Játékossors: az osztrák nyolcadosztályban folytatja Rajczi Péter

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 10:08
null
Rajczi Péter Ausztriában folytatja (Fotó: Földi Imre, archív)
A legutóbb a III. Kerületi TVE-ben futballozó 41 éves támadó, Rajczi Péter az osztrák nyolcadik (!) ligában szereplő USV Neulengbach együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla a Foci a köbön.


A legtöbben Kaposvárról és Újpestről ismerik Rajczi Pétert, pedig a rutinos támadó hosszú pályafutása során megfordult Angliában (Barnsley) és Olaszországban (Pisa) is. A 41 éves játékos ezeken kívül szerepelt itthon Kecskeméten, Mezőkövesden, Kisvárdán, míg legutóbb, három éven keresztül a III. Kerületi TVE-ben játszott. Tavaly nyáron azonban már nem számítottak rá az óbudaiak, így azóta egyéni edzéseket végzett.

Rajczit a tavasz már Alsó-Ausztriában találja, mivel az osztrák nyolcadik (!) ligás – ez ott a legalsóbb osztály – USV Neulengbach szerződtette. Érdekesség, hogy magyar csapattársa is lesz: a korábbi élvonalbeli játékos, a Ferencváros-nevelésű Tóth Bence.

A csatár eddigi utolsó bajnoki gólját egyébként a III. Kerületi TVE színeiben 2021. május 30-án, 40 évesen és 57 naposan az NB III Nyugati csoportjának 38. fordulójában szerezte a Bicske ellen.

Rajczi Péter a magyar válogatottban is szerepelt pályafutása során, 11 mérkőzésen három gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik