Roma: „Gyűlölök veszíteni” – Garcia a Gyirmót elleni zakó után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.11. 19:35
null
Bene Ferenc és Rudi Garcia – a magyar edző lehetett vidámabb (Fotó: Twitter/AS Roma)
Alighanem a mai felkészülési mérkőzések legnagyobb meglepetése, hogy a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr 2–1-re legyőzte a Serie A 2014–2015-ös szezonjában ezüstérmes olasz AS Romát. Rudi Garcia vezetőedző nem is volt túl boldog...

„Gyűlölök veszíteni, még akkor is, ha tudom, nagyon nagy terhelést kaptak a játékosaim az edzőtábor alatt, így fáradtak voltak. Ennél többet kellett volna nyújtani. A fiatalokkal elégedett vagyok, mindent kiadtak magukból. Hogy a ma látott négy–kettő–három–egyes hadrendet tétmérkőzésen is bevetjük-e? Elképzelhető, de ma részben a sérülések miatt alkalmaztam ezt” – vonta meg a mérleget Rudi Garcia, az AS Roma trénere.

„A rómaiak még délelőtt is edzettek, megnéztem őket, nagyon kemény munkát végeztek az edzőtáborban. Taktikusan, fegyelmezetten és remek csapatmunkával játszottunk. Igaz, hogy ez egy felkészülési mérkőzés, de így is a klub történetének nagy sikere” – értékelt a Nemzeti Sportnak röviden Szentes Lázár, a Gyirmót FC Győr szakmai igazgatója.

Az AS Roma drukkerei nehezen viselték a váratlan vereséget, játékosaikat szidták, és a „Bent maradunk a Serie A-ban!” („Resteremo in Serie A”) rigmussal rukkoltak elő idegességükben. A második gyirmóti gól után „Eredjetek dolgozni!” skandálással tüntettek, a végén pedig kifütyülték sajátjaikat és megtapsolták a magyar csapatot. Az elégedetlen szurkolóktól különösen a Roma-klubelnök James Pallotta és a „felmosórongy fejű” Gervinho kapott sokat.

„Egy olyan nagy élményen vagyunk túl, aminek feltétlenül erőt kell adnia a folytatáshoz, A játékosok bebizonyították maguknak is, hogy szervezettséggel, bátorsággal és hittel sokra képesek. Továbbra is a bajnokságra készülünk, de büszke vagyok a játékosokra, igazi sportemberek” – nyilatkozta Bene Ferenc, a Gyirmót vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AS ROMA (olasz)–GYIRMÓT FC GYŐR 1–2 (0–1)
Pinzolo,
Olaszország. 4000 néző.
ROMA: 1. félidő:
De Sanctis – Maicon, Leandro Castán, Yanga-Mbiwa, Ashley Cole – Ucan (Machin 32), Paredes – Iago Falqué, Iturbe,Gervinho – Totti. 2. félidő: Pop – Anocic, Calabresi, Capradossi, Di Livio – Paredes, Machin, Ndoj – Sanabria, Vestenicky, Destro. Vezetőedző: Rudi Garcia
GYIRMÓT FC GYŐR: Sebők Zs. – Nagy S. (Bohner, 55.p.), Lázár Pa., Balogh B. (Lengyel, 10.p.), Völgyi (Présinger, 68.p.) – Madarász, Kiss M., Paku, Szegi (Molnár M., 75.p.) – Beliczky (Hajba, 81.p.), Simon Attila (Farkas, 55.p.) Vezetőedző: Bene Ferenc
Gólszerző: Destro (69.), ill. Beliczky (28.), Simon Attila. (50.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik