MTK: Már a leves mellett megegyeztünk a hosszabbításról – Stieber Zoltán

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.01.08. 10:45
null
Stieber Zoltán (jobbra) tiszteli az MTK klubfilozófiáját, örömmel írt alá további két évre (Fotó: Árvai Károly)
A 26-szoros magyar válogatott Stieber Zoltán a napokban szerződést hosszabbított, 2025-ig az MTK Budapest játékosa marad.

Nyolc gól, hat gólpassz – plusz két év.

Az NB II-ben jelenleg a harmadik helyen álló MTK Budapest és Stieber Zoltán közös megegyezéssel meghosszabbította a felek eredetileg 2023-ig megkötött szerződését. A 34 esztendős futballista az ősz második felében kiemelkedő formában futballozott, több látványos góllal segítette csapatát. A téli szünetben pedig eldőlt, további két évig marad a kék-fehéreknél.

„Korábban már beszélgettünk erről a klub vezetőivel – mondta lapunknak a 26-szoros válogatott szélső. – Sok egyeztetésre, alkudozásra nem volt szükség, leültünk ebédelni, és még a levest sem ettük meg, már meg is egyeztünk.”

Közbevágnánk: ez azt is jelenti, hogy optimista a feljutást illetően...

„Természetesen, ezért dolgozunk, és hiszek benne – hangsúlyozta a középpályás. – Nyilván szeretnék az élvonalban játszani, nem tudom, meddig lehetek még a pályán, de újabb esztendő a második vonalban nyilván nem esne jól. Bízom a feljutásban, persze, ám a döntésemnél más szempontokat is figyelembe vettem. Éltem Angliában, Németországban, futballoztam az Egyesült Államokban, itthon aztán Zalaegerszegen és Újpesten, és az is fontos: jó érzéssel menjek edzésre a hétköznapokon. Ezzel itt nincs probléma, nyugodt, kulturált környezetben készülhetek, jól megértjük egymást Horváth Dávid vezetőedzővel és a stáb tagjaival. Szimpatikus, hogy a klub nagy hangsúlyt fektet a fiatalok nevelésére, igyekszik lehetőséget adni nekik, és ezt a filozófiát az eredmény sem változtatja meg, úgy értem, nincs pánik, ha kiesik az NB I-ből a csapat. Ennek senki sem örül, az első osztályban szeretnénk szerepelni, de a nevelés a lényeg. Ebben pedig nekünk, tapasztaltabb játékosoknak is van szerepünk.”

Polyák Balázs klubmenedzser lapunknak elmondta: nem csak a pályán számítanak Stieber Zoltánra, akitől éppen a fiatalok, a tizenévesek tanulhatnak a legtöbbet.

„Nem hangoskodó, önmagát előtérbe toló típus, de amit mond, arra érdemes odafigyelni – mondta a klubvezető. – Évekig játszott külföldön, rengeteget lehet tőle tanulni. További két évig marad a játékosunk, és bár kétezerhuszonöt még odébb van, a terv szerint a klub vezérkara számít tapasztalataira karrierje befejezése után is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik