KTE: hatan szabadon igazolhatóak, Kitl Miklós nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.29. 13:36
A labdarúgó NB I-ből kizárt, és az új szezonban csak az NB III-ban induló Kecskeméti TE a hivatalos honlapján adott hírt a keretben történt változásokról.

A lila-fehérek beszámolója szerint nyolc futballistának lejár a szerződése június 30-án, közülük ketten – Laczkó Zsolt és Gyagya Attila – már megegyeztek új klubjukkal. A KTE honlapja nem említi, de távozott Novák Csanád is – az ő szerződtetését a Vasas jelentette be korábban.

A KTE-ből így Patvaros Zsolt, Farkas András, Sztefan Radoja, Nebojsa Szkopljak, Dejan Karan és Kovács Dániel szabadon igazolható július 1-jétől. Vagyis a klub legkeresettebb játékosának számító Kitl Miklósnak továbbra is él a szerződése, nem válik ingyen igazolhatóvá.

Az előző idényt a kecskemétieknél kölcsönben töltő Fótyik Dominik és Tomás Tujvel visszatért klubjához, míg Németh Viktor szerződése ugyancsak lejárt, ám ő kapusedzőként a KTE utánpótlásában kapott munkát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók: Gyagya Attila (ZTE, szabadon igazolhatóként), Laczkó Zsolt (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Ivan Lovric (horvát, szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Honvéd) Németh Viktor (kapusedző lesz), Novák Csanád (Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Fótyik Dominik (Mezőkövesd), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton, onnan DAC – Szlovákia, kölcsönbe)
Távozhatnak: Farkas András (szabadon igazolható), Dejan Karan (szerb, szabadon igazolható), Kitl Miklós (érdeklődnek iránta: DVTK, FTC), Kovács Dániel (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: ZTE), Patvaros Zsolt (szabadon igazolható), Sztefan Radoja (szerb, szabadon igazolható), Nebojsa Szkopljak (szerb, szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik