Megyei foci: Király Gábor szerződtette Halmosi Pétert

Vágólapra másolva!
2020.08.14. 18:02
null
Halmosi Péter tavasszal, a koronavírus-járvány miatti idénymegszakításig az osztrák UFC Markt Allhauban játszott<br />(Fotó: Hatlaczki Balázs/Bors)
Halmosi Péter a Vas megyei első osztályban, Király Gábor csapatában, a Király SE-ben futballozik tovább – tudtuk meg a klub honlapjáról.

„Szombathelyen sokan tudják, hogy több szállal kötődünk egymáshoz Király Gabival, gyerekkorunk óta barátok vagyunk, a szüleink is rendszeresen összejárnak, az én kisfiam pedig futballozhatna bárhol a városban, de nem véletlen, hogy ezt a Király SE-ben teszi – idézi a kiralysportegyesület.hu a 41. évében járó, 35-szörös válogatott Halmosi Pétert. – Azért járunk ide, mert tudom, hogy Gabinak milyen céljai vannak, mit képvisel. Nagyon jó, támogatandó iránynak tartom, hogy megvan a külföldről hozott szemlélet, rendszer, koncepció, elképzelés. Ennek egyik eleme a fiatalok fejlesztése, versenyeztetése, ami egy ponton találkozik a személyes ambícióimmal. Hamarosan 41 éves leszek, de még bőven érzek magamban motivációt, energiát arra, hogy futballozzak.”

„Az a karrier, ami Halmosi Peti mögött van, és az a harcos, megalkuvást nem tűrő mentalitás, amit a pályán mindig is képviselt, példa lehet minden profi pályafutásra vágyó gyerek előtt. Meggyőződésem, hogy a pályán és az öltözőben is nagy hasznára lesz csapatunknak, segít céljaink elérésében” – mondta az egyesület névadó tulajdonosa, Király Gábor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik