MTK: A hazatérés egy pillanatig sem volt opció – Michael Boris

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.03.19. 11:21
null
Az MTK-t irányító Michael Borisnak eszébe sem jutott hazautazni (Fotó: Török Attila)
A bizonytalan időszakban is Magyarországon marad az NB II listavezetőjének német vezetőedzője, Michael Boris, aki elemzéssel tölti a bajnoki szünetet, és a nyelvtanulást sem hagyja abba.

 

– Ha szigorúan a szakmára koncentrálunk, minden a tervek szerint halad?
– Eddig többet kaptunk a csapattól, mint amire az idény elején számítottunk – felelte a Nemzeti Sportnak Michael Boris, az NB II-ben élen álló MTK Budapest 44 esztendős német vezetőedzője. – Az első tíz forduló után már látszott, hogy jó úton járunk. A fiatalabb és az idősebb játékosok remek közösséget alkotnak, ennek köszönhetően vezetjük a tabellát, a Magyar Kupában pedig a Honvéd elleni elődöntőre készülünk. Szerencsére a játékosokban sem csalódtam, a fiúk nyitottak a munkára, igaz, olykor megesik, hogy amit az egyik bajnokin viszontlátok a csapattól, azt a következő meccsem már nem, ezért újra be kell gyakorolnunk bizonyos elemeket az edzésen. A hozzáállásukra viszont nem lehet panaszom, és többnyire a játékra sem: a legtöbb gólt szereztük eddig az NB II-ben, de a harminchárom kapott gól mellett nem mehetünk el szó nélkül.

– A múlt hétvégi, Vasas elleni három egyre megnyert bajnoki egyfajta teszt volt a csapatának?
–Presztízsmeccset játszottunk. A Vasas remek formában érkezett hozzánk, ugyanakkor mi vagyunk a listavezetők, és múlt szombaton azt is megmutattuk, miért. A kapustól kezdve a cserejátékosokig mindenki kivette a részét a győzelemből. A minőség és az agresszivitás sem hiányzott.

– A koronavírusról szóló hírek, a bizonytalan helyzet mennyire nehezítette a felkészülést?
– Az öltözőben igyekeztünk kizárni ezt a témát, a nehézséget inkább az jelentette, hogy a Magyar Kupa-negyeddöntő miatt a vasárnap, szerda meccsritmusból érkeztünk a Vasas elleni bajnokira. Ne értsenek félre, ez nem fizikailag jelentett gondot, inkább mentálisan. A másodosztályban szereplő csapatként nagy siker, hogy bejutottunk a kupa legjobb négy csapata közé, ugyanakkor a Dorog elleni továbbjutásnak nem tudtunk örülni, mert másnap már készülni kellett a hétvégi bajnokira.

– Szívesen megkérdezném a véleményét a járványról, ám két honfitársa, Jürgen Klopp, valamint Julian Nagelsmann is kiosztotta a vírusról kérdező újságírót.
– Talán azért, mert futballedzők vagyunk, nem orvosok. Ráadásul a mostani helyzet elég egyértelmű: az egészség és az élet a legfontosabb, a futball csak játék. Nem a szakvezetők véleménye számít, hanem azok a döntések, amelyeket a kormány a megfelelő szervezetekkel egyeztetve meghoz. Mindannyian sajnáljuk, hogy szünetel a bajnokság, de most nem ez a legfontosabb. A következő hét-tíz napban vélhetően senkivel sem találkozunk a pályán, addig egyéni edzésterv alapján készülnek a játékosok.

– Megfordult a fejében, hogy ebben a helyzetben hazautazik a családjához, a szeretteihez?
– Nem, ez egy pillanatig sem volt opció. Egyfelől, az MTK vezetőedzőjeként Budapesten van feladatom, mert amikor folytatódik a bajnokság, vélhetően rövid idő alatt kell sok meccset játszani, akkor már nem lesz idő részletesen kielemezni az ellenfeleket – most viszont van. Emellett a határokat lezárták, ha haza is jutnék, előbb Németországban, majd a visszaérkezésem után Magyarországon várna rám két hét karantén, ennek nincs értelme. Az idény közben is megesik, hogy két-három hónapig nem látogatok haza, ez most sem jelenthet gondot.

– Ki hiányzik a legjobban?
– A szüleimmel és a fiammal minden nap beszélek, otthon is hasonló a helyzet, mint Magyarországon.

– Az MTK-nál az eredmények mellett a fiatal labdarúgók beépítése is fontos szempont, ezen a téren hogy halad?
– Elég csak Kata Mihály, Nagy Zsombor, Schön Szabolcs, vagy éppen Palincsár Martin nevét említeni, akik egyaránt fiatalok, és gyakran megkapják a lehetőséget. Más kérdés, hogy ezzel élni kell. Az utánpótlásfutballhoz képest jelentős változás, hogy itt senkinek sincs biztos helye. A tizennyolc esztendős labdarúgónak olykor a huszonhét éves csapattársával kell harcolnia a kezdőcsapatba kerülésért, nem a kortársával. Ezt a helyzetet meg kell tanulniuk feldolgozni.

– Azóta tanulja a magyar nyelvet, amióta az U19-es válogatott szövetségi edzőjeként először állást kapott Magyarországon. Hogyan boldogul?
– Egyre jobban! Az öltözőben igyekszem a lehető legtöbb magyar szót használni, a legjobb visszajelzést viszont a mosónőnktől kapom. Ő csak magyarul beszél, de minden nap váltunk néhány szót, és ha négy-öt percig tudunk beszélgetni egymással, úgy, hogy értjük, amit a másik mond, annyira nem lehet rossz a magyarom. Nem tökéletes, a többiek olykor jól szórakoznak, de a lényeg, hogy értjük egymást.

 

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 27 18 5 4 60–33 +27 59
2. Budafoki MTE 27 16 6 5 42–23 +19 54
3. Vasas FC 27 14 5 8 55–39 +16 47
4. FC Csákvár 26 13 4 9 40–43 –3 43
5. BFC Siófok 26 11 9 6 40–31 +9 42
6. ETO FC Győr 27 11 8 8 36–32 +4 41
7. Gyirmót FC Győr 27 10 8 9 32–29 +3 38
8. Nyíregyháza Spartacus FC 27 11 2 14 45–45 0 35
9. FC Ajka 26 10 5 11 41–40 +1 35
10. Soroksár SC 26 10 5 11 38–44 –6 35
11. Budaörs 26 10 4 12 38–37 +1 34
12. Szeged-Csanád Grosics 26 8 10 8 31–29 +2 34
13. Dorogi FC 26 9 6 11 29–29 0 33
14. Kazincbarcika 27 8 9 10 33–38 –5 33
15. Békéscsaba Előre 26 8 8 10 30–35 –5 32
16. Szolnoki MÁV FC 26 7 10 9 22–27 –5 31
17. Szombathelyi Haladás 27 7 9 11 32–34 –2 30
18. Tiszakécske VSE 27 7 5 15 25–50 –25 26
19. Vác FC 27 2 6 19 17–48 –31 12
20. Balmazújváros 0 0–0 0 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik