Csizmadia Z. (Gaál B., 80.), Kenderes Z. (Vogyicska, 71.), Sejben (Dragoner, 71.), Doncsecz (Berzsenyi, szünetben) – Szarka Á. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző:
Kenderes (0–1) a 33., Végh B. (11-esből, 1–1) a 63., Végh B. (11-esből, 2–1) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Varga László:
– Picit megnehezítettük a saját dolgunkat, hiszen az Ajka az első helyzetéből megszerezte a vezetést. Kicsit hullámzó volt a játék képe, de óriásit harcoltunk, és remélem, hogy ezzel a győzelemmel megérkeztünk a másodosztályba. Ha sikerül ilyen elszántsággal tovább dolgoznunk, akkor szép sikereket érhetünk el.
Kis Károly:
– Nem érdemeltünk vereséget, sőt a győzelemre is reális esélyünk volt.

Hétfőn játsszák
20.15
:Diósgyőri VTK–Soroksár SC

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 2 2 8–1 +7 6
2. MTK Budapest 2 1 1 5–4 +1 4
3. Pécsi MFC 2 1 1 3–2 +1 4
4. Szombathelyi Haladás 2 1 1 2–1 +1 4
4. FC Csákvár 2 1 1 2–1 +1 4
6. Békéscsaba 1912 Előre 2 1 1 6–2 +4 3
7. FC Ajka 2 1 1 4–2 +2 3
8. Soroksár SC 1 1 3–1 +2 3
9. Kozármisleny 2 1 1 4–4 0 3
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2 1 1 3–3 0 3
11. Mosonmagyaróvár 2 1 1 2–2 0 3
11. ETO FC Győr 2 1 1 2–2 0 3
13. BFC Siófok 2 1 1 1–1 0 3
14. Tiszakécske 2 1 1 2–3 –1 3
15. Kazincbarcika 2 1 1 3–6 –3 3
16. Budafoki MTE 2 1 1 2–5 –3 1
17. Szentlőrinc SE 2 1 1 3–7 –4 1
18. Diósgyőri VTK 1 1 0–1 –1 0
19. Nyíregyháza Spartacus 2 2 0–2 –2 0
20. Dorogi FC 2 2 1–6 –5 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik