Masíroz az élvonal felé az MTK és a Kisvárda; hatalmas ZTE-csalódás

Vágólapra másolva!
2017.12.14. 08:48
null
A kortalan Torghelle Sándor még mindig gólerős, és az MTK kulcsfigurája (Fotó: Földi Imre)
Véget ért a labdarúgó NB II 2017–2018-as kiírásának őszi szezonja, sőt már két, tavaszról előrehozott fordulót is lejátszottak a csapatok. A Nemzeti Sport Online szokás szerint értékeli az idényt; az MTK és a Kisvárda kiemelkedett a mezőnyből, de remekelt a Vác és a Cegléd is, míg a ZTE a várakozásokhoz képest abszolút alulteljesített. Nehéz periódusai voltak ősszel a Siófoknak és a Szeged 2011-nek, kieső helyen pedig a Budafok, a Csákvár és a Sopron telel.

 

KETTEN KIEMELKEDTEK A MEZŐNYBŐL

Az NB II 2017–2018-as kiírásának őszi szezonjában kiemelkedett a mezőnyből az MTK Budapest és a Kisvárda Master Good.

A Feczkó Tamás által irányított kék-fehérek a legtöbb pont megszerzése mellé a legtöbb győzelmet aratták, a legtöbb gólt szerezték, és a legkevesebbet kapták, hazai pályán hibátlan mérleggel büszkélkednek, így szinte minden mutatóban riválisaik fölé nőttek. A kék-fehéreknél különösen jól ment Lencse Lászlónak és Torghelle Sándornak, a két támadó összesen 21 gólt ért el. Az MTK a Mosonmagyaróvárnak hatot, a Soroksárnak ötöt vágott, s a Budafok és a Sopron kapuját is egyaránt négy góllal terhelte meg.

Nem panaszkodhat a Kisvárda sem, a szabolcsiak biztosan, a harmadik helyezett Békéscsabát tíz ponttal megelőzve állnak a második helyen. Kondás Elemér együttese ősszel egyedüliként a mezőnyből idegenben veretlen tudott maradni, de hazai pályán is igencsak erős volt. A kisvárdai siker titka, hogy a nyáron újonnan érkezők (Matija Misic, Sergiu Oltean, Brana Ilics, Lukács Raymond) húzóemberekké nőtték ki magukat, Horváth Zoltán pedig a legutóbbi idénybeli kettő után ebben a szezonban már tíz gólnál jár.

LŐTÁVOLON KÍVÜL A CSABA ÉS A SZPARI

Ha a szezonkezdet előtt azt kérdeztük volna a Békéscsaba 1912 Előre SE és a Nyíregyháza Spartacus szurkolóitól, hogy elégedettek lennének-e télen a harmadik, illetve a negyedik helyezéssel, valószínűleg igent mondtak volna – de az biztos, hogy nem úgy, hogy kedvenceiknek csak minimális esélyük maradt a feljutásra (a tíz-, illetve tizenhárom pontos hátrány miatt).

Mindkét együttes sokat botlott, a csabaiak főleg a Kazincbarcika, a Szolnok és a Cegléd elleni vereségeket bánhatják, és hogy egyáltalán felkapaszkodtak a harmadik helyre, azt annak köszönhetik, hogy legutóbbi négy bajnokijukat megnyerték. A nyáron jól erősítő Szpari is a szezon második felében javult fel, utolsó öt meccsén veretlen maradt, az összképet korábbról a Dorog, a Siófok és a Cegléd elleni „zakó” rontja.

AKIK ERŐN FELÜL TELJESÍTETTEK

Szinte lemásolta előző évi szereplését a Vác FC, amely most Óbudán rendezi hazai mérkőzéseit, de ahogy legutóbb, most is közvetlenül az élmezőny mögött állomásozik. A váciak elsősorban stabil védelmüknek (a húsz kapott gól holtversenyben a második legkevesebb) köszönhetik remek eredményüket, de azért két meccsen a szerzett gólok számában eljutottak ötig is – a Csákvár és a Szolnok kapott tőlük ennyit.

Nem sokan vártak ilyen jó szereplést a Ceglédi VSE-től, Klausz László együttese – amellett, hogy belefutott súlyos vereségekbe (2–6 a Békéscsaba, 0–4 a Gyirmót ellen) – összességében kiegyensúlyozottan teljesített. A Pest megyei együttes 11 hazai bajnokijából hetet megnyert, így különösen otthon volt erős.

Ahhoz képest, hogy a rossz rajt után folyamatosan anyagi nehézségekről lehetett hallani az újonc ETO FC Győr háza táján, a csapat hetedik helyezése remek eredmény. Ehhez persze az is kellett, hogy Bekő Balázs leváltása után Szentes Lázárral új lendületet kapjon a nyáron egyébként alaposan megerősített gárda, amely legutóbbi nyolc bajnokijából ötöt megnyert – az utolsó játéknapon a Kisvárda 3–1-es legyőzésével nagy skalpot szerezve. A győrieknél a múlt héten tulajdonosváltás történt, így talán pénzügyi problémáik is megoldódhatnak.

Továbbra is az őszinte támadófutball híve Bognár György szakmai igazgató, a Budaörsi SC a Kazincbarcikát hat, a Csákvárt öt gólt vágva győzte le, de az ETO és a Gyirmót elleni győzelme is megsüvegelendő. A hazai meccseiket Tatabányán rendező budaörsieknek főleg az idény második fele sikerült jól, hiszen legutóbbi kilenc meccsükből csak egyet veszítettek el.

Még jobban állhatna a Szolnoki MÁV FC, de a hajrát alaposan elrontotta (sorozatban öt vereség), ennek ellenére nem panaszkodhatnak a Tisza-partiak, hiszen a 10. helyezés többek között a Kisvárda, a Békéscsaba és a Gyirmót elleni sikerekből jött össze.

Újoncként remekül kezdett a Kazincbarcikai SC, első tíz meccséből hetet megnyert, de ezt erőteljes visszaesés követte, a sok sérülés okozta gondok és az újoncokra jellemző kiszámíthatatlanság Vitelki Zoltán együttesét is elérték. Legutóbbi öt bajnokiján már pontot sem tudtak szerezni a borsodiak, ennek ellenére a 11. hellyel elégedettek lehetnek.

Ahogyan tavaly, idén is nehezen indult a Dorogi FC szezonja, de a vezetők kitartottak Schindler Szabolcs vezetőedző mellett, a 9. fordulóban, az MTK elleni 2–1-es győzelem után pedig átszakadt a gát. A dorogiak ezt követően legyőzték többek között a ZTE-t, a Vácot és a Szolnokot is, és stabil középcsapatnak mondhatják magukat.

Sokan kiesőjelöltnek várták a Credobus Mosonmagyaróvárt, Várhidi Péter csapata kevés gólt szerzett, ám a fontos meccseket (Siófok, Sopron, Szeged 2011, ZTE) megnyerte, így viszonylag biztonságos pozícióból várhatja a tavaszi folytatást.

AKIK EGYÉRTELMŰ CSALÓDÁST OKOZTAK

A nyolcadik helyezésnél jobbat reméltek a nyáron az NB I-ből kieső Gyirmót FC Győrnél, a gyirmótiak azonban hiába szereztek öt-öt gólt a ZTE és a Csákvár, míg négyet-négyet a Cegléd és a másodszor is kitömött ZTE ellen, összességében elmaradtak a várakozásoktól. A Szolnok elleni 3–1-es vereség Molnár László állásába került, az őszi hajrában már Hannich Péter irányította a gárdát, amelynek szinte már semmi esélye sincs a visszajutásra.

Az előző idénybeli ötödik helyezés után sokan többet vártak a Soroksár SC-től is, a Lipcsei Péter által vezetett együttes csak a 13. pozícióban szerénykedik, többek között azért, mert volt egy hétmeccses nyeretlenségi sorozata.

Ennél is jóval nagyobb csalódásként élhetik meg viszont az őszt a ZTE FC-nél, a kék-fehérek minden várakozást alulmúlva csak a 14. helyen állnak, négy pontra a legjobb kieső helytől. Ez annak fényében különösen döbbenetes, hogy a zalaiak a feljutás céljával vágtak neki ennek az idénynek (is), de Zoran Szpisljak nem volt jó választás a kispadra, a trénertől az arcpirító vereségek után a 19. forduló után elköszöntek. Csakhogy az ideiglenes kinevezett Felipe Matos, Vlaszák Géza páros sem tudott javítani, sőt a duó utóbbi tagja a Gyirmót elleni vereség után már arról beszélt, hogy „kettészakadt az öltöző”. Zalaegerszegen óriási változásra van szükség a javuláshoz.

Az első bajnokin aratott, Sopron elleni siker után borzalmas szériába kezdett a BFC Siófok, tizenkét meccsen keresztül nyeretlen maradt, ami Disztl László állásába került. A Balaton-partiak annak örülhetnek, hogy az új trénerrel, Varga Attilával legalább négy mérkőzést megnyertek, és vonal fölé kerültek az ősz végére.

Már nem Supka Attila a Szeged 2011-GA vezetőedzője, de a szakember nem a gyenge szereplés miatt távozott a hazai meccseit még mindig Gyulán rendező együttestől, hanem azért, mert az élvonalbeli Budapest Honvéd hívta (immáron harmadszor) vezetőedzőnek. A dél-magyarországiak nagyon nehéz őszön vannak túl, a biztató kezdés után alaposan visszaestek, és legutóbbi 13 bajnokijukon nyeretlenek maradtak – így csak jobb gólkülönbségükkel előzik meg a már kieső pozícióban lévő Budafokot. Az új szegedi edző kilétére egyelőre nem derült fény.

A BUDAFOK, A CSÁKVÁR ÉS A SOPRON VÁRJA KIESŐ HELYRŐL A TAVASZT

Nem ment ősszel az újonc Budafoki MTE-nek, a XXII. kerületiek Prukner Lászlóval kezdték a bajnokságot, de a Csákvár elleni hazai vereség után a vezetőség elköszönt tőle. Az idény második felében Tóth Bálint irányította a gárdát, de számottevő javulás nem következett be, így tavasszal már Gálhidi György vezeti a budafokiak szakmai munkáját.

Érthetetlen az Aqvital FC Csákvár szereplése, a Puskás Akadémiával szoros kapcsolatban álló klub a nyáron ismét a felcsútiaktól erősíthetett (többek között Sándor Györggyel, Tar Zsolttal, Polonkai Attilával és Ivor Horvattal), mégis katasztrofálisan kezdte a szezont, ötöt kapott a Gyirmóttól és a Váctól, hatot a Békéscsabától, és mindössze a 12. fordulóban szerezte meg első győzelmét. Akkor már Szanyó Károly helyett Szijjártó István volt a csákváriak trénere, akivel az idény hajrájára javulni tudott a gárda, de így is a kiesőzónában telel.

Rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott ősszel a Soproni VSE, csak egyetlen meccset nyert meg (igaz, kilenc döntetlenje a legtöbb a mezőnyben), és a legkevesebb gólt szerezte a mezőnyből. A „leghűségesebb városban” edzőváltás is történt az őszi hajrá előtt (Németh Szabolcsot Bánfalvi Zsolt váltotta), de az idényzáró négy bajnokin sem következett be számottevő javulás. Így alapos vérfrissítésre lesz szükség a télen a soproniaknál, ha egyáltalán eséllyel akarnak pályázni a bennmaradó helyek valamelyikére.

Horváth Zoltán nem véletlenül a kisvárdai szurkolók kedvence (Fotó: Török Attila)
Horváth Zoltán nem véletlenül a kisvárdai szurkolók kedvence (Fotó: Török Attila)
AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 21 17 1 3 50–16 +34 52
2. Kisvárda 21 14 5 2 40–20 +20 47
3. Békéscsaba Előre 21 11 4 6 39–22 +17 37
4. Nyíregyháza Spartacus FC 21 9 7 5 32–22 +10 34
5. Vác FC 21 9 6 6 29–20 +9 33
6. Ceglédi VSE 21 9 6 6 24–25 –1 33
7. ETO FC Győr 21 9 5 7 27–26 +1 32
8. Gyirmót FC Győr 21 9 4 8 36–29 +7 31
9. Budaörs 21 8 6 7 36–32 +4 30
10. Szolnoki MÁV FC 21 8 4 9 24–28 –4 28
11. Kazincbarcika 21 8 4 9 21–26 –5 28
12. Dorogi FC 21 7 7 7 29–26 +3 28
13. Soroksár SC 21 7 6 8 21–24 –3 27
14. ZTE FC 21 6 5 10 23–33 –10 23
15. Mosonmagyaróvár 21 5 8 8 19–26 –7 23
16. BFC Siófok 21 5 5 11 20–31 –11 20
17. Szeged 2011 21 4 7 10 14–26 –12 19
18. Budafoki MTE 21 4 7 10 18–31 –13 19
19. FC Csákvár 21 4 6 11 20–42 –22 18
20. Soproni VSE 21 1 9 11 12–29 –17 12
A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA
1. Birtalan Botond (Békéscsaba)
12 gól
2. Sajbán Máté (Budaörs) 11
Lencse László (MTK) 11
4. Horváth Zoltán (Kisvárda) 10
Torghelle Sándor (MTK)
10
6. Asztalos Dávid (Cegléd)
9
7. Balajti Ádám (Vác) 8
Nagy Patrik (Gyirmót)
8
Tóth László (Szolnok) 8
10. Horváth Péter (Sopron) 7
Mészáros Áron (Dorog)
7
Forrás: mlsz.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik