ETO: Szendrei Ákos minél hamarabb meg akarja szerezni első gólját

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.22. 10:05
null
Szendrei Ákos: Több van ebben a csapatban (Fotó: ETO FC Győr)
Ahogyan az utánpótlás-válogatottaknál, Győrben is Tímár Krisztián keze alatt futballozhat Szendrei Ákos. A támadót fűti a bizonyítási vágy.

 

Alakul az ETO FC. Az NB II-ben szereplő zöld-fehérek a napokban újabb érkezőt jelentettek be, kölcsönszerződést kötöttek a DAC játékosával, a 19 éves Szendrei Ákossal. A fiatal támadó Pakson kezdett futballozni, amelynél az NB I-ben is bemutatkozott, majd Dunaszerdahelyre igazolt, legutóbb kölcsönben a Mol Fehérvár FC-ben játszott. Az utánpótlás-válogatottakat megjárt játékos nagy reményekkel érkezett az ETO-hoz. A győriek szombaton felkészülési mérkőzésen 2–1-re kikaptak a Zsolnától, Szendrei Ákos hatvan percet töltött a pályán.

„Formába kell még lendülnöm – mondta lapunknak. – Nem jöttek be a cseleim, indításaim, a szezonrajtig sokat kell javulnom. Nincs mit szépíteni, szombaton nem ment a játék. De azért jöttem Győrbe, hogy a tavasszal minél többet futballozzak, a hosszú sérülésem után visszanyerjem régi formámat.”

Nem véletlenül választotta az ETO FC-t, a csapat vezetőedzője Tímár Krisztián, aki az utánpótlás-válogatottaknál volt már az edzője.

„Szimpatikus klub az ETO, Tímár Krisztián pedig azt kérte tőlem, hogy minden edzésen, mérkőzésen hozzam ki magamból a maximumot. A bajnokságban pedig jó játékot és gólokat vár tőlem.”

A győriek lemaradása tizenkét pont a második, feljutó helyen álló pécsiekkel szemben a Merkantil Bank Ligában.

„Több van ebben a csapatban. Bennem is dolgozik a bizonyítási vágy, ha a tavasszal szereznék nyolc gólt, az szerintem jó mutató lenne. Az biztos, hogy az elsőt szeretném minél hamarabb megszerezni.”

Az ETO FC az első tavaszi fordulóban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendége lesz az NB II-ben, a meccset január 30-án 19 órától rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik