Játékossors: a Fradi korábbi kapusa a BLSZ I-ben folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.26. 13:26
A Budapest-bajnokság első osztályában szereplő Unione FC-ben folytatja pályafutását Gyenes Dávid, a Ferencváros volt kapusa – adta hírül a pestifoci.hu.

A 28 éves játékos a Fradiban nevelkedett, ám a zöld-fehérek első csapatában az NB I-ben csak háromszor védett, mert többnyire harmadik számú kapusként számoltak vele.

2009-ben a másodosztályú Vecséshez szerződött, melynek színeiben a 2010–2011-es szezonban kiérdemelte az NB II Keleti csoport legjobb kapusának járó elismerést.

Gyenes már be is mutatkozott új csapatában – végigvédte a Közgáz ellen 5–2-re megnyert Budapest-kupa-meccset.

A korábbi Újpest-edző, Szabó András által irányított Unione tizenöt fordulót követően az utolsó előtti, 15. helyen áll a BLSZ I-ben. Keretének tagja az annak idején az NB I-ben futballozó Szekeres Tamás és Dubecz János is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik