Így éltük meg 2020-at: hajrá, Kerület, első a becsület!

Nem feltétlenül úgy indult ez az év, hogy egy III. Kerület–Mosonmagyaróvár harmadosztályú mérkőzés lesz az egyik legemlékezetesebb sporteseményem. Az oké, hogy a márciusi Arsenal–West Ham az Emiratesben egy régi álmom beteljesülése volt, de hogy a Kalap utcai rangadó is simán dobogós helyen lesz a helyszíni élményeket tekintve...

És a rangadó kifejezés ezúttal nem újságírói túlzás: az NB III Nyugati csoportjának listavezetője fogadta a másodikat november elején.

Legjobb barátom, mondhatni, óbudai lokálpatrióta, minden hazai Kerület-meccsen ott van. Klasszikus szurkolói típus, aki a magyar nyelv összes szépségét és kreativitását kihasználva „dicséri” az ellenfél játékosait, edzőit. Ő vett rá, hogy a vasárnap délutánomat eme remek programnak szenteljem.

Mivel a „hétben” lakom, ahol gyakorlatilag egy egybefüggő focipályányi zöld terület sincs, nemhogy futballcsapat, földrajzi alapon kialakuló ellenérzésem sem volt az óbudai kék-fehérek irányába.

Ekkor már ugye bőven túlvoltunk az első COVID-hullámon, bajnokságok szüneteltetésén, nézők kizárásán, de a második hullám előtt még pont lehetett meccsekre járni. A számomra emlékezetes londoni derbi óta nem voltam élő sporteseményen.

Bár a Vörösvári útról a stadion felé haladva az nem mondható, hogy a 2016-os Eb-sikerekhez hasonló körúti hömpölygést tapasztaltam, de néhány, esetenként III. kerületi merchandise-ba burkolt szurkoló már haladt a csata színhelye felé. Belül végül 600-an gyűltünk össze, ami azért egy NB III-as mérkőzéshez képest kifejezetten jó nézőszámnak tekinthető.

Kulturált hely, fedett lelátó, funkcióját tökéletesen ellátó kivetítő, szépen kialakított büfé, csapolt sör ötszázért. Csak azért sírtam vissza a régi klasszikus betonkaréjt a TVE-szentélyben, mert eszembe jutott, hogy akkortájt húsz évvel és ugyanennyi kilóval kevesebb voltam.

Hajrá, Kerület, első a becsület! Ahogy a szurkolói dal is mondja. Egy-két régi NB I-es futballista, meglepően jól játszó vendégek, kulturáltan futballozó csapatok és amolyan elcsépelten hangzó, de most tökéletesen helytálló kifejezés: taktikai küzdelem. Az utolsó fél órára beálló már-már veterán Czvitkovics Péter, akinek minden labdaérintésén látszik, hogy valaha a magyar futball egyik legnagyobb tehetsége volt. Ezen a szinten tényleg minden mozdulata élmény. Néhány helyzet, meg egy büdös nagy nulla nulla a végén.

De így is tömény élvezet. Jó szórakozás.

Természetesen az egész éves korlátozások miatt is, de még a nap is szebben sütött a pálya mögött, a sör is finomabb volt, a ropi is jobban esett, és a hangulat is nagyon rendben volt. És még szakmai szempontból is remek meccsélményt szereztem.

2020 miatt nagyon sok mindent átértékeltünk az életben, megtanultuk becsülni azt, amink van.

Én legalábbis biztosan.